[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

2 posters

Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Misa Misaki Vas. Márc. 11, 2018 11:22 pm

Két borzalmasan unalmas órát egy lyukasóra követett. Örömmel álltam fel a padból, hogy kicsit megmozgassam magam, és elbágyadt elmémet picit felüdítsem. Mi sem segíthetett volna rajtam jobban, mint az udvaron elterülő AllMight park. A tóhoz mindig is ki akartam sétálni, de valami mindig közbejött. Kíváncsi voltam van-e élőközössége az állóvíznek. Időközben viszont még akadt pár plakát amit a faliújságon túl, az oszlopokra, falra és fákra is kitűzhetnék. Felhívva ezzel a hősnövendékek figyelmét, a Zöldekre. Ha figyelmes vagy, akkor már összefuthattál néhány széthagyott transzparenssel.

Egyesek szerint ha túlzottan felhívom magamra a figyelmet, két dolgot érhetek el vele. Az egyik, hogy csökkentem a népszerűségem az osztályomban, és az ismerősi körömben, sokan nem szeretik a kampányokat és ezzel egy nyílt támadási felület is nyílik az irányomba. Hezitálhattam volna, mégis csupán pár pillanatra,- ameddig átgondoltam az eshetőségek súlyát – bizonytalanított el, de a „terepen” megélt tapasztalatok bizony kellő meggyőzőerővel bírnak, hogy folytassam.
Ma sem történt ez másképp, szünetben a büfét útba ejtve, egyenes út vezetett a parkba, a megmaradt plakátokat kirakni. Talán így akadtál rám, esetleg már a tóparton lazítottam picit. Egy pokrócot terítettem magam alá, kerülve az árnyékokat, hogy minden felém érkező D-vitamint magamba szívhassak a kellemesen melengető napsugarakból. A parton ellőttem a telefonnal egy selfie-t, csak úgy unaloműzésből. Majd hátravágódtam a friss levegőn, egy hatalmasat és nem épp túl nőieset ásítva a pléden.
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Thorsten Norgaard Hétf. Márc. 12, 2018 9:49 am

Meghazudtoltam volna önmagam, ha még a kezdeti, pusztán elméleti órák során, nem adom ugyan úgy a száztíz százalékot. Minden megtettem, hogy jól teljesítsek, de azért néha jól esik a lazítás is. Igyekeztem memorizálni az akadémia területén fellelhető épületeket, ezzel együtt a lehetőségeimet is. Eszembe jutott, hogy az épületeket összekötő zöld övezet, kellemesen parkosított, és még egy tó is van. Éppen kaptunk két tanóra között egy kis szabadidőt, hát gondoltam, meglátogatom ezt a tavat. Valahogy mindig is vonzott a vízpart és a víz, még ha csak kicsi és mesterséges is. Szokásomhoz híven fejemre vettem a fejhallgatómat, felcsavartam a hangerőt és elindítottam a zenémet. Nyugodtan és komótosan ballagtam le parkba, a vállamra vetett kis hátizsákomból egy energiaszeletet vettem elő és kezdtem el rágcsálni. Elhaladtam az All Might szobor mellett, egy pillanatra megállva és megcsodálva a legnagyobb hős kőmását. Egyszer szívesen találkoznék vele, biztos felemelő élmény lehet a társasága.
Ezután tovább mentem és szemem sarkából észrevettem valamit egy fára tűzve. Egy plakát volt az, ami a Zöldekről szólt. Odaléptem a fához és érdeklődve leszedtem a plakátot. Két kezemben tartva tovább indultam és teljesen belemerültem. Habár nem okozott tényleges gondot az olvasás japánul, még így tíz év alatt sem sikerült teljesen megszoknom. Ennek csak annyi volt a következménye, hogy a legegyszerűbb és legrövidebb mondatoknál is előfordult, hogy az agyamnak meg kellett állnia, gondolkodni mit is jelentenek az írásjelek.  Nem igazán figyeltem a lábam elé, csak mentem előre és a plakátot vizsgálgattam. Az üzenetén gondolkoztam és elmélkedtem. A zene közben hangosan és ritmusosan dübörgött a fülemben, és a kellemes napsütés is eltompította az érzékeimet. De ezek mind csak szépítések, szokás szerint elbambultam a saját kis világomba merülve, és nem is figyeltem, hogy már csak néhány lépésnyire vagyok a parttól. A zene olyan hangosan dübörgött a fejhallgatómból, hogy halkan kihallatszott a körülöttem lévőknek is, így ha hozzám is szólt valaki nem hallottam. Elhaladtam egy pokrócon fekvő lány mellett is, de őt sem vettem észre csak elsétáltam mellette. Végül már vészesen közeledett a tó vize …
Thorsten Norgaard
Thorsten Norgaard

Posts : 18
Reputation : 3
Join date : 2018. Mar. 05.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen:

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Misa Misaki Hétf. Márc. 12, 2018 3:47 pm

Idővel a parkban egyre többen jelentek meg, hisz egy ilyen kora délutánt kár volna az épületben saját magunkat bezárva tölteni. Ezt többen is belátták, bár tudom jól, hogy ilyenkor még az edzőtermek is megtelnek. Hallottam, hogy az épületben valahol úszómedence is található, de nem jutottam el odáig, hogy mindent felfedezzek magamnak, és bevallom… nem is kapkodtam el eddig sem.

