[Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság.

2 posters

Go down

[Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság. Empty [Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság.

Témanyitás by Misa Misaki Szer. Márc. 07, 2018 9:10 pm

Ki nem szereti a veszélyeket, a tilalmak megszegését, egy kis adrenalint az ereiben? Még szép, hogy én is ezen kategóriába soroltam magam. Azt hiszem, szelíd lényem ellenére is egy lázadó veszett el bennem. Már rég takarodót fújtak a kollégiumban és a legtöbben már mélyen aludtak is, talán csak nekem pattant ki a szemem közel hajnali kettőkor és hagyott magamra teljesen az álom. Felültem az ágyban és úgy éreztem, mint aki ki is pihente magát. Rápillantottam az órára és néhány percig tűnődtem azon, mit is kezdjek magammal.
Kíváncsi természet vagyok és talán ez is ébresztett fel, hiszen délután megfordult a fejemben egy gondolat. Méghozzá a diákoknak tiltott részlegek. Ilyen van az iskolában, a kollégiumban, de még a szertárnak is vannak, olyan területei, ahová nincs jogosultágunk. Leginkább az iskola érdekelt, tudni akartam, mit rejtegetnek, mitől féltenek esetleg mi várhat ránk. A fantáziám máris messzi vizekre hajózott, így pont ezért lettem volna képtelen lepihenni. Előkaptam egy zseblámpát, magamra ráncigáltam a legsötétebb ruhákat, mindezt persze úgy, hogy a szobatársam véletlenül se ébredjen fel. Ezen kívül zsebre vágtam a telómat, így hamar meglett minden amire szükségem lehet. Az ajtó csendes kinyitásával szenvedtem egy keveset, a kilincs halk kattanására szerencsére meg sem moccant, így a legelső akadályt le is küzdöttem. A folyosón sötét volt, így a telefon szándékosan halvány fényével világítottam meg az utat magam előtt. Két folyosó és három emelet választott el a kijárattól. Talán többen gondolják ilyenkor, hogy őrültség és vissza kéne fordulni, valamint nekem is megfordult a fejemben persze, de már elkezdtem, nincs visszaút.
Végig értem a folyosókon, elhagytam a női részleget, a társalgót, majd az étkezőt is, kevés választott el a kijárattól. Elértem az ajtót, majd…


A hozzászólást Misa Misaki összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 11, 2018 1:46 pm-kor.
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság. Empty Re: [Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság.

Témanyitás by Kurogawa Ryuk Szer. Márc. 07, 2018 10:12 pm

Azt mondják semmi rémisztő nincs a sötétben. Minden, amit látsz, csak a képzeleted szüleménye, olyan lények, szörnyek, melyeket csak az agyad teremt. Nincsenek ott, nem ártanak és soha nem is léteztek. De akkor miért féled mégis a sötétet? Miért érzed úgy, hogy bármikor elkaphatja valami a lábad és átrángat a rémálmok világába a szörny, melynek elvileg nem kéne léteznie. Te tudod! Tudod, hogy léteznek! Léteznek és azért élnek, hogy fájdalmat, kínt és rémálmokat okozzanak neked. De mit számít ez! A félelem, maga a bátorság! És te bátor vagy, nemde bár? Neked az izgalom kell, az akció! Rejtélyt akarsz megoldani és a tilosban járni! És hát… ki állhatja utadat? Óvatosan haladsz végig, s lassan már eléred a kijáratot. Csendesen haladsz, nehogy lebukj egy járőröző tanár, vagy egy félálomban tengő diák előtt. Sikeresen eléred az ajtót és már szinte érzed a tiszta kék ég alatt elterülő friss levegő lágy szelét… de ekkor megpillantod Őt. Egy alak áll az ajtóban. Látszólag az eget tanulmányozza. Nem tűnik különösnek, csak egy átlagos srác farmerben és fekete pulcsiban. Talán nem olyan furcsa, de érezhető körülötte… hogy ő más. Mintha meghallott volna, bár nem lehet ebben senki sem biztos. Ám most mégis megrezzent és lassan kiveszi a pulcsi zsebeiből a kezét és kapucnia felé nyúl. Talán csak a szemed káprázik, mikor kezeire vetül a holdfény és szinte villanva verődik vissza a fekete karmokról. Valami itt nincs rendjén. A pulóver háta elkezd mozogni, mintha csak egy pár kígyó játszadozna benne. És az egyik végül elő is bukkan, pont mikor az alak megfogja kapucniját.  Egy… kettő… három fekete csápszerű nyúlvány bújik ki a pulcsi alól, s mikor a lény felfedi, barnásvörös haját lassan feléd fordul. Mikor meglátod az arcát, talán még a lélegzeted is elakadhat egy pillanatra. Szeme fekete volt, s ez nem csak a holdfény játéka volt, valóban ébenfekete volt a fehérje, pupillája pedig halványan vörös fényben izzott. Rád emeli tekintetét és lassan szóra nyitja a száját. Szájában rengeteg tűhegyes cápafog virít, szinte húsra éhezve. S végül megszólal a démonlény.
 
