Thorsten Norgaard

Go down

Thorsten Norgaard

Témanyitás by Thorsten Norgaard on Szer. Márc. 07, 2018 4:44 pm

Adatlap
Játékmód típusa: Hardcore
Név: Thorsten Norgaard
Becenév/Hős név: -
Nem: Fiú
Foglakozás: Diák
Kor: 15, született Augusztus 19.
Osztály/évfolyam: 1-G

Kinézet:
Norvég származású. Életkorához képest eléggé fejlett, főleg a japánban élő emberek szemében. Kifejezetten magas a kor társaihoz képest, 178 cm magas, teste erős felépítésű, széles váll és jó kondíció. Világos színű bőréhez, vörös fürtök, és mélykék színű szem társul. Szeret egyszerre divatosan és kényelmesen öltözni, ez a koncepció határozza meg általánosságban a megjelenését. Ezzel együtt nem nagyon kedveli az uniformitást, alapból kilóg az átlagemberek közül (még különösebb mutációs quirk nélkül is) és kényelmetlenül érzi magát, ha azonosságra kényszerítik.
Hozzátartozik még a megjelenéséhez, egy bőrszíjas nyaklánc amint egy fém, pörölyt ábrázoló medál lóg, illetve egy régi, nagy fejhallgató, amiről nagyon gyakran hallgat skandináv folk metál zenéket edzés vagy épp pihenés közben is.

Jellem:
Thorsten alapesetben egy nyugodt és jó kedélyű ember. Kedvesen és pozitívan áll hozzá mindenkihez, ha pedig kifejezetten vidám, akkor hajlamos nagyon harsány és hangos lenni. Ami a szívén az a száján és ezért gyakran megesik, hogy akaratán kívül bánt meg másokat, de nem a rosszindulat vezérli. Erős igazság érzete van, és mások megsegítése teszi boldoggá. Nem könnyű felbosszantani, de ha egyszer dühbe gurul, akkor még nehezebb lenyugtatni. Ha valamibe belekezd, akkor abba mindent belead, mindig az aktuális feladatára koncentrál és mivel rettentő büszke ember, ezért nem ismeri a feladni szót.

Quirk: Soundwave
A képesség képes a hangokat keltő mechanikai rezgések és a hanghullámok manipulálására. Ezeket felerősíteni, vagy elnyomni tudja, de főleg felerősíteni szokta. Gyakorlatlansága miatt csak a saját teste által keltett hangokat tudja befolyásolni, később máshonnan érkező hullámokat, sőt azoknak az irányát is befolyásolhatja, ha elég jól képes már bánni az erejével. Előszeretettel erősíti fel mennydörgéshez hasonló hangra a különböző mozdulatokat. Ez azonban komoly fizikai megterhelést jelent számára, mert igaz nem a mozdulat fizikai ereje határozza meg az erőt, az izmait így is komolyan megerőlteti mintha csak komoly testi igénybevételnek vetette volna magát alá. Így az erejével arányos a képesség ereje is és képes benne fizikailag is kimerülni. Ha túl sokat használja, akkor egész testes izomterheléssel kell szembenéznie, ha túlhajszolja magát, akkor a teljes kimerülésig terjedhet. Emelet, ha túlhasználja, akkor ideiglenesen eltompulhat a hallása vagy átmeneti süketséggel is számolhat.

