Képességek

Go down

Képességek Empty Képességek

Témanyitás by Nezu Kedd Jan. 23, 2018 8:19 pm

Képességek
A világban az emberek 80%-a rendelkezik valamilyen különleges képességgel, amit a modern tudomány quirknek nevezett el. Ez a képesség esetenként megjelenhet a születés pillanatában is, viszont 4 éves korig mindenképp megmutatkozik. A quirk azonban nem csak az embereknél, de az állatvilágban is felütötte magát. Tény, hogy jóval ritkább jelenség, ám még így is számos egyed új rasszba sorolható emiatt, faján belül.
Jelenleg a lakosság együtt él ezekkel a tulajdonságokkal és kiélvezi előnyeit. Nem ritkák a furcsaságok, és nem meghökkentőek a fél állat emberek. A Quirk képesség olyan lett, mint a légzés, vagy a járás. Alapvető.
Eredete azonban ismeretlen, csupán elképzelések keringenek róla. Ezek közül is az egyik legnépszerűbb a vírus elmélet. Eszerint rágcsálók –leginkább patkányok- terjesztették szét. Bár bizonyítani eddig nem sikerült. Azt viszont már tudni lehet, hogy a quirk nem véletlenszerűen alakul ki az emberekben, és nagyjából előre lehet tudni, ki milyen képességgel is születik majd. A leggyakoribb, amikor valaki a szüleitől, nagyszüleitől örökli képességét és az vagy teljes mása az előzőnek, vagy kisebb eltérésekkel módosult. Statisztikailag ez a fajta megjelenési forma a leggyakoribb. A másik eshetőség, mikor a szülők képességeinek egyfajta mutációja alakul ki, és ezáltal egy új képesség jön létre. A harmadik és egyben legritkább, mikor valaki mindkét szülő képességét örökli. Ahhoz, hogy ez sikerüljön a Quirkeknek önmagukban is kompatibiliseknek kell lenniük egymással, de még ebben az esetben is csekély az esélye.
(Ha valaki ilyet szeretne előbb mindenképpen külön admini engedélyre van szüksége)
Röviden, pont mint a genetikában, a két szülő génjeiben a quirk képességek is besorolhatók domináns, és recesszív – azaz rejtett, vagy kevésbé domináns – közé. Amikor az utódnál nem egy az egyben jelenik meg valamelyik képesség, akkor a gének mutálódtak, és új génstruktúra, szerkezet jött létre, amikor mindkét szülői képesség megjelenik a gyereknél, azt jelenleg „dupla domináns, eltérő elhelyezkedésű képességek találkozásának” nevezik. Még nem tudni a pontos okot, de elképzelések szerint vannak quirk gének, amik hasonlóak, és vannak, amik eltérőek.
Egy példával élve: Anya szeme kék, apa szeme barna. A barna domináns, valószínűbb, hogy a gyermek is barna szemű lesz. Azaz quirkre vetítve, kevesebb az esély ahhoz hogy anya quirkjét kapja meg az utód. De nem kizárt! A legkevesebb esély ebben az esetben pedig az, hogy barna is és kék is legyen a gyermek szeme. Érthető.
Viszont a quirkek bonyolultabb elrendezésű részek a dnsben, és elképzelhető, hogy anya és apa quirkjének semmi köze egymáshoz.
Példa. Anya haja szőke, apa szeme kék. A gyerek mindkét tulajdonságot megkaphatja, pedig mindkettő recesszívnek számít a saját halmazán belül.
Ha ezt quirkekre vetítjük és hozzá vesszük, hogy mutálódhatnak kisebb-nagyobb mértékben a quirkek, akkor kezdjük el kapargatni a felszínét annak, hogy miért is van annyi féle és fajta képesség szerte a világban.

Típusok:
A tudomány, mint mindig, most is megpróbálta besorolni a quirkek egyedi tulajdonságait. Tehát bár egy hasznos vázlatot kaptunk általa, nem ritkák a kivétel quirkek, amik akár mindhárom csoportba is sorolhatóak.