Elnyomtam egy selfie-t, mire feltűnt, hogy valaki félig belemászott a háttérbe, valamint hogy, egy koszos cipőnyom tarkítja most már a plédemet. Morcos lettem, és egy pár rosszalló pillantással találhatta volna szembe magát, a srác… amennyiben figyelt volna. Ahogy ki tudtam venni, mind a két kezében tartott valamit. Az egyikben, a délutáni nasiját, a másikban egy papírfecnit… Biztos voltam benne, hogy valami önmagába-zárt otakuról van szó, hiszen hátulról nem tudtam rendesen beazonosítani csupán a srác alaptulajdonságait, de az arcát nem láttam, mint ahogy a papírlapot sem. Pont olyan szögben tartotta, hogy a felsőteste kitakarja a látókörömből.

Pillanatok alatt kellett döntenem, hiszen úgy tűnik a fiú nincs egészen képben a környezetével. Megfordult a fejemben, hogy hagyom, tanuljon a kárából és még a napomat is felderíti, de mégis azon kaptam magam, hogy felpattantam. Már mögötte voltam, mire eszméltem a szándékaimat. Megragadtam a srác grabancát, hiszen már csak alig egy lépés választotta el a fürdőzéstől.
Nem értettem egyet magammal, így minden gondolatból fakadt félcselekmények, a rögtönzés átka. Egy gyors mozdulattal halásztam ki, a zsebéből a telefont, amennyiben volt rá lehetőségem, és amennyiben a fülhallgató zsinorja arra vezet. Majd ugyanazzal a kezemmel emeltem le a fejéről a fülest. A másikkal, amin pedig eddig a grabancát tartottam, löktem rajta egyet. A legkevésbé sem gondoltam át sem a cselekedetem súlyát, miértjét, indokait. Csupán átadtam magam az intuicióimnak, amik tudták jól mit akarnak. A víz azon a területen neki talán a mellkasáig érhetett, én már rosszabbul jártam volna egy kicsivel.
Szemeimben szülői szigor, ajkaimat összepréseltem, és igyekeztem nem kimutatni, mennyire komikusnak találom, amennyiben beleesett a vízbe.
Csendben várom a szitkokat, hogy békát-kígyót kiabáljon rám, miközben a kezemben tartom a kütyüeit.
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Thorsten Norgaard Hétf. Márc. 12, 2018 8:38 pm

Ahogy lépkedtem előre teljesen elmerülve a világomban, egyszer csak valaki rám támadt. Az ösztöneim cserben hagytak, gyorsaságom pedig nem volt elegendő, hogy reagálni tudjak. Először nem is vettem észre, ahogy kicsusszan a zsebemből a telefonom. Amikor már a fejhallgatóm szabadult el a fülemtől és ontotta a világba immáron hangosabban a zenét eszméltem csak fel arra mi is történt. De mi is történt pontosan? Valaki lekapta rólam a fejhallgatót és a telefont, majd… Éreztem a lökést, ami egyébként nem lett volna túl erős vagy bántó, de abban a pillanatban épp elég volt ahhoz, hogy arccal előre boruljak. Reakcióidőm csak annyit engedett tennem, hogy magam elé kapjam a szabad lábamat, de az beleakadt az épp terhelt lábamba és emiatt csak előre botlottam még egyet. Reflex szerűen próbáltam még tolni magam, nehogy a földbe vágódjak, így egy szép fél métert röpültem estemben. A víz az arcomba csapott és alámerültem. Hidegzuhanyként ért a becsapódás, így azonnal támasztékért kezdtem kapkodni a lábaimmal. Hamar megtaláltam a tavacska fenekét és stabilan az iszapba dobbantottam. Feltörtem a vízfelszínre és a sokktól felzaklatva pár pillanatig vadul kapkodtam levegő után.
Lendületesen és vad mozdulatokkal fordultam körbe, keresve a veszélyforrást. Mellkasomig ért csak a víz így meg tudtam állni rendesen. Egyszer csak lihegve, és ázott hajammal a tekintetembe, megláttam a parton álló lányt. A kezében volt a fejhallgatóm és a telefonom. Pár pillanatig álltam és bámultam rá, épült bennem a feszültség. Egyre erősebben és erősebben feszített belülről, talán ha akartam volna sem tudtam volna visszatartani, de nem is álltam útját.
Kitört belőlem a nevetés. Hatalmas, jóízű kacagás kezdte rázni az egész ázott testem, még mindig a vízben állva. Egy pillanatra az első pár másodpercben önkontroll hiányával a képességem felerősítette, így az eleje hatalmas csattanásként durrant ki belőlem, de aztán szerencsére visszahalkultam. A nevetést azonban nem tudtam abbahagyni.
- Odin szakállára, ezt jól megkaptam! – szóltam magamnak norvégül, megfeledkezve önmagamról. Szépen lassan, még mindig nevetve elkezdtem kikászálódni, majd a lány elé állok, és kicsit színpadiasan mutatom neki az ázott önmagam kacagva. – biztosan bolondul festek ki nem igaz? – váltok vissza japánra.
Thorsten Norgaard
Thorsten Norgaard

Posts : 18
Reputation : 3
Join date : 2018. Mar. 05.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen:

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Misa Misaki Szer. Márc. 14, 2018 2:30 pm

Látszott, hogy nincs nagyon képben a környezetével. Jómagam pedig egy pillanat alatt cselekedtem, mindenféle át, vagy meggondolás nélkül. Zavarnak az efféle húzásaim, saját magam előtt is, még ha utólag következetesnek is tűnnek, gyakran kerültem már kellemetlen helyzetbe miattuk és jöhettek a meg illetve a belemagyarázások.