Előtörténet:
A családom Norvégiából származik. A szüleim, Ynghildr és Godmundr Norgaard jómódú emberek voltak. Mindketten természetkutatók voltak és azon belül is időjárás kutatók. Megszállottan fedezték fel és tanulmányozták a világ minden táján a különböző időjárási jelenségeket, különösen a szélsőséges éghajlatok anomáliáit. Kitartásuknak és szenvedélyességüknek köszönhetően nagy sikereket értek el a szakterületükön. Mindenhova ketten jártak, elválaszthatatlanok voltak. Hamarosan megszületett első gyermekük is, a bátyám, Ragnar Norgaard. Folytatták hát kalandos és utazásokban teli életüket immáron hármasban. Ez jó pár évig rendben is ment, de aztán történt valami baleset, nem tudom, hogy mi, ami következtében az akkor még csupán öt éves bátyám súlyosan megsérült, és deréktól lefelé megbénult, örökre. Ez az eset megváltoztatott valamit a szüleimben és úgy döntöttek, felhagynak a kalandos élettel. Nem csak magukra, hanem a gyermekükre is gondolniuk kell, és gondolom sosem bocsájtották meg maguknak, hogy az ő hibájukból lett nyomorék a saját fiuk. Visszatelepedtek hát Norvégiába, egy kis Reine nevű halászfaluba.
Nyugodt és békés időszak következett az életükben, ez lehet az oka annak is, hogy én is megszülettem. Igaz nekem nincsenek emlékeim erről az időszakról, de az elmondások alapján hiánytalan és remek élete volt a családomnak. Ez viszont ismét fordulatot vett, amikor egy Japán kutatóintézet felkeresete a szüleimet. Munkát ajánlottak nekik, egy újabb expedíciót, amit japán partjaitól nyugatra az óceán felett észlelt furcsa légmozgások felderítésére szántak. Az első pár alkalommal a szüleim visszautasították az ajánlatot, mondván, hogy a gyermekeik fontosabbak mintsem visszatérjenek ehhez az élethez, de az az intézet nagyon kitartó volt és addig kérlelte őket, amíg végül beleegyeztek. Ezúttal azonban, okosabbak és érettebbek voltak, és úgy határoztak minket nem tesznek ki veszélynek. Az út azonban hosszúnak ígérkezett, egy teljes nyárra tervezték, így minket, a kerekesszékes, akkor tizenegy éves Ragnart és engem az akkor csupán négy éves Thorstent, nem hagyhattak ennyi időre csak úgy egyedül. Igaz nem volt semmilyen közvetlen rokonunk, de szerencsére, a szüleim fiatal korában tett utazásai során nagyon sok barátot szereztek szerte a világban. Épp Japánban, Tokyo-ban élt egy idős úr, Wakasugi Kazuma, egy kivételes tehetségű mesterember, aki az ősi fegyver készítés hagyományának egyik őrzője. Kovács és asztalos mesterként, valamint mérnökként, többször készített el a szüleimnek a munkájukhoz szükséges egyedi tervezésű és igényű eszközöket és műszereket. Nagyon jó barátságban voltak az öreg Wakasugi-val, így mikor a bátyámat és engem hozzá vittek, hogy viselje gondunkat, amíg ők távol voltak, a férfi szinte saját unokáiként fogadott minket. Azóta is igaz nincs semmi vérkötelékünk, mindkét oldalról családnak tekintjük egymást.
Mint említettem, akkor voltam négy éves mikor azon a nyáron Wakasugi nagyapához kerültünk. Csodás nyárnak indult. Nagyapa rengeteg mindent tanított meg nekünk, a japán nyelvet, a szokásokat és, ami Ragnar-t a legjobban lenyűgözte, a kovácsmesterséget. Akkor határozta el a bátyám, hogy ez lesz az új életcélja. Igaz nem tudott olyan könnyedén mozogni, mint más, de mikor a kezébe szerszámok és megmunkálatlan fém került, még olyan fiatalon is, szinte ragyogott. Hamar ki is derült, hogy kora ellenére igen nagy tehetsége van a mesterséghez. Erre az időszakra is csak homályosan emlékszem, de van pár emlékképem és érzés, amit fel tudok idézni. Az egyik eze közül a bátyám arca, amikor élete új célt kapott. A másik pedig az életünk következő fordulópontja.
Miután a szüleink elmentek elkezdett telni és múlni az idő, mint mondtam nagyon kellemesen. Eltelt egy hónap, rendszeresen kaptunk hírt és leveleket a szüleinktől. Aztán eltelt még egy hónap és a levelek tovább érkeztek. Végül egy harmadik is tova szállt, véget vetve a nyárnak, és egyszer csak nem jött több levél. Levél helyett csupán egy férfi érkezett, fekete öltönyben, egy fekete aktatáskával. Engem kiküldtek a szobából, tisztán emlékszem, ahogy a ház emeletére vezető lépcsőn lépdeltem felfele, láttam a nagyapa arcát elkomorodni, Ragnart pedig egyre jobban elborzadni, ahogy az öltönyös férfi lassan és halkan beszélve mondott nekik valamit. Velem csupán órákkal később ült le a nagyapa és a bátyám, hogy beszéljenek. Emlékszem az arcukra, a fájdalomra és a keserűségre a tekintetükben. Ettől engem is borzasztó érzés fogott el, és habár elmagyarázták nekem, hogy a szüleim többé nem jönnek haza, akkor még nem igazán értettem ez mit jelent pontosan. Egy valamit azonban megértettem, még ha csak azért is, mert éreztem, hogy a bátyám mennyire szomorú. Aznap este sírtam. Nem tudtam abbahagyni a sírást, akármennyire is szerettem volna. Csak sírtam és sírtam egyedül a szobámban és éreztem, hogy valami egyre jobban feszül bennem. Emlékszem, ahogy az a pár üveg és kerámia tárgy a szobában repedezni kezd, hogy remegnek a hagyományos papírfalak és, hogy a nagyapa pánikolva rohant be a szobába. Az erős hangzavarban valamiért alig tudott elérni hozzám. A többire nem nagyon emlékszem mi történt...