- Oy! – intek a lányak kissé unottan és elnyomok egy ásítást.
Rég volt már, hogy egy jó kis lazító, esti sétát engedhettem meg magamnak a csöndben, hisz az eddigi téli hidegek mindig visszaűztek jó meleg ágyamba. De most végre kijöhettem egyett szellőzni ebbe a kellemes időbe. Már épp azon voltam, hogy megyek vissza, mikor megpillantottam a lányt. Őszintén… kicsit meglepett, mikor láttam, hogy nem vagyok egyedül, de a hozzám illő lazasággal vettem tudomásul, s mint aki nem zavartatja magát állok és nézek az érkezőre.
Kurogawa Ryuk
Kurogawa Ryuk

Posts : 25
Reputation : 2
Join date : 2018. Feb. 21.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság. Empty Re: [Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság.

Témanyitás by Misa Misaki Csüt. Márc. 08, 2018 7:22 pm

Tompa léptekkel haladtam előre, egyenesen a kijárat felé. A tanáriban éget még a lámpa és halk beszélgetés hangját osztotta meg a légtér, amiben jómagam is megpróbáltam észrevétlenül kiosonni. Elhaladva az ajtó előtt rá kellett jöjjek, hogy valószínűleg csupán a televíziót hallottam. Elhagytam a saját szintemet, majd a másik kettőt is, ami már jóval könnyebb volt, mivel ott már csak egy folyosó és egy lépcsősor választott el a kijárattól. Már láttam az ajtót, így kicsit felgyorsítottam.  Elértem azt, a kezem már a kilincsen, kinyitom majd óvatosan bezárom magam után. Elsőnek a friss esti levegő csapott meg , megfordultam és egy „árnyat” találtam magam előtt. Egy pillanatra ledermedtem. Mozdulatlanságom alig pár másodpercig tartott, ameddig beazonosítottam, hogy nem egy tanár áll előttem. Láttam a hátán kúszó „kígyókat”, a fekete szemeit, cápafogait de rémület helyett megkönnyebbülés és öröm telített el. A srác nevére nem emlékszem, csoda is volna… alig pár órán láttam talán. Viszont elég volt ez is ahhoz, hogy felkeltse az őszinte érdeklődésem. Miért is?
Oda meg vissza voltam azokért az emberekért, akik állati quirk-ekkel rendelkeztek. A kezdeti meglepettségen átesve már épp visszaköszöntem volna, mire mozgást éreztem bent a lépcső felől. Ösztönösen reagáltam, ráugorva a srácra, ezzel igyekeztem fellökni őt, a nyers, hideg és nedves fűre. Kezemet pedig egyenest a szájára tapasztottam, amennyiben volt rá lehetőségem.. A telefon kiesett a zsebemből, és képernyője világított a sötétben. Egy gyors mozdulattal megfordítottam, majd kinyomtam.
A tanár felénk világított a zseblámpával, majd végig pásztázva belülről a teraszt hamar abba is hagyta. Mi pedig pár lépcsőfok árnyékában a zöld avarban feküdhettünk. Ha elkapnak minket fegyelmit is kaphatunk. A pupilláim kissé kitágultak az izgatottságtól, bár a sötéthez való igazodás a látásomnak is közrejátszott.
- Hali. Izé… Bocsi! – Tápászkodtam fel, kissé zavaromban, de szinte rajongó szemekkel. Könnyen izgalomba jöttem, hasonlók láttán nem véletlen a kedvenc hősöm Siss. Tiguard. A természet védőhőse. Egy aktivista, aki zöldként kezdte és hőssé vált.
- Ha meglátnak itt minket, kicsaphatnak! – Kezdem el aggodalmaskodni , miközben körbenéztem.
- Tűnjünk el az ajtók és ablakok alól. – Fogtam meg a karját és megpróbáltam elsietni vele, kissé távolabb, miközben igyekeztem minimalizálni rajongásomat és összeszedni a kérdéseimet.
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság. Empty Re: [Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság.