A srác csobbant én pedig vártam a reakcióját, miközben igyekeztem vissza folytani a saját derültségemet. Ahogy, feljött a felszínre még egy ideig feszült volt légkör. Fejét kapkodva, igyekezett összerakni a történteket, végül rajtam állapodott meg a pillantása, és a kezemben lévő eszközein. Szavak nélkül figyeltem, nevetésre préselt ajkakkal, mire megszólalt. Az ajkaim egy pillanatra lepittyedtek, a szemeim elkerekedtek, mivel egy idegen nyelvvel találtam szembe magam. Szikkokra számítottam, de olyanokra, amik engem vesznek célba. De ez… fogalmam sincs mi volt. Főleg az a robaly, ami az első szavakkal megtalált. Végül, ahogy elnevette magát, és egy alig látható fejrázással, amivel „nyugtáztam” én is történteket, vele nevettem. Az a reakció amit kaptam, az tetszett, hiszen sértődés helyett poénként értékelte, és talán azt is értette… miért kapta. Hagytam, hogy kimásszon. Nem nyújtottam segítő kezet, ameddig nem szükséges, hiszen nem akartam én is esetlegesen ázni. Közelebb jött, én pedig mielőtt ideért volna, már a pléd sarkát felemelve, ráztam ki kissé a rátapad avar maradékokat, majd nyújtottam felé egy kedves mosollyal. A mondat ami már elhagyta a száját, most már számomra is érthető volt, így tudtam rá válaszolni.
- Nem, csak mint egy ázott galamb. – Mosolyogtam, miközben a fején található vöröses-barna „kóchalmazra” céloztam.
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Thorsten Norgaard Pént. Márc. 16, 2018 7:05 pm

Még mindig nevetve, de azért már egy kicsit megnyugodva kimásztam a tóból. Csurom víz voltam így hát Levettem a felsőmet és a cipőmet miközben a lány elé botorkáltam. Elé lépve egy plédet nyújtott felém én pedig hálásan elfogadtam és először a fejemet kezdtem el vele megtörölni. Szerencsére a nap még szépen sütött, így annyira nem ért borzalmasan az érzés, még kellemesen is esett a kis zuhany. De azért nem kockáztattam, lendületesen kezdtem szárítkozni, hisz még ilyen időben is el lehet kapni valami fenét.
- Valóban jó hasonlat – még mindig virult az arcom, de a nevetőrohamot már sikerült leküzdenem. Jó alaposan megtöröltem a hajamat, de ettől csak egy még kuszább, össze-visszaálló szénakazallá vált. A lányra vigyorogtam és tovább szárítkoztam. – sajnos előfordul, hogy elkalandozok, de ilyenkor egy kis hidegzuhany sokat segít – a saját gyenge viccemen megint majdnem nevetni kezdtem, de vissza folytottam. A cipőmet is lekaptam a lábamról és a fűbe öntöttem a vizet, amit felnyalábolt.
- Szóval úgy hiszem, összességében köszönettel is tartozom neked. Ki tudja, hogy nem rázol fel, lehet Niflheim-ig meg sem állok. – lassan elkészültem a törölközéssel, bár a ruháim még így is ázottak voltak, de ez ellen nem sokat tudtam tenni – egyébként, Thorsten Godmundrson Norgaard vagyok – meghajoltam előtte enyhén, japánosan, bár látszott is rajtam, hogy ez a mozdulat még mindig kicsit furcsa számorma és esetlenül is döntöttem meg magam – örülök a szerencsének.
Thorsten Norgaard
Thorsten Norgaard

Posts : 18
Reputation : 3
Join date : 2018. Mar. 05.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen:

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Misa Misaki Pént. Márc. 16, 2018 10:07 pm

Mosolyogva vártam, hogy a közelembe érjen.  Mókás volt így elázva látni őt, még ha akkor idegennek is számított, és lényegében a dolgok végén mégiscsak az én közrejátszásommal fürdött. Bunkóság. Sokan ítélnék meg a tettemet ilyen egyszerűen, és talán igazuk is van, jöhetnék én az oktató jelleggel tettem védőbeszédemmel. A rögtönzés és az ebből fakadó meggondolatlanság a jellemhibáim gyökerét képezték. Nehéz ellene tenni bármit is.
Míg a legtöbb ember, főleg a másik nem képviselője… kiakadt volna a húzásomon, addig ő egy jót nevetett rajta, ez pedig hatalmas pozitívum volt. Érettségre utalt, arra… hogy, ennyivel még csak karcolást sem ejthetek az egóján, ami a férfiasság egyik alappillére. Bár ezt megfogalmazni, aligha lettem volna képes. Leginkább érzések formájában, egyfajta tisztelettel és közvetlen nyitottsággal az irányába. Pont az ellenkezője, amit pár napja Ryuk váltott ki az első találkozásunk közben.  A viccen kuncogok egyet.
- Hősként fontos az éberség. – Játékosan felhúztam az orrom, miközben felkaptam a plédet. Majd zavarba jöttem a saját zavaromtól, amikor csak úgy, lekapta a felsőjét. Először pislogtam, majd elfordítva a fejem, kerestem egy távoli pontot amit nézegethetek, miközben értetlenül álltam azelőtt, hogy miért is reagálok így. Rám az ilyesmi nem volt jellemző, és amúgy is… csak a pólót vette le, és javarészt miattam. Visszatértem szemeimmel együtt a fiúra, aki vélhetően már törölközött. Megráztam a fejem, a képzeleti énemben.
- Nielfheim? Az Németország ugye? – Szinte biztos voltam a kérdésemben, hiszen hasonló hangzása volt mint amit Elsa-san említett. Majd amikor bemutatkozot pislogtam párat, ha akartam volna sem tudtam volna megismételni az elhanzottakat, olyan volt mint egy nyelvtörő és neki is három neve van.
- Három neved van? És.. hogy.. hogy szólítanak? – Ha azt mondja, hogy úgy amit elmondott, akkor én ugrok a vízbe.
- Az én nevem Misa Misaki. – Olyan egyszerűnek és jelentéktelennek hangzott az övé után.
-Throsein Dadmaron Noran?... – Próbáltam elismételni a hallottakat, de lényegében csupán a kezdőszótagokra emlékeztem igazán.
- Én is nagyon örvendek. – Hajoltam meg mélyen a srác előtt, amikor ő is megadta a tiszteletet az irányomba. Így illett.
- Ez a tiéd. – Adtam vissza a tartozékait.
- Amúgy… - Húzódtam picit közelebb hozzá, miközben tompítottam a hangomon.
- Te sátánista vagy? – Kérdeztem meg tőle, elvégre a zene amit hallgat… borzasztó!
- Elmondhatod, ígérem, nem mondom el a tanároknak. ^^” – Biztattam őszinteségre.
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Thorsten Norgaard Szomb. Márc. 17, 2018 7:35 pm