- Ekkor ébredt fel önben a képessége, igaz? – a nő megigazította a szemüvegét az orrán. Továbbra sem nézett rám miközben beszélt, csak a kis jegyzetfüzetébe írogatott. – és ezután mi történt?
- Ezután? Csak annyi dereng, hogy orvoshoz vittek, kivizsgáltak mindenféle dologra, és megállapították a képességem. De, hogy milyen dolgokat írtak az orvosi papírokra azokról maga valószínűleg többet tud – a papíron sercegő golyóstoll ritmusos hangja egy pillanatra megállt.
- Valóban, de folytassa kérem, hogyan élte meg az életükben bekövetkező változást. Itt a szülei halálára és a képessége felfedezésére egyaránt gondolok.
- Köszönöm, hogy mint mindig pontosan fogalmaz – mosolyogtam a nőre kedvesen, de ismét nem kaptam viszonzást, még csak a pillantásban sem – tehát, kiderült, hogy a képességem a hanghullámok és az azt keltő rezgések manipulálása…

Nagyon kaotikus fél év várt ránk. A szüleim halála, a képességem felfedezése rengeteg választás elé állított minket, de apró gyerekekként e választások nagyrésze nem a mi fennhatóságunk alatt állt. Nagyapa szerencsére habozás nélkül felkelt az ügyek elrendezése érdekében, és addig járt a hatóságok nyakára, amíg végül meg nem kapta a gyámságot felettünk. Ezért a mai napig hálásak lehetünk neki, nem is tudom hova kerültünk volna vagy mi lett volna velünk, ha nem az ő szárnyai alatt nevelkedünk tovább. Ragnar, miután feldolgozta a szüleink halálát, nagyapa keze alatt tanulni kezdett. Biztos vagyok benne, hogy ez a mesterség és az elhivatottsága felé segített neki tovább lépni. Remek mesteremberré vált, akit az egész országból felkeresnek időről időre, hogy antik fegyvereket, dísztárgyakat és egyéb dolgokat készítsen. A munkái messze földön híresek és igencsak nagy értéket képviselnek. Most töltötte be huszonkettediik életévét, de már most nem lesz gondja az életben semmire, szereti a munkáját, amiben kimagaslóan jó, és nemrégiben eljegyzett egy csodás nőt, aki azóta úgy szint velünk él nagyapa hatalmas házában. Ja, igen, nagyapa, azóta is saját unokáiként kezel minket, és habár néha még ő is besegít Ragnarnak a műhelyben, inkább átadta már a stafétát, és nekem segített.
A bátyámnak nem volt semmilyen képessége, ezért nem is számítottak rá, hogy nekem előtör. Ismét szerencsénkre, nagyapának volt egy nem túl komoly, de számára hasznos képessége. Képes volt a kezébe vett bármilyen fémet kedve szerint alakítani és formázni, mintha csak gyurma lett volna, mindenféle hevítés és egyéb segédeszköz nélkül. Kiskoromban igen sok problémám lett volna, ha ő nincs mellettem és nem segít nekem megszokni a képességemet. A tapasztalata és a sok régi emléke, amit elmesélt, hogy neki milyen sok nehézsége támadt, mire megtanulta legalább kordában tartani az erejét, sokat segítettek abban, hogy én se legyek annyira elveszett. Nehezen szoktam meg igaz, sok évnyi hosszú gyakorlás és bukás árán, tudtam csak alap szinten elsajátítani a bennem rejlő erő lehetőségeit. Emellett sok figyelmet fordítottunk a fizikai kondíciómra is. Kiskorom óta sok energiám volt, amit különböző sportokkal és igen sok testmozgással vezethettem le a legkönnyebben. Mint kiderült a fizikai állapotom sokban segített a képességemmel való bánással is. Még mindig nem tökéletes és nagyapa szerint még mindig rengeteg potenciál és kihasználatlan terület van a képességemben. Egyszer mindent kiaknázok, amit csak lehet, hogy tökéletesen ura legyen az erőmnek. De ez nyilván még ugyan úgy hosszú út, amiben sokat segíthet ha a U.A.-be járhatok…