Témanyitás by Kurogawa Ryuk Vas. Márc. 11, 2018 1:38 pm

Mikor megfordultam és észrevettem a lány kicsit meglepődtem. Nem ijedtem meg, hisz csak egyetlen dolog képes frászt hozni rám, és ez pedig saját magam, legalábbis az, mi válhat majd belőlem. És mivel ez egy olyan dolog, mi nem kézzel tapintható, így szabadon mondhatom, hogy nem vagyok egy rémüldözős fajta. Poén is lenne, hisz már rengeteg félelmet láttam már, sőt alakítottam én magam is. Nagy valszeg az első szembejövőre használt képességemnél szívrohamot kapnék, szal jah… eléggé poén lenne. De nem. Én nem vagyok ijedős típus. Az évek és a Quirkem hozzáedződtetett az ilyenekhez, így a meglepett pillanataimban is elég hidegfejjel tudtam gondolkozni. A csajszi ezen felül szintén nyugodt maradt. Talán azért, mert ő sem rémülős típus, vagy azért mert látott már. Hm… mondjuk, ahogy elnézem nekem is ismerős. Ilyen rózsaszín színhalmazt azért nem sokszor lát az ember, szinte már attól cukorbeteg lesz az ember, ahogy ránéz… mintha csak egy két lábon járó pillecukor lenne. Már úgy tűnt fel is szól, amikor is fülelni kezdett, majd olyat tett, amelyet eddig senki más nem csinált. Egyszerűen… letepert. Egy tompa nyögés elhagyta a számat, ahogy a kemény földnek csapódva a csajszi is rám esett teljes súlyából, de még csak szitkozni, de vagy csak nyöszörögni sem tudtam tovább, hisz hamarost befogta számot kezeivel. Bár észrevettem, hogy világítgatnak és nagy eséllyel egy tanár járt erre, de ez akkor is túlzás volt. Mikor végül úgy érezte „biztonságban vagyunk” végül lekászálódott rólam. Egy darabig még maradok a földön, közönyösen bámulva az eget, majd felsóhajtok és felülök, és térdeimre támaszkodva felállok.
- Hát… már azt hittem a ruháimat is letéped itt azon nyomban. Ilyen gyorsan még egy lány sem tepert le. – jegyeztem meg jól érezhető gúnnyal, miközben épp a koszt söpröm le magamról, majd ahogy húzott magával még azért hozzátettem – Szóval nem csak úgy nézel ki, úgy öltözködsz, mint egy pillecukor… de épp annyira ragadós is vagy… Remek…
Hagyom, had húzzon el, s bár én eredetileg a szobámba akartam visszatérni, mivel nagy eséllyel úgyse tudnék aludni (álmatlanságban szenvedek sajnos), így miért ne töltsem el az éjszaka nagyobb részét egy kicsit morogva el.
Kurogawa Ryuk
Kurogawa Ryuk

Posts : 25
Reputation : 2
Join date : 2018. Feb. 21.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság. Empty Re: [Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság.