Amennyire tudtam megszárítottam magamat, ez igazából annyit tett, hogy megtörölgettem magam ahol értem a pléddel, kifacsartam a felsőmet amennyire csak tudtam, cipőmből kiöntöttem a vizet és a hajamat is meg töröltem. Úgy döntöttem ennél többet nem tudok most tenni, a ruháim még egy ideig nedvesek lesznek, de mint mindig, az ilyen apróságok felett kevesebb szégyenérzet öntött el, mint az amúgy szabályos lenne.
- Valóban, ezt a hibámat kell kijavítanom, de épp ezért vagyok itt, hogy fejlődhessek. – visszahúztam magamra a nedves és most már a csavarástól gyűrött felsőmet, ami kicsit szánalmasan lógott így rajtam, de nem zavartattam magam miatta – Niflheim… nos, az ősi hitek szerint egy messzi-messzi föld, az árnyak földje. Ez csak amolyan mondás.
Kicsit zavarba jöttem bár ez nem látszódott rajtam kívülről mikor észbe kaptam, hogy ismét túl bonyolultan mutatkoztam be. Amennyire nekem is meggyűlt a bajom a japán nyelvel időről időre, annyira gyakori volt, hogy az én nevemet nem, hogy kiejteni, de nagyon dekódolni sem tudták a helyiek.
- Ne haragudj, el is felejtettem. A te nyelveden igazából Norgaard Thorsten, a Godmundrson azt jelenti, hogy „Godmundr fia”. Szólíts nyugodtan, ahogy könnyebb és jól esik Misaki, tudom nem egyszerű.
Visszaadta a telefonom és fejhallgatómat, amit vissza is vettem, de most csak a nyakamba akasztottam.
- Micsoda? – megint felkuncogtam a feltételezésen, bár aztán mintha úgy tűnt komolyan gondolta volna – Dehogy is! Ha hiszek is valamiban az igazából a régi északi istenek, bár sokak szemében ők elég durvának tűnhetnek... Ez csupán modern stílusú népzene, a hazámban nagyon népszerű. Tudom, vadnak tűnhet, de én nagyon szeretem, megnyugtat. És többnyire a természet szellemeiről és a szép időkről szólnak. – ki is kapcsoltam a lejátszást, hogy ne zavarja.
- Még egyszer köszönöm a kis felrázást Misaki – mosolyogtam majd körbe fordultam keresve – bár ahogy nézem azt a plakátot elhagytam valahol…
Thorsten Norgaard
Thorsten Norgaard

Posts : 18
Reputation : 3
Join date : 2018. Mar. 05.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen:

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Misa Misaki Hétf. Márc. 19, 2018 11:58 am