- Emitter (aktív) típus:
Ennek a fajta quirknek a test egyfajta előhívója. Mondhatni adóvevőként használja azt. Az ilyen típusokban sok energia halmozódhat fel, amit a képesség előhívására használ az egyén. Tehát sok esetben a képesség nincs közvetlen kapcsolatban a testtel, és nem befolyásolja, vagy okoz változást benne. Legtöbbször kimerül az érintésben a kiváltó mozdulat, ami aktiválja a képességet, de van, hogy az sem fontos. Ilyenek például a természeti vagy a különféle manipulációs képességek. Hátrányuk abban rejlik, hogy a használó maga sincs védve a quirk egyes hatásitól.
Példa. Ha valaki képes lángokat előhívni a kezéből különféle módokon, mint mondjuk, tűzlabdák vagy lángcsóva, attól még a lángokból előtörő hőre nem lesz immúnis. Ha túl sokáig, vagy túl gyakran használja a képességét, megégeti a kezét.
A különféle eszközök segítségével szokták gyengíteni a hátrányt.

- Transzformációs Típus:
Aktív típus, csak úgy, ahogyan az emitter is. Az eltérés a kettő között az, hogy ez a fajta quirk kifejezetten a testre lesz befolyással. A leggyakoribb, amikor a testet vagy annak bizonyos részeinek tulajdonságát fejleszti (méretnagyobbodás vagy megszilárdítás, fizikai erő növelése stb.) vagy teljesen újakat ad hozzá (extra végtag, immunitás, gyors anyagcsere stb.) esetleg részben vagy akár teljesen lecseréli azt (a bőr fémmé alakítása vagy akár valamilyen állattá alakulás). Legnagyobb előnye a fejleszthetőségben rejlik, mivel közvetlen a testre van kihatással. Így a Quirk fejlesztése egyben a testünk fejlesztése is, ami az emitter típusról nem feltétlen mondható el.

- Mutáció:
Az előző két típussal eltérően ez a típus állandó jelleggel van hatással a testre. Gyakorlatilag egy születési „rendellenesség”, csak éppen senki sem bánja. Az egyik leggyakoribb az állat-ember hibridek és az állandó extra végtagok. Persze ez nem csak külsőséggel jár. A szárnyakkal repülni lesz képes az ember, vagy az illető nem csak cuki macskafüleket kap, de kiváló reflexekkel és ügyességgel is rendelkezhet. Ám a legnagyobb gyengéje is ez, hiszen egy macska képességein (emberi testarányokat figyelembe véve) nem tud túllépni. Tegyük hozzá, hogy ez a legnagyobb előnye is. Hiszen ötvözi egy ember és egy állat képességeit, ami kettőse akár hőssé is teheti az egyént. Itt is igaz nagyrészt az, ami a Transzformációs képességeknél. Az egyén testének fejlesztése a quirkjének fejlesztése is egyben, és fordítva ugyanúgy.

Quirk Faktor:
Ez, ahogy a neve is mutatja, egy biológiai tényező, ami a quirk irányításáért felel. Lényegében egy vagy több extra funkciót ad az emberi agyhoz, ami által képes kontrollálni a quirkjét. Pl. Ha valakinek van egy harmadik keze akkor a quirk faktor felel annak megfelelő működéséért.

Mivel már az előtörténetben le kell fixálni, hogy a karaktered milyen Quirkel rendelkezik, ezért érdemes egyeztetni mielőtt még az egész előtörid erre építenéd. Próbálunk minél rugalmasabbak lenni a képességeket illetően és szabad kezet adni annak megalkotásában, ám van pár dolog amit jó észben tartani.
Először is nem lehet olyan képességed, ami képes véglegesen megszünteti, vagy épp elvenni egy másik játékos Quirkjét (All for One), illetve amik teljesen sebezhetetlenné vagy halhatatlanná tesznek.
A másik tiltott típus az azonnal ölő képességek. Persze sok képesség lehet halálos, itt azonban kifejezetten olyanokra gondolunk, hogy „akihez hozzáérek meghal” szintű képességek.
A harmadik, bár nem tiltott, de fokozott ellenőrzésen esnek át, az olyan képességek amik segítségével átvehetjük mások felett az uralmat.
Igyekezz minél részletesebben és pontosabban leírni, hogyan is működik a képességed. Ha mondjuk emberfeletti erő a képességed, akkor írd le annak határait, milyen hatással lehet a testedre, ha túl sokat használod vagy túlerőlteted magad. Aktív vagy passzív?(lásd fentebb) Stb.
Ahogy alapvetően minden embernek is, minden Quirk-nek is megvan a maga határa. Ahogy nem vagy képes a végtelenségig futni, úgy a képességed sem tudod a végtelenségig használni.
Nezu
Nezu
Admin

Posts : 98
Reputation : 3
Join date : 2017. Dec. 06.

Character sheet
Játékstílus :
Yen: 99999999

https://bokunoheroacademy.forumotion.com

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.