Témanyitás by Misa Misaki Vas. Márc. 11, 2018 5:18 pm

Kis híja volt hogy le nem buktunk. Ha nem is rá, de mellé estem kellően úgy, hogy takarásban legyünk. Miután lelécelt a tanár, vagy legalábbis huzamosabb ideig csend és nyugalom honolt a halban, felpattantam a srácról. A mondatára először csak nagyokat pillogtam, a csodálatot és örömöt hamar kiütötte a srác tahósága, mivel ahelyett, hogy köszönetet mondott volna, hogy takaró után nem bukott le, hála nekem ugye… még beszólt. Sosem voltam egy hidegvérű teremtés, így első dolgom volt behúzni neki, de nem úgy finomkodva és nőiesen ám. Mielőtt cselekedtem egy másik gondolat járt a fejemben, de ha felhívom a figyelmet magamra, az nekem sem volna túl jó ugye?...
- Szívesen, máskor is! – Húztam fel az orrom a srác előtt, majd mérgesen topogva hagytam magára. Megfordult a fejemben, hogy tanárt hívhat rám, így ezen az eshetőségen kezdtem el agyalni, hogy miként vághatom ki magam ha efféle kicsinyes bosszúval próbálkozik. Voltak gondolataim, bár egyik sem túl átgondolt, viszont nem zavartatva magam folytattam az éjszakai tervemet. Tudni akartam mit is zárnak el előlünk. Miféle ránk és az iskolára veszélyes titkokat rejtegethetnek, valamint… Ha előre tudok valamit, abból is hasznom származna. Nem vagyok gyanakvó, de annál inkább kalandvágyó és fantáziadús képzeletemnek köszönhetően szinte bármit el tudtam képzelni.
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság. Empty Re: [Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság.

Témanyitás by Kurogawa Ryuk Csüt. Márc. 15, 2018 10:32 pm

Furcsa csajszi volt. Elég bosszantó és igen fennhordja az orrát. Legalábbis úgy vélem. Próbált „segíteni” azzal, hogy feldönt meg hasonlók. Vagy csak azt hitte, hogy segít. Fogalmam sincs miért csinálta, miért hitte azt, hogy ezzel „megmentett”, de ahogy felkeltünk és pimasz megjegyzéseket tettem a csajszi egyszerűen úgy csinált mintha puffogna. Kb mint egy elkényeztetett kölyök, aki ha egy kis akadályba csapódik, nekiáll csapkodni. Csakhogy én voltam a csapás célja, és mivel meglepett és hát fejbe is talált, így kicsit meglepetten terülök el a földön. Egy kicsit még ejtőzök, és finoman dörzsölni kezdem picit megduzzadt orrom, de nem eredt el szerencsére az orrom vére. Viszont mikor sikerült kitisztítani a fejem, a szám akaratlanul is mosolyra húzódik. Feltápászkodok, s akár az árnyak, csöndesen közelítettem meg a lányt ismét. Csápjaimmal nyúltam feléje, ha még nem vett észre és nyálkás csápjaimat a két csuklójára tekerem, ha nem sikerül időben elkapnia őket, majd ha sikerült „lefogni” , kezemet a fejére rakom.
- Na mi a helyzet Királylány? Harapunk, harapunk? – kérdezem gúnyosan, majd picit ellököm magamtól, miközben elengedem (ha nem sikerült elkapni, akkor csak mögötte pár lépéssel állok, meg és ott kérdezősködök) – Mi járatban vagy ilyen későn itt kinn? Azt hittem félsz attól, ha elkapnak, de nem félsz attól, hogy tilosban járkálsz?
Hangom persze gúnyos volt, de igazából nagyon ritkán tudok csak úgy megszólalni, hogy ne legyen gúnyos hanglejtésem. Úgy tűnik már szokásommá vált. Igazából érdekelt a csajszi, mindig is szerettem a harapós csajszikat, bár ő valamennyire már a határokat súrolja, de még benne van abba a kategóriába, ami még kíváncsivá tesz. Nem tudom miért, de a harapós csajszikat valamiért jobb érzés bosszantani, pesztrálni… mazoista jellem vagy mi a fene…
Kurogawa Ryuk
Kurogawa Ryuk

Posts : 25
Reputation : 2
Join date : 2018. Feb. 21.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság. Empty Re: [Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság.

