[Játékos Küldetés] A város sötét utcáin

4 posters

 :: Játéktér :: Tokió :: Katsushika

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

[Játékos Küldetés] A város sötét utcáin - Page 2 Empty Re: [Játékos Küldetés] A város sötét utcáin

Témanyitás by Kogite Isao Szer. Jún. 27, 2018 7:21 pm

//Bocsi, egy kicsit mozgalmas volt az elmúlt hét//

A srácnak megkapta, amit kért, uigyanis mentőt hívtunk, akik szokásukhoz híven, hosszú idő után megérkeztek. Mi addig elég sok mindent lerendeztünk. A rendőrök fejcsóválva és morogva engedtek el. Mintha valamit láttam volna az egyik szemében, de nem nagyon értettem, de arra is rájöttem, hogy nem nekem szólt. Természetesen felvették az adatainkat, nekem pedig ugyan korlátozottan, de engedélyem van a képességem használatára és a kocsihoz fizikailag nem is nyúltam hozzá. A srác feloldotta a GPS-t a hangjával. Megnézve és megjegyezve a címet, ami nekem nem volt túl nehéz, el is indultunk oda. Közben a srácot a mentősök elvitték, bár nem igazán értették a helyzetet, így csak nagy vonalakba magyaráztam el. A helyszín nagyon hasonlított arra, amit az ember bűnöző tanyának elképzel. Az új tag, aki később csatlakozott, kiszűrődő fényt vett észre, majd a falhoz lapult és fura hangot adott. Elősz azt httem, hogy valaki képességét észleltük, de rájöttem, hogy csak a lapulás hangja volt. Ahogy közelebb megyünk nem túl sok jóval kecsegtető hangot hallunk. Malasorte, vagyis Tako, mint bemutatkozott, egyből fedezék után kutat. Ha talál én is követem, bár a fegyverrel sokra nem mennek velünk, mert amint meglátom, hogy milyen a fegyverük, azonnal átveszem az irányítást a kilövő szerkezet felett a Quirkömmel és megtrollkodom, így, amint lőni akarnak vele a fegyver besül. Ugyan egy kisebb robbanást is előidézhettem volna, de ez így viccesebb.
Kogite Isao
Kogite Isao

Posts : 32
Reputation : 0
Join date : 2018. Apr. 13.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 10000

Vissza az elejére Go down

[Játékos Küldetés] A város sötét utcáin - Page 2 Empty Re: [Játékos Küldetés] A város sötét utcáin

Témanyitás by Shadow Broker Hétf. Júl. 02, 2018 7:15 pm

Hamar rájöttetek, hogy mi a helyzet, sajnos felfedeztek titeket. Társatok azonban ész híjján és bőséges bátorsággal hatol be az épületbe.
-Kövessetek!-erre pedig a sarkon befordulva egy hatalmas fegyverropogás tör ki a bejáraton.

Azonban!

Ha elég bátrak vagytok, akkor benézhettek és láthatjátok, hogy golyóálló a társatok, bár amennyi kis lövedék Pattog le róla nem fogja sokáig bírni.

Ideje cselekednetek!

Feladat és Határidők:
Shadow Broker
Shadow Broker

Posts : 72
Reputation : 1
Join date : 2018. Mar. 08.

Character sheet
Játékstílus : Normál
Yen: 11200

Vissza az elejére Go down

[Játékos Küldetés] A város sötét utcáin - Page 2 Empty Re: [Játékos Küldetés] A város sötét utcáin

Témanyitás by Malasorte Szomb. Júl. 14, 2018 7:21 pm

Nem kellett főiskolai végzettség ahhoz, hogy rájöjjek, bizony nyakig vagyunk a kakiban. Lehet, hogy kissé eltúloztam a dolgot mert mégsem egy lávafolyamot kellett megállítanunk puszta kézzel, sem pedig valami hiper-szuper fő gonoszt. Pusztán néhány keményfiú valószínűleg lőfegyverekkel, szóval semmi olyan, amit egy magamfajta profi ne tudott volna megoldani. Az agyam átváltott turbó üzemmódra és kész csoda volt, hogy a fejem nem állt neki füstölögni. A fogaskerekek úgy kattogtak akár egy régi masinában, amit elfelejtettek megolajozni. Ez kerek két másodpercig tartott, de nem jutottam semmire, ehhez nem több időre volt szükségem, pont, aminek híján voltunk. A harmadik úgy tűnt megunta a várakozást ugyanis berontott az épületbe majd a banditák elkezdtek tüzelni. Mivel nem halottam kiabálást ezért benéztem és egy két lábon járó golyóálló mellény állt előttem. Akármennyit lőttek rá meg se kottyant neki, vagyis legalábbis ezt gondoltam. Kis idő múlva a különleges borítása elkezdett kopni, ami nagyon rossz hír volt, legalábbis számunkra. Ha lett volna nálam töltény visszalőhettem volna, így viszont nem volt jó semmire. Bekiabálhattam volna, hogy körbe vettük az épületet, azonban nem láttam rá sok esélyt, hogy elhiszik. Gondolkodás nélkül berontottam majd megragadtam a srácot a vállánál fogva és elkezdte kirángatni az épületből. Nem volt szükségünk még egy halálesetben és nagyon reméltem, ha ennyire pazarolják, a golyókat hamar kifogynak belőle és akkor jöhet az ökölharc.
Malasorte
Malasorte