Amikor fejlődésről beszélt szinte elvigyorodtam.
- Olyan jó, hogy hátteret biztosítanak itt nekünk erre. – Szemeimben hála mutatkozott, hiszen jómagam is ezért vagyok itt, még ha nem is pontosan ezen a területen.
- Lehet át kéne öltöznöd a koliban teljesen. – Szégyelltem kissé  el magam, amikor láttam mennyire vizes maradt a srác. Látszik… nem gondoltam végig, még ha nyár lenne és negyven fok. Bele sem mertem gondolni, mennyire fázhat, de mivel fiú… ezt nem fogja mondani. Kiderült, hogy Neilfheim-nek semmi köze nincs Németországhoz.
- Áhh! Te is… szellemi családból származol? – Tudtam, hogy nem jól fogalmazta meg, de még a kisebb szünet után sem jutott jobb szó az eszembe.
- A nagyszüleim is szerették, a túlvilági dolgokat és valahogy… mindent össze is szedtek, ami nekik tetszett. – Nevettem el magam, hiszen akárhogy is nézem igen, ők hit-mixesek voltak. Nem kötötték le magukat, egy bizonyos vallásnál. Ők fogták és összekapcsolták azokat a dolgokat, ami nekik tetszett.
- Rendben, akkor Gudmundur fia leszel. – Nyomtam meg a G-t és az Mu- szótagot. Miközben elvigyorodtam. Ez tetszett meg, mert különleges, már a tulajdonítás is a mi nyelvünkhöz képest.
Visszaadtam a tulajdonát, de eközben, és talán a fentiek miatt megfordult a fejemben egy érdekes gondolat. Amit meg is kérdeztem tőle. A válasz sem nyugtatott meg túlzottan, hiszen durvának tűnő istenek, akik hörögnek. .___. A florclor dolog érdekes szállnak tűnt, de bevallom… szinte semmit sem tudtam az északi istenekről. Legalábbis ennyiből, nem tudtam, hogy tudok.
- A nagyszüleim is rengeteget meséltek, istenekről és szellemekről, démonokról. Például él egy macskaszellem, ami gonoszságot szül és él egy, ami épp hogy jószerencsét.
Volt egy fiatal lány, aki nélkülözött… de olyannyira, hogy a macskájának sem tudott már enni adni, aki ezért elhagyta. De az egyik este egy furcsát álmodott. A macskája beszélt hozzá és azt mondta, hogy csináljon egy szobrot róla, ami integet. A lány meg is csinálta, és másnap már meg is vették. Majd az összeset felvásárolták, amennyit csak elkészített. –
Fülig ért a szám, hiszen imádtam ezt a történetet. Mert a természet szellemei vigyáznak ránk, és nekünk is feladatunk a környezetünk óvása. Csak így működhet harmóniában az élet. Értetlenül ráztam meg a fejemet, hogy megköszönte a felrázást.
- Hát… izé… máskor is? – Viccelődtem. Majd a "Gudmundr fia" keresni kezdett valamit. Időközben próbálam valami kevésbé nyelvtörő nevet kitalálni neki, de az összes… fura volt.
- Plakát?... – Majd ekkor pillantottam meg a vízfelszínén kissé távolabbra tőlünk egy papírlapot.
- Azt hiszem megtaláltam. – Mutattam a tóra, és az épp közepe felé sodródó fecnire. Nem sikerült kapcsolnom, hogy az, az általam kiakasztott papírdarab volna. De bevillant valami. Körbe nézelődtem, és egy elhalt fadarabot kerestem. Szerencsére találtam. Rábökhettem volna simán, de az úgy nem menő. Elővettem egy filcet és a tenyeremre rajzoltam a kutya írásjelét. Majd megérintve a korhadó fadarabkát, egy plüss méretű kutya alakját vette fel.
- Copffos, hozd ide nekem. – A füleiből kis tincsekben lógott az elhalt papírvékony fahártya. Hiszen az anyagot nem tudom átalakítani, de a formáját és annak működését igen. Így a kisállat a vízbe vetette magát, és mint egy fadarab kezdett neki sodródni, miközben gyorsan kalimpálva megpróbálta magát a megfelelő irányba terelni. Nos ez egy igazi kutyának három perces művelet lenne, nekünk kicsit több. Talán negyed óra is kellett, mire elérte majd visszahozta a papírdarabot nekünk. A szemeimen az álmosság jelei jelentkeztek, de mire kiszállhatott volna a vízből a teremtmény, vissza alakult azzá, amiből készült.
-Tadaa~- Tártam szét a kezeimet lazán, a bemutatóm után.
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Thorsten Norgaard Szomb. Márc. 24, 2018 12:35 pm

- Igen, csodás ez a hely, és nagyon sokat tanulhatunk itt. – elméláztam azon mennyire szerencsés vagyok, hogy az álmom, hogy hős lehessek ilyen nagy támogatást és hátteret kap.
- Át öltözni? Hát lehet, hogy jobb lenne, de talán arra már nem marad idő a következő óráig. De ne aggódj, nem lesz nagy bajom, szerencsémre elég jól bírom a hideget és a nedvességet – ez nem csupán felvágás volt, valóban szerettem a hűvösebb és nedvesebb levegőt és időt. Eszembe jutott mennyire szeretek a partokon és kikötök közelében időzni, ha épp semmitevős nyugalomra vágyok.
- Szellemi családból? - húztam fel a szemöldökömet kicsit értetlenül, magát a szót sem értettem meg elsőre, de mikor sikerült a fejemben lefordítani utána sem igazán fogtam fel. Aztán a túlvilágra és a hitre hivatkozott így már kezdtem kapizsgálni. – hát igen mondhatjuk. A bátyám megtanított mindenre a régi hitről, istenekről és szokásokról és nem élek minden nap eszerint és ezeket vallva, de igazán azt sem állítom, hogy nem így van. – méláztam el, mert azelőtt magam sem gondoltam bele rendesen ebbe, hogy akkor én most vallásos vagyok-e. Egy biztos volt, szerettem a történeteket istenekről és szellemekről, így érdeklődve hallgattam a macskaszellemről az elbeszélését.
- Valóban érdekes történet.
Ezután a plakátot kerestem, de ebben is segítségemre sietett Misaki. Leplezetlen lelkesedéssel és lenyűgözöttséggel figyeltem a bemutatóját. Nagyon érdekesnek találtam a képességét és még a kicsit hosszas folyamat ellenére is nagy érdeklődéssel követtem a kis lény útját. Miután visszakerült a papírdarab felvettem, de sajnos már nagyon elázott, szinte a saját súlya alatt foszlott szét.
- Ez igazán szép volt! Habár a papír nem úszta meg szárazon… De ez tényleg lenyűgöző volt! Másra is képes vagy az erőddel
Thorsten Norgaard
Thorsten Norgaard

Posts : 18
Reputation : 3
Join date : 2018. Mar. 05.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen:

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Misa Misaki Vas. Márc. 25, 2018 10:25 am