Témanyitás by Misa Misaki Pént. Márc. 16, 2018 9:05 pm

Furcsa srác volt, picit úgy éreztem tényleg nem fogja fel a környezetét, de rápillantva mégsem tűnt „lassúnak”, sőt talán egy olyan embert fel sem vennének ide, így nyílván az elmélyedt gondolataiból ébresztettem fel, amire érthetően lehet bosszús. Meglepett, ahogy a két „izé” felém lendült és ösztönös hátráltam is egy lépést viszont mivel nem számoltam a lehetősséggel, így meglepettségemben „elfelejtettem” védekezni.
Lefogta a karjaimat, és a még a fejemre is ráemelte a kezét, de nem ijedtem meg. A szemeibe fúrtam a pillantásomat, hiszen ártani nem árthat nekem, amennyiben igen… rövid úton kicsapathatom innen. Bár, nekem is magyarázattal kell szolgáljak a kint létemre, de ez még mindig nem akkora vétek, mint amit ő produkál jelenleg.
- Ha nem engedsz el azonnal, beköplek hogy engedély nélkül használod a quirk-öd, egy osztálytársadon, ami komoly következményekkel járhat. – Egyszerűen kiprovokálja belőlem, hogy fellengzősen viselkedjek vele, pedig ha egy picit is szelídebb, vagy szerényebb lett volna, biztos másképp alakul az ismeretségünk. Jómagam nem védekeztem a képességemmel, butaság lett volna, kezdve ott, hogy jómagam is benne vagyok már a csávában, amit inkább jelentett a felfüggesztés veszélye, mint ő. De, a kíváncsiságom hatalmasabb volt akkor mint a félelmem, viszont most már fordítva érzem, de már nem volt visszaút. A srác problémát okozhat, egészen addig… ameddig nem teszem a partneremmé.
Gúnyossága nem feszélyezett különösebben, hiszen nyílván az alap temperamentuma része. Azért nem bánthatom. Kérdőn pillantottam rá, hiszen úgy éreztem a mondata csupán kötözködés, de alapja nincs, hiszen csak a valóságra reflektált és kérdőjelezett meg, egy alapvető eseményt.
- Torpedóznod kéne. – Jelentettem ki, enervált hangon.
- Érdekel, mit rejtegetnek előlünk az edzőteremben, az iskolában és elég sok helyen, ahova nekünk még nincs belépési jogunk. – Bár tudom jól, butaság egy ilyen emberrel ezt megosztani, de meglátom még mit hozhatunk ki egymásból. Ha úgy tetszik, adok egy esélyt a srácnak, hogy bebizonyítsa mégsem olyan, mint amilyenek először mutatta magát.
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság. Empty Re: [Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság.