- Éppen ezért is vagyunk most itt Thorsten-kun – a nő továbbra is hideg objektivitással beszélt hozzám, habár mint a legtöbb japán, ő is kicsit nehézkesen és a saját nyelvének akcentusával ejtette a nevemet. Ez természetesen visszafelé is igaz volt, nagyapa jól megtanított a szokásokra, életvitelre és a nyelvre minket, de valahogy – Ragnarral ellentétben – én a mai napig nem tudtam tökéletesen ejteni bizonyos szavakat. Előfordul, hogy elfelejtek egy-két kifejezést, vagy rosszul használom. A folyékony beszédben nem mindig tűnik fel, de az akcentusom mellett, előfordul, hogy leblokkolok, és nem tudom kibökni japánul amit, szeretnék.
- De még mindig nem válaszolt a szülei halálával kapcsolatos kérdésemre. Mit érez ezzel kapcsolatban?
- Bevallom, nem sok emlékem van a szüleimről. Nem azt mondom, hogy nem érdekel a dolog, de nem igazán ismertem őket, így nekem nem volt olyan nehéz elfogadni, hogy nekem csak egy nagyapám és egy bátyám van. Ez nekem tökéletesen elég tudat a boldogsághoz.
- Szóval maga boldog?
- Teljes mértékben – mosolyodtam el, amit ő maximum csak a szeme sarkából láthatott.
- Értem… - tovább karistolta a lapot a tollával.
Eltelt egy hosszú perc. Igaz többnek tűnt annál, de én mégsem éreztem kényelmetlenséget, inkább szokás szerint a fejhallgatómmal játszadoztam, és erre felidéztem az egyik kedvelt számom ritmusát, amit a lábam már épp kezdett volna dobolni…
- Rendben Thorsten-kun. – hirtelen kizökkentem a gondolataimból – már csak egyetlen kérdésem van. Kérem, mesélje el nekem, hogy mégis, miért akar maga Hős lenni?
- Szeretnék segíteni másokon. A bajbajutottakon, tudja a … azok akik. Hogy kell mondani? A rászorulókon! Igen ez az a szó.
- Ez nagyon szép dolog, de talán egy kicsit bővebben? Mi volt az a pont az életében amikortól már biztosan tudta, hogy másoknak akarja szentelni az életét?
- Á értem. Tisztán emlékszem arra a napra…