Mindketten hálásak voltunk a lehetőségnek, még úgy is, hogy akkor még nem is sejtettük, hogy nem csak a hősi létre készítenek fel itt minket…
Kicsit bűntudatom lett a nyakig elázott srác miatt, az ötletemet, hogy öltözzön át, elutasította, mondván, hogy nincs elég idő hozzá. Ekkor néztem az órára és valóban, a szünet több mint fele letelt már.
- Barlanglakó vagy? – Viccelődtem, amikor elmondta hogy bírja a hideget és a nedvességet. Még mielőtt visszakérdezett éreztem, hogy nem helyesen tettem fel a kérdést, így megpróbáltam kijavítani magam.
- Vallásos… - Bár ezt a szót sose szerettem használni. A válaszán elgondolkodtam, egyrészt a több istenhitség miatt másrészt… a hozzájuk fűződő szokásokról. Nem szerettem volna butaságokat kérdezni, de talán a sámánizmust találnám a legközelebb hozzá, de arról sem tudok túl sokat.
- Mesélsz a szokásokról, minden istennek sajátos módon adtok tiszteletet? – Áldozatról nem mertem beszélni.
- Valamint akkor nektek most akkor van istene a bornak, a szerelemnek és a természetnek, meg ilyesmi? – Ugye nem említette, hogy az északi mitológiában hisz, de ennyiből talán nem is raktam volna össze, hogy a Germán mitológiára gondol. Cserébe én is meséltem a szellemeinkről, legalábbis egyről a sokból. Majd a vízben maradt papír fecnit próbáltuk megmenteni. Tartottam egy kis bemutatót a képességemről. Sajnos csak fát tudtam felhasználni, mivel a környezetem csakis az akadt mint élettelen eszköz, amit fel is használhatok. Ha földből csináltam volna a kutyát, hamar a víz martaléka lett volna, így viszont időigényesebb és kissé körülményesebb volt az úszás, de megoldottuk. Már visszafele tartott, amikor Nori-san elvette tőle a plakátot, ami már teljesen megadta magát a víznek és elázott. A dicséretre büszkén húztam ki magam és vigyorogtam.
- Mi szeretnél lenni? Malac, béka, cica, kígyó esetleg süni? – Pimaszkodtam, kíváncsi voltam a reakciójára.

Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Thorsten Norgaard Pént. Márc. 30, 2018 6:40 pm

- Nem barlangban lakok – mondtam kicsit értetlenül, nem esett le a vicce, de nem is sértődtem meg rajta, puszta tényközlésként válaszoltam. Aztán egy kicsit el kellett méláznom a távolba meredve és egy halk mormogó hangot önkénytelenül kiadva. Nem egészen értettem meg elsőre a szót, amit használt, erőt kellett vennem magamon, hogy lefordítsam a fejemben a vallásosság és tiszteletadás fogalmait japánról. Aztán végre mikor rendeztem a nyelvi zavaros gondolataimat végül rájöttem, hogy mit akart kérdezni, de ezzel sem lett sokkal könnyebb a dolgom.
- Nos, igen, ezek a dolgok a régi északiak hite. Nem különösebben teszek vagy tesz a családom semmit az istenek kedvére. Léteztek régen szertartások és szokások, de nem követjük őket. Nem mondanám azt, hogy vallásos vagyok, de valahogy mégis hiszek az istenekben és a sok legendában. – megvakartam a tarkóm zavaromban, ahogy elgondolkoztam a szávaimon, és csak reménykedtem benne, hogy Misaki megértette, amit mondani akarok, mert őszintén én magam sem sok értelmét láttam a mondandómnak.
- Kétféle istenben hisznek az északiak, az aesir-ekben és a vanir-okban. Míg az aesir-ek nagyhatalmú lények, akik sok mindenre képesek, nem mindig egyértelmű, hogy minek az istenei. Ott van például Tyr aki az igazság és a bátorság istene, vagy Thor – akiről a nevemet is kaptam – aki a harc, az ég és a mennydörgés istene. Aztán vannak a Vanir-ok akik a természet őrző istenei és szellemei, mint Frey és Freyja, az ikreistenek akik a termékenység, állatok és a föld istenei. – felocsúdtam, hogy megeredt a szám és inkább csak elmosolyodtam és visszahátráltam a folytatástól – ne haragudj. Nagyon szívemhez közeli a régi legendák és mondák világa, ha nem figyelnék, magamra abba sem tudnám hagyni a locsogást.
A papírdarab visszaszerzése után még próbáltam megmenteni a tartalmát, de nem igazán sikerült, így hamar le is tettem róla, hogy megtudjam, mi van rajta.
- Hát erről ennyit.
Misaki kérdését egy pillanatra komolyan vettem és felcsillant a szemem.
- Hát, ha valóban képes vagy rá szívesen ölteném egy holló alakját! Képzeld csak el! A szabadság, hogy szállhatsz a végtelenbe kötelességek és aggályok nélkül! Biztosan felszabadító érzés lehet.
Thorsten Norgaard
Thorsten Norgaard

Posts : 18
Reputation : 3
Join date : 2018. Mar. 05.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen:

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Misa Misaki Pént. Márc. 30, 2018 8:51 pm