Témanyitás by Kurogawa Ryuk Csüt. Márc. 29, 2018 10:37 pm

A csajszi észrevette azt, hogy settenkedek valamibe, és bár próbálkozott kitérni, legnagyobb pechére viszont nem volt elég gyors, mint azt ő maga tervezte. Az viszont igaz, hogy nem volt semmi hátsó szándékom, ennek a kiszolgáltatott helyzete ellenére sem. Nem megerőszakolni akarom, azért olyan romlott még nem vagyok (mi vagyok én hentai-csápos miniboss?). És bár igen ott volt a „még”, de nagyon remélem, hogy ez a „még” nem fog egyhamar bekövetkezni. Mindenesetre, amit akartam elértem és szinte elégedetten láttam, ahogy a csajszi egyre jobban felhúzza magát. Miután elengedtem (vagy ha egy kicsit erőlködött, akkor egyszerűen képes lehetett kiszabadulni saját erőből is), bár a csápjaim által kibocsájtott „nedvesség” egy ideig még a kezén marad, míg el nem párolog. Fenyegetőzésére gúnyos mosolyom továbbra sem hagy alább.
- Nagyon félek, cicus, kérlek, kegyelmezz. Mellesleg a csápok amolyan újranövő testrészekként szolgálnak csak. Pechemre ez csak a quirkem egy mellékhatása, de megnyugtatlak, hogy még nem használtam rajtad, drága.
Talán a fellengzős aura és jelleme az ami arra késztetett, hogy piszkáljam, vagy csak a lelkemet megrontó „rohadék” irányított, aki szépen lassan a romlásba vezet majd. De nem számított. Élveztem a helyzetet az ellenkérdésemre viszont unottan válaszolt, mit hagytam elbúgni a levegőbe. Viszont az okfejtésére kis híján felröhögtem.
- Gyerek vagy még kiscsillag. – feleltem – Biztos szörnyek, vagy felfedezésre váró kincsek vannak ott. Húúú… - forgatom a szemem – Na de kövess, ha érdekel.
Bár nem néztem hátra azért gondolom követni fog. Hogy miért vezetem? Mert úgy érzem, hogy ez a kis „kalandocska” egy darabig még el fog szórakoztatni.
Kurogawa Ryuk
Kurogawa Ryuk

Posts : 25
Reputation : 2
Join date : 2018. Feb. 21.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság. Empty Re: [Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság.

Témanyitás by Misa Misaki Pént. Márc. 30, 2018 8:51 pm


Egyre inkább éreztem azt, hogy ez a fiú egy jelenség, egy torzó az éterben. A reakciója, viselkedése… mondatai. Elmentünk egymás mellett. Ő vélhetően nem értett meg engem én pedig őt. A fellengzése, és amit levágott mellé, egyszerűen elérte azt, hogy ne kívánjak vele semmilyen mértékben. Nyilvánvaló volt, hogy nem kincsesládákra vadászok, hanem az elrejtett technológiákra, amiket még elzárnak előlünk. De előítélete ezt nem engedte felfedni. Jómagam pedig ki vagyok én, hogy mások hitét megingassam. Aki szeret ostoba lenni, annak zöld útja van. Hős leszek, de aki nem kér segítséget azon nem tudok segíteni. Hamar un-szimpátiát ébresztett bennem, bár megfordult a fejemben, hogy ezzel voltaképp ugyanazt az előítéletet táplálom amit ő képvisel. Egyszerű mozdulattal téptem ki a karomat a „csápjaiból”.
- Köszönöm ezt az érdekes csevejt, remélem, még tudjuk a későbbiekben folytatni. – Azzal a szavába vágtam, mosolyogva meghajoltam, majd elindultam egy másik irányba, mint amerre ő indult el.
Magamban még puffogtam picit, de ezt nem hagytam, hogy lássa. Felidegesített, de látszólag erőt vettem magamon és elegánsan megszakítottam a beszélgetést, aminek se eleje se vége. Nem volt miért versengnem vele, valamint bizonygatni se akartam semmit. Ameddig nem nyitott, és csak ostoba csapkodásokra képes, bunkó viselkedéséve biztosra vettem, hogy előbb vagy utóbb… de el fog tűnni az iskolából. Még azon is elkalandoztam, hogy esetleg lehet majd ő lesz, az egyik likvidálandó célpont. Nem jár be órákra, bunkó és bántalmazza a diáktársait…
~Mi ellen lázad? Hiszen itt jó élete is lehetne… ~ Értetlenkedtem. Neszelést hallottam, úgy gondoltam vagy ő jött utánam, esetleg az egyik tanár járhat erre, vagy ő küldte rám a tanárt? Nem… azzal magát is lebuktatná… Pár pillanatig egy fa mögött lopakodtam. Óvatosan kinéztem mögüle.

/Ez kari jellem, véletlenül se vedd magadra./
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

[Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság. Empty Re: [Ismerkedős] Ryuk és Misa - Iskolai besurranók és túlfeszített kíváncsiság.

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.