Egész pontosan két éve történt. Nagyapa régóta segített, hogy megszokjam az erőmet, ami többnyire jól is sikerült, egyetlen apró hibával csupán. Mivel a koncentrációm még nem annyira tökéletes, hogy kontrollálni tudjam a hirtelen helyzetekben a képességemet, ezért előfordul, hogy egy erős trauma visszasülést eredményez. Egyszerűsítve, a mai napig, ha tüsszentek és ez hirtelen tör rám, az igen hangos durranással szokott járni akaratomon kívül. Ez többnyire csak ijedtséggel jár a környezettemtől (és tőlem egyaránt) de abban az esetben, tragikus következménye is lehetett volna.
A bátyám és én, nagyon közel álltunk egymáshoz amióta csak az eszemet tudom. Sok időt töltöttünk együtt és ő a legjobb barátom is. Aznap délután is éppen közösen voltunk bevásárolni, egy plázában. Ragnar nem szereti, ha a széke miatt bármilyen megkülönböztető bánásmódban részesítik, én vagyok az egyetlen ember, akinek engedi, hogy tolja őt (még nagyapának sem hagyja). Aznap is épp toltam és nézelődtünk a bevásárlóközpontban, amikor egy parfümöspult mellett elhaladva az egyik illat nagyon erősen megcirógatta az orromat. Hatalmasat tüsszentettem, ami a képességem miatt eléggé felfokozódott. Ez önmagában nem is lett volna baj, ha a bevásárlóközpont aznap nem akar épp egy óriási nagy üvegdaru díszt felfüggeszteni a kürtő alakú központi placc harmadik emeleti magasságába. Az egész épület kialakítása olyan akusztikával bír, hogy nemcsak a képességem fokozta fel a tüsszentésem hangját, hanem a falak is tovább gerjesztették. A végeredménye az lett, hogy az üvegdaru erősen megrepedt, és a saját súlya miatt kitört a tartó drótok közül.
Ember nagyságú és több tíz kilós üvegszilánkok záporoztak le három emelet magasból a járókelőkre. Szerencsére sokan időben képesek voltak elugrani és pár ember a különböző képességével meg tudta óvni magát, de volt egy valaki, aki magára maradt. Egy fiatal lány éppen a földön térdelt és a cipőjét kötötte be mikor történt a baj. Nem tudom, hogy azért mert épp zenét hallgatott és ez zavarta, hogy hallja körülötte történő zűrt, vagy, csak mert annyira a földet figyelte, de nem reagált a hangzavarra.  
Minden olyan gyorsan történt, hogy én semmit nem tudtam reagálni. Ragnar hihetetlen reakcióidővel a kerekeire markolt és előre lökte magát, kiszakítva a székét a kezeim közül. Csak pár métert suhant hirtelen és már be is húzta a támasztó fékét, amitől előre borult a szék. Ezzel „lőve” ki magát ültéből lánynak csapódott. Kezeivel elkapta és maga alá rántotta, hogy testével védje. Arrébb gurultak a földön, és mellettük fél méterre csapódott be egy óriási szilánk és ripityára zúzta az odadőlő kerekesszéket. Több millió darabra törő üveg engem is több helyen megkarcolt, bár csak felületesen, de Ragnar hátát több helyen, csúnyán felvágta, amivel védte a lányt.
Én csak álltam ledermedve és lefagyva, ahogy a bevásárlóközpont készenléti orvosi csapata és a rendőrök ellepték a placcot. Szerencsére nem sérült meg senki komolyabban, csupán vágások és karcolások keletkeztek. Ragnar háta sem volt olyan súlyos, mint elsőre látszott. De ahogy ott álltam és bámulta a bátyámat nézve, aki ezután is első sorban a lányért aggódott vérző háttal megmozdult bennem valami. Mindig is felnéztem a testvéremre és menőnek tartottam. De mikor láttam, hogy ő, akinek sokkal nehezebb a helyzete, aki még csak semmilyen képességgel sem rendelkezik, képes gondolkodás nélkül Hős lenni, rájöttem, hogy mi az én életcélom. Nekem a kezemben van egy erő és tömérdek lehetőség, amivel segíthetek másoknak és megvédhetem azokat, akiket szeretek. Használnom kell ezt az erőt, hogy segítsek azoknak, akik rászorulnak, hogy olyan lehessek, mint a bátyám akkor ott a bevásárlóközpontban. Meg akarom tanulni, hogyan lehetek én is hős, hogy jobbá telhessem a világot, ha a sors és az istenek erőt adtak hozzá!


- Nos, igazából… tudom nem egy nagy indok, sem egy olyan hősies motiváció, de én őszintén hiszek abban, hogy ez lett elrendelve nekem. – fejeztem be az elbeszélést, miközben a nyakamban lógó fémből készült kalapácsot ábrázoló medállal játszadoztam szórakozottan. – Ja, és egyébként, a lány akit Ragnar megmentett, Matsuo Ayumi, aki most a menyasszonya. – erre a nő nem reagált semmit, csak tovább írogatott – gondoltam érdekes információ… - vigyorogtam.
Ismét eltelt egy pár hosszú perc, míg végre a nő, felemelte a tekintetét a jegyzeteiről, letette a tollát az asztalára maga mellé és megköszörülte a torkát.
- Nos Thorsten-kun. Mint az iskola tanácsadója, semmi okot nem találok arra, hogy ne engedjük jelentkezni az U.A. Hősképző Akadémiára. Habár az eddigi tanárai nem voltak egyértelműen biztosak abban, hogy maga alkalmas lehet-e a Hőssé váláshoz, én úgy ítélem szellemileg és lelkileg semmilyen kifogásoló tényező nem áll fenn.
- Ez csodálatos! Köszönöm Takaya-san! Én…
- Ez természetesen csak a mi intézményünk szakemberének az egyszerű véleménye, amit megírok az igazgatóságnak a jelentésemben. Azt, hogy ténylegesen fel is veszik-e a U.A.-re azt ez a kis konzultáció értelem szerűen semmilyen módon nem befolyásolja.
- Természetesen, igaz – nyugtattam le magam, de az őszinte mosolyt nem tudtam levakarni az arcomról.
- Most nyugodtan hazamehet és tovább készülhet a felvételi tesztjére, ami ha jól tudom egy hét múlva esedékes.
- Igen, így van, nem is zavarom tovább Takaya-san, köszönök mindent!