Nem értette a viccemet, elfogadtam a tényt, bár az vicces volt, hogy komoly kifejezéssel közölte velem az amúgy egyértelmű tényt. Nem barlangban lakik.
Komolyabb témára terelődött a szó.
- Én sem vagyok vallásos. – Nyugtattam meg, nem azért érdeklődtem, hanem mert ezt találtam megfelelő témának, és valamiféle kapocsnak a két „világ” között. Kértem, hogy meséljen a ezekről a legendákról és vízesésként dőlt belőle a szó, engem pedig teljesen magával ragadott. Gyermeki tekintettel hallgattam, ahogy még ha felszínesen is, de egy másik világba repít.  Akadtak ismerős momentumok, amiről már hallottam, még ha felszínesen is, de Thor legendája ismerősen csenget. Véletlenül se szólaltam meg, nehogy a szavába vágjak és félbehagyja a mondandóját, de ő maga tette meg ezt, egy a sajnálatomra.
- Nem baj, nem baj! Folytasd csak. – Szabadkozva. Vártam, hogy folytassa. Többet szerettem volna hallani róluk, és elhatároztam, hogy utánuk is fogok olvasni, hisz a „mesevilág” valahogy, mindig is könnyen magával ragad. Ha mesélt, ha nem egy gondolat már az elején felmerült bennem.
- Amúgy… egy picit nem olyan, mintha eljött volna az istenek kora? – Óvatosan és csendesen kérdeztem meg, hiszen tudom… nagyon pökhendinek tűnik ez a gondolat, miszerint egy másik szintre emelnénk magunkat ezzel. De tény, a világ megváltozott a quirk-ek megjelenésével.
Láttam, mit szeretne én pedig megtettem, amit megtehettem. Kicsit bűntudatom lett, hogy végül magam löktem bele a vízbe, voltaképp csak azért, mert saját magamat is összezavartam. Egyszerűbb lett volna, szimplán figyelmeztetni őt. De nem tagadom, azért mókás volt. Főleg… amikor a támadóját kereste. A lap nem volt már olvasható. Bár a mosott szélek, és a kép… gyanúsan hasonlított a szórólapomra. Nem voltam benne, biztos, hogy az, így nem hoztam fel. A búcsúkor úgyis szándékozok átnyújtani neki egyet.
A képességem után érdeklődött, én pedig incselkedtem vele egy sort. A második dolog, amit komolyan vesz. Azt hiszem, nem kísérem elég látványos nonverbális jelekkel a viccelődéseimet. Bár, maga a gondolat, hogy mivé változna szívesen és miért, azért megérte. Elgondolkodtam.
- Bezárva érzed magad itt? – A kérdésem most komoly volt. Nem értettem, de találkoztam már olyanokkal, akik nem voltak elégedettek az életükkel és csak értetlenkedtem felettük. Ryuk is főleg magának okozta a problémáit. Bár ő más, mint az a fiú. Thor-ról nem mondanám meg, hogy nyomasztja valami. Bár a világ elől elvonult zenehallgatása is lehet erre jel.
- Az iskola tényleg fárasztó néha, de még nagyon az elején vagyunk, hogy már „menekülni” kívánjunk a kötelességek elől. – Mosolyogtam rá, bár értettem mit és miért, azt hiszem, de én ebben más voltam. Elégedettség tölt el ha magamra gondolok, arra hogy ide járok és arra ami távolabbi céljaimat érinti. Azt hiszem kiegyensúlyozott vagyok. Ez pedig most tudatosult bennem, és erre a gondolatra a hála érzése fogott el. Örültem.
- Sajnálom, de ha ezt megteszem bogarakon és emberek által elhagyott morzsákon kell élned. Vállalod a szabadságért? – Pillantottam rá, most viszont full komolyan. Próbáltam messzebb menni. Bár tuti, hogy időközben leesett neki, hogy csak jóízűen a vérét szívom. Amint nem kerül szóba az, hogy úgyse tudnám megtenni, akkor én hozom fel.
- Sajnálom, de embert és élő szervezetet nem tudok átalakítani, azt hiszem… szerencsére. – Vakartam meg a tarkóm, miközben elvigyorodtam. Ameddig nem voltam képes ennyire is koordinálni a képességemet, borzasztó dolgok születtek. Mindez élő szervezettel… Talán soha nem is használtam volna többet a quirk-emet. Azon gondolkodtam, miként tudnám picit „felszabadítani” a srácot. Azt már tudom, engem mi tesz felszabadultabbá, de nem garancia, hogy nála is beválik… Vagy nem épp pont az ellenkezőjét éri le. A táskámban kezdtem kutatni.
- Nem biztos, hogy ezt olvastad már. Hátha érdekel. – Nyújtottam át neki egy plakátot. A beszélgetés végén akartam átnyújtani, de ez így alakult. Engem az állatok segítése felszabadultabbá tesz, még ha döcögősen is indult. Hiszen ki kívánná látni a szenvedést és a dögöket?... Kit szabadítana pont ez fel és miért? Nem ez szabadít fel, hanem a tudat. Az amikor egy-egy rezervátumban még összefutok a megmentett jószággal.

A plakáton egy felhívás látható:
A szőrmének IS arca van.” Állt nagybetűkkel a címsoron. Mellette egy ember formájú és arcú róka, hatalmas szürke fülekkel, vérző szemekkel és női hosszú hajjal. Figyelemfelkeltő, provokatív látvány. „Amennyiben egyet értesz ezzel és szeretnél önkéntes szolgálatot tenni a Z.Ö.L.K környezetvédő szervezetnél, számítunk rád is. Minden segítő kézre szükség van! Egy megbízható, családias csapat fogad majd, akik bevezetnek az állatmentés apróbb trükkjeibe. Csatlakozz hozzánk a következő eseményre.” Ami pedig három nap múlva lesz, egy szombati napon. Figyeltem, miként olvassa végig, kémleltem az arca izmainak rezdüléseit is.
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Thorsten Norgaard Kedd Ápr. 24, 2018 2:12 pm