Posts : 45
Reputation : 2
Join date : 2018. Mar. 28.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 10000

Vissza az elejére Go down

[Játékos Küldetés] A város sötét utcáin - Page 2 Empty Re: [Játékos Küldetés] A város sötét utcáin

Témanyitás by Kogite Isao Vas. Szept. 23, 2018 9:07 pm

//Nagyon nagyon bocsi a rengeteg csúszásért//

Az összes diplomával felérő papíromat odaadnám egy lőfegyverért, vagy legalább azért, hogy tudjam, hogy ellenfeleinknél milyen fegyver van. Már csak azért is, mert az összes létező fegyvernek ismerem az alap szerkezetét és ha meg is bütykölték, annyira bele tudnék nyúlni távolról a rendszerbe, hogy a fegyver használhatatlan vagy legalább önveszélyes legyen. Amíg Malasorte gondolkodott én leblokkoltam. A harmadik társam meggondolatlan cselekedete rázott ki az állapotból. Nem igazán értettem, hogy mit csinál, de ahogy Malasorte is elindult én is benéztem az ajtón és meglepő dolgot vettem észre, mégpedig, hogy az elsőnek berontó társunk, mint valami élő golyófogóként funkciónált. Malasorte cselekedete nem volt teljesen ésszerű, de legalább átgondolt volt, hogy a golyóálló mellény mögül mozgott és rángatta ki a társunkat. Egy kicsit én is átgondolom a helyzetet, körbenézek a környéken, hátha van valami eszköz a környéken, amivel esetleg meglepetés támadást indíthatok a ház ellen. Amennyiben nem találok semmit, úgy a kocsi felett veszem át az irányítást és belevezetem az épületbe, figyelve arra, hogy társaimat ne üssem el. Ha sikerül nem bántanom a társaimat és meglepnem a benn lévőket, egy gyors terepfelmérés után, berontok épületbe és miután felmérem a fegyvereket gyorsan megpróbálom legalább megérinteni az összes fegyvert, hiszen az alap koncepcióját ismerem, így könnyen bele tudok nyúlni a rendszerébe. Társaim erre sem számítottak, hiszen a támadás előtt nem igazán volt idő megbeszélni a tervet, de hát ilyen ez a pop szakma, ha felkészületlenül indulsz neki. Remélem nem ütök el senkit, legalábbis a társaim közül és sikerül mindent létrehoznom, amit szeretnék, mert különben nagyobb bajban leszünk, mint előtte.
Kogite Isao
Kogite Isao

Posts : 32
Reputation : 0
Join date : 2018. Apr. 13.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 10000

Vissza az elejére Go down

[Játékos Küldetés] A város sötét utcáin - Page 2 Empty Re: [Játékos Küldetés] A város sötét utcáin

Témanyitás by Shadow Broker Hétf. Szept. 24, 2018 8:40 pm

Igazán szép rögtönzött tervvel álltok elő.

Kogite te találsz egy régi furgont, ami meglepetésedre pöccröff reagál a kérésedre. Az épületnek neki is tudsz vele rongyolni, ami a gyengébb falat hamar át is viszi a majdnem 70Km/h-s tempóval.

Amint átrepül a falon bent máris ordítások és jajveszékelések fogadnak titeket, talán az sem meglepő, hogy Malasorte miközben kifelé húzza az akaratos társát látja elsuhanni a zöld járgányt maga előtt.

Percekig ömlik ki a por a bejáratból, bent pedig mintha minden elcsendesedett volna. Kogite bátran indulsz meg befelé és sikeresen találsz is jópár emberkét akik kidőltek egy-egy kisebb-nagyobb téglától. Meg is tudsz érinteni gond nélkül pár fegyvert, amik talán nem kicsit meglepőek számodra, hiszen műanyagból vannak és mintha nem is rendes lövedéket lőnének ki, hanem inkább valami fúvócső szerű tárgyak azok, amik csak jól imitálják az igazi fegyvert.

Azonban ez a felismerés lehetséges, hogy drága lesz neked, hiszen előtted terem, mikor az egyetlen eddig igazi fegyvert tapintod meg, egy hatalmas borzarcú kigyúrt ember, aki a kedves megszólítás helyett, egymásnak vágja a két öklét és rádordít, amivel az arcodra nem kevés nyál kerül...

Malasorte, te eddigre kihúztad az elfáradt társadat, és még arra is van időd, hogy a társad után siess, mire beérsz és meglátod őt, addigra a fent leírt alakot látod előtte.

A kérdés, hogy mit tesztek?

Minden fontos infó:
Shadow Broker
Shadow Broker

Posts : 72
Reputation : 1
Join date : 2018. Mar. 08.

Character sheet
Játékstílus : Normál
Yen: 11200

Vissza az elejére Go down

[Játékos Küldetés] A város sötét utcáin - Page 2 Empty Re: [Játékos Küldetés] A város sötét utcáin

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics

 :: Játéktér :: Tokió :: Katsushika

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.