A régi típusú számlapos óra lassan, lustán kattogva hatjotta előre a másodpercmutatót a tengelye körül. Mindenhol tollak surrogása, papír zörgése, sóhajok, elvétett körömrágás zaja „visszhangzott” a teremben. Én csak ültem a leghátsó padban és idegességemben az egyik kedvenc zeném nagyon pörgős ütemét doboltam a lábfejemmel halkan. Az előttem a padon heverő írásbeli teszt már majdnem kész volt, de még mindig hiányzott egy utolsó feladat, ami kifogott rajtam. Kicsit elbizonytalanodtam és emiatt megakaptam. Tudtam, hogy már csak percek kérdése és beszedik a feladatlapokat, így nem pazarolhattam több időt. De sehogy sem jutottak eszembe a megfelelő válaszok. Az óra mutatóra fordítottam a tekintetem és az elmém messzi földekre röppent. Megráztam magam, hirtelen, mielőtt még teljesen elveszek a saját gondolataimban. Muszáj a feladatra koncentrálnom. Megcsinálom hisz ez az első lépés, hogy hős lehessek. És ezt semmiért sem vagyok hajlandó elengedni…!

Wakasugi Kazuma, egy kifejezetten apró termetű férfi volt, testalkatához és korához képest is. A padról, amin ült, le sem lógott a lába, csak a levegőben kalimpált vele játékosan. Hagyományos öltözetet viselt, egy kimono-t, és fapapucsot. Kezében egy marok morzsát tartogatott, amiből csipegetve szórogatót időnként egy keveset a galamboknak maga előtt. Odaléptem mellé és szó nélkül leültem a padra. Ő az egyik végében ült én pedig a másikban. A nap már vörösre festette az égboltot a hátunk mögött, az utolsó még meleg sugarai kellemesen cirógatták a tarkómat.  
- Tudod mi a jó a galambokban? – kérdezte hirtelen az öreg.
- Nem, mi a jó bennük? – feleltem kérdéssel a kérdésre.
- Az ég egy adta világon semmi! – nevetett fel nagyapa, szokása szerint egész vén teste beleremegett a kacajába.
- Azt hittem ismét egy olyan megnyugtató, bölcs és vígasztaló metaforát fogsz nekem mondani.
- Talán szükséged van egy bölcs és vigasztaló metaforára?
- Nem – mosolyodtam el és mutattam fel neki a papírt, amin ott díszelgett a tesztem eredménye – felvettek!


A hozzászólást Thorsten Norgaard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 11, 2018 7:04 pm-kor.
avatar
Thorsten Norgaard

Posts : 18
Reputation : 3
Join date : 2018. Mar. 05.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen:

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Thorsten Norgaard

Témanyitás by Nezu on Szer. Márc. 07, 2018 7:48 pm


Egyetlen apróság. Az emberiség 80%-ának van quirkje. Kicsit soknak érzem, ha egy családon belül rögtön három ember is quirk nélküli. Ezt kérlek javítsd ki, hogy csak a bátyádnak nincs képessége. Nem szükséges leírni, hogy micsoda a szüleidé, elég ha csak nem tünteted fel, hogy nincs nekik.


Gratulálok felvételt nyertél az U.A Hősképző Akadémiára. Az előtörténeted elfogadom.
Kezdő tőkéd: 5000 yen
Jutalom: Alap szuperhős ruha /ennek kinézetét, egy egyediség pályázatban add meg/
Kezdő tulajdonságaid: 2 C, 4 D Tier amit szabadon oszthatsz szét.
Kérlek mielőtt elkezdesz játszani ezek alapján írd meg az adatlapod és jó szórakozást! ^^
avatar
Nezu
Admin

Posts : 95
Reputation : 3
Join date : 2017. Dec. 06.

Character sheet
Játékstílus :
Yen: 99999999

Felhasználó profiljának megtekintése http://bokunoheroacademy.forumotion.com

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.