- Hidd el, ha folytatnám nem csak a mai órákról, de az egész tanévről lemaradnánk! És még én sem tudok olyan sokat, mint a bátyám, ő aztán igazi szakértő! De egyszer szívesen mesélek, még ha tényleg érdekel – mosolyogtam rá. Mindig is szerettem hallgatni, ahogy Ragnar az ősi dolgokról, hitekről és szokásokról mesél és én is szerettem róluk beszélgetni. Olyankor valahogy átéltem én is azoknak az izgalmasabb, és mégis nehezebb, időket.
- Az istenek kora… - nyammogtam egy kicsit elismételve, amit a lány is mondott. Nem igazán tudtam hova tenni ezt a gondolatot. Egyrészről azért mert a saját hitem szerint az „istenek kora” a hanyatlás és mindennek a vége. Másik oldalról viszont sejtettem mire akar utalni – A képességekre gondolsz? Hogy ennyire elterjedtek a quirk-ök? Én sosem tekintettem úgy erre, mint egy olyan nagy dologra. Nem is igazán tudom elképzelni milyen volt amíg nem voltak quirk-ök, viszont akkoriban is voltak „hősök” „gonosztevők” és nagy hatalmú emberek. A mi korunkban egyszerűen más „eszközökkel” vívják ezeket a csatákat. – méláztam el a gondolaton.
Miközben csillogó szemekkel képzeltem el magam előtt, hogy egy fenséges hollóként hasítom a szelet és az eget, kicsit kizökkentően érkezett a kérdés.
- Bezárva? Dehogy! A szabadság alatt csak annyit értettem, hogy egy hollónak az élete sokkal egyszerűbb. Nekünk, akik a hőssé válás útját választották nagyon sok felelősség van a vállunkon. Természetesen mi akarjuk ezt így de mégis… nem lesz mindig egyszerű. De ez nem tántorít vissza! És semmiért nem cserélném le önmagamat valami másra, de érdekes lehetne kipróbálni – kacsintottam rá. Mikor kiderült, hogy egyébként nem képes rá – habár én végig komolyan elhittem, hogy igen – játékosan csettintettem a nyelvemmel – ejj, hát kár érte. – nevettem mivel szépen lassan visszagondolva értelmét nyerte a lány csipkelődése.
Végül átnyújtott egy látványt, amit megpillantva felcsillant a tekintetem.
- Ez volt az! – kiáltottam fel – pont ezt olvasgattam mikor a tó lehűtötte a kedélyeimet. – kuncogtam egy kicsit és újra megpróbáltam kiolvasni a plakáton olvasható feliratot – sajnos olvasni kicsit nehezebben tudok még mindig japánul, tudsz segíteni, hogy ez a jel mit jelent? – mutattam rá az egyik bonyolultabb írásjelre. A segítséget hálásan mosolyogva köszönöm meg és végre egészében értelmezhetem a felhívást.
- Hmmmm – borultam egy félpercnyi csöndbe miután felfogtam mit is látok és arcomra is kiültek az erős gondolkodás ráncai – szép dolog az állatvédés valóban. Bár engem ez a kép egy kicsit félre is vezetett elsőre. Azt hittem talán valami állatviadalt akar hirdetni ezzel a véres képpel. De így már több értelme van – nevettem fel kicsit zavaromban.
Thorsten Norgaard
Thorsten Norgaard

Posts : 18
Reputation : 3
Join date : 2018. Mar. 05.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen:

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Misa Misaki Kedd Május 08, 2018 2:58 pm

A mondatának köszönhetően jutott eszembe, hogy tényleg véges az időnk és hamarosan vissza kell tértünk a termekbe.
- Persze hogy érdekel! – Vágtam rá izgatottan, valós érdeklődéssel.
- Igen. – Nyugtáztam a kérdését, bár meg is kaptam a kissé lehangoló választ, ami csupán annyiból volt ünneprontó, mert túlzottan a földön járt és nem mert szárnyalni.
- Ez így van, míg akkor atombombákkal és egyéb pusztító gépezetekkel harcoltak, mára nem ember alkotta eszközökkel, hanem maga az emberben rejlő hatalommal harcolnak. – És, hogy hol is van számomra a különbség? Egyszerűen az erő mögött, mint ember ott vagy, amikor ledobsz egy bombát akkor viszont megnyomsz egy gombot és kész. Valamint, az quirk nélküliekről alig hallani, szinte csoda számba megy a létezésük. Picit olyan ez, mint egy utópia, amit a nagyszüleim meséltek. Bár, lehet én gondolom túl. Néha hajlamos vagyok egy picit elvarázsolódni.

Picit sajnáltam, hogy annyira bele élte magát, hogy őt is át tudom alakítani, bár egy kérdést feltettem neki, ami foglalkoztatott. Úgy éreztem, talán a realizmusa miatt, hogy ő már olyan dolgokba is belegondolt, ameddig én nem jutottam még el. A felelősséget jelenleg nem éreztem  tehernek, vagy nehéznek. Csak volt és kész, nem is foglalkoztam vele túlzottan.
- Azt, hiszem a felelősség érzése engem azért nem frusztrál, mert tudom magamról, hogy mindig a legtöbbet és legjobbat próbálom nyújtani. Onnantól… én mindent megtettem, se a jövőbe nem láthatok sem pedig istent nem játszhatok… - Fordítottam komolyra a szót részemtől is. Majd elmondta, miért is szeretné.
- Ugye? Olyan jó volna úgy látni néha a világot mint egy sas, vagy úgy szagolni mint egy kutya és megtapasztalni, hogy milyen az ha simogatják a bundádat mint egy macskának. Tök érdekes lehet dorombolni. – És még olyan keveset mondtam, hiszen a színeket de még az ízeket is egészen másképp érzékelik az állatok java, mint mi. Teljesen fellelkesedtem, bár ebből megtudhatta, hogy sajnos nem terjed ki odáig a képességem.
Elővettem a plakátot, amit neki szántam és kiderült, hogy ez lett eláztatva. Vele együtt mosolyogtam az eseményen, majd amikor megkért, hogy segítsek értelmezni egy írásjelet, készség nélkül álltam szolgálatára. Utána pedig egy huzamosabb időre elcsendesedett, egy "hümm"-ögést követően.
Elkerekedett szemmel hallgattam, miként is értette félre, hiszen nekem meg sem fordulna a fejemben, de egy olyan szájából hallani ezt, aki valószínűleg nem túl jártas a témában, elgondolkodtató.
- Nem, szó nincs állatviadalról. – Néztem meg a képet jobban, és próbáltam kilátni azt, amit ő láthatott.
- Túl provokatív? – Kérdeztem rá. Én is úgy vélem, hogy az, de sokszor már nem tudjuk, miként is hassunk az emberekre….

Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő Empty Re: [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.