[kaland] A. klub

résztvevők:
Maki Yori
Elisa von altmark

Már ti is hallhatátok a pletykát a klubról, ahol állítólag minden hónapban elszabadul a pokol.
Viszont eddig nem volt szerencsétek és vagy nem a jó helyen voltatok, vagy nem a jó időben, vagy próbáltátok elkerülni a helyet.
Most viszont....

Nem is tudjátok mi lehet a háttérben, egy sejtés, egy sugallat, esetleg valakinek az elmétekre ható quirkje, de ezen az estén mind a ketten ugyanabba a klub-ba igyekeztek valamilyen oknál fogva.
A vörös telihold, ami a legelőször feltűnhet számotokra miközben a klub felé haladtok. Mindketten egyszerre érkeztek a bejárathoz, hol a biztonsági őr az igazak álmát aludja.
Ha közelebbről szemügyre veszitek, elég hamar észrevehetitek, hogy nincs semmi természetes abban, ahogy ott alszik félig ülve/félig állva.
A mögötte lévő ajtón a vörösen felírt A. klub felirat egyszerre bátorítóan hívogat és vészjóslóan próbál távol tartani titeket a bejutástól, viszont ezen kívül semmi se tart vissza titeket a bejutástól.


feladat: reagáljátok le a helyzetet, a kiemelt szituciókra lehetőleg tekintsetek több figyelmet, vagy ha a karakter nem figyel fel rájuk, az külön legyen megemlítve valamilyen szinten.

Egyre jobban kezdtem megszokni az egész ritmust, a hideg reggeli zuhanyokat, a magányos étkezéseket, a munkát minden nehézségével együtt, és a hétvégi edzéseimet. Monoton, de megszokható.
Vörös volt a telihold, kellemes egybeesés, vörös volt és teli is. Régebben is láttam már ilyet, az emlékektől végigcirógatott a fagyos félelem az eltorzult lényektől. Megborzoltam a hajam idegességemben, nem akartam emlékezni rájuk, valóságos rémálmok voltak. Tova indultam, ma már nem volt munka és érdekelt a város, zavart a tudatlanságom a dzsungelemmel kapcsolatban. Véletlenszerűen kószáltam, figyeltem és igyekeztem az agyamba vésni mindent, a sarki bolttól kezdve a házak bejáratain keresztül a megállókat és járdákat, de főként a mellékutcákat.
Föllestem az égre, a hold követett, majdnem vonyítottam egyet ösztönből, de végül elröhögtem és teljesen hülyén éreztem magam egy rakás ember között röhögni magamban, mintha be lettem volna állva. Elsiettem a tömegtől. Jobbra, balra, két utcányit előre, jobbra, balra levágni a mellékutcában, alig tudtam követni merre megyek, még mindig az zsongott a fejemben mekkora hülyének tűntem, de végül is, kit érdekel? Valahova be akartam ülni. Kóboroltam, mint egy rühes kutya, éreztem magam körül a patkányokat, hallottam, ha a szemétben túrtak. Összefutott a nyál a számban és megmordultam, azon nyomban eliszkolt az összes.
Befordultam balra a következő utcában. Sokan voltak, leesett, hogy lehet itt pár szórakozóhely, de egyik sem tűnt túl vonzónak. Az összes őrizetlen, nyílt volt, sokan voltak. A távolban megláttam egy másikat, a vörös feliratú „A. klub”, volt egy őre, kevesebben lehetnek, tökéletesnek tűnt. Megiszom egy sört és haza megyek. Átvágtam a tömegen, elhessegettem pár magamutogató prostit, megérkeztem. Az őr aludt, micsoda vesztes, pocsék dolgozó. Körbe lestem és hirtelen ott állt… A Nő.


//az őr pozícióját ignoráltam//

Volt már veletek olyan, hogy a gondolatok nem a saját anyanyelveden fogalmazódtak meg a fejedben? Nekem ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, sok. Szükségét éreztem, hogy egy kicsit ki szellőztessem a fejemből a japánt. Így esett, hogy elkeveredtem Toshima-ba. Az utcákon céltalanul bolyongva csak füleltem. Már ránézésre egy sokkal vegyesebb környák volt, mint ahol eddig jártam. Voltak turisták másutt is, rengeteg. De itt majdnem úgy tűnt, hogy a japánok vannak kisebbségben. Erős túlzással de nekem ilyen érzésem támadt. E mellé párosult az a megnyugtató érzés, hogy nem lógok ki a tömegből. Mármint, nem annyira. Végre nem én vagyok a legmagasabb közel s távol. A céltalan bolyongásba azonban lassan beleuntam. Elcsíptem néhány beszélgetést és megbántam. Az emberi ostobaság határtalan... Szememet forgattam éppen egy hatalmas sületlenséget hallva amikor megpillantottam az égen vöröslő holdat. Hosszú percekig csak álltam és bámultam. Valamiért vonzotta a tekintetem. Csináltam egy fotót a telefonommal majd felcsatlakoztattam a vezeték nélküli fülhallgatót és spoty-n benyomtam egy Rammstein albumot.
~Akár kezdhettem volna ezzel is...
Talán jobban jártam volna az elejétől fogva...
Ismét útnak indultam. Ahogy végig néztem az előttem lévő úton, egy utca valahogy megragadta a tekintetem és onnantól kezdve arra mentem tovább. Abban az utcában is találtam egy sarkot amit megpillantva késztetést éreztem, hogy arra menjek tovább. Ez egészen addig ismétlődött míg az egyik utcában nem egy sarok hanem egy kapualj vonzotta magára a tekintetem. Szinte rá tapadt. Enyhén felszegett fejjel közeledtem, hogy elolvashassam a feliratot fölötte. Alig egy méterre álltam meg Yori előtt, észre sem véve őt.
Kihúztam a fülemből a két kis hangszórót. Még hallatszott belőle a Rammstein míg ki nem kapcsoltam. Zsebre dugtam a két kis mütyürt. Tekintetem eközben átvándorolt a biztonsági őrre aki elég érdekes pózban talált kényelemre. Mögötte láttam meg a vöröslő feliratot amit eddig az ajtó fölött kerestem. Hiába.
Vissza tekintettem a biztonsági őrre, nem volt túl biztató látvány... Ekkor szúrtam ki szemem sarkából Yorit. Felé kaptam a fejem és reflekszből egy fél lépést távolodtam tőle. Üdvözlés gyanánt biccentettem neki. Különös érzéssel töltött el a fiú látványa. Egyfajta unszinpátia járta át a testemet. Karjaimat összefontam mellem alatt és úgy néztem vissza az ajtóra. Ugyan olyan hívogató volt, mint azok az utca sarkok amiken keresztül ide keveredtem. Szemöldököm össze ráncolódott ettől a felismeréstől. A fiúra pillantottam aki szintén hezitálni látszik. Úgy tűnt, hogy ő meggondolta magát. Engem viszont már furdalt a kíváncsiság. Egy utolsó pillantást vetettem az őrre de ez sem volt elég baljóslatú, ahhoz, hogy vissza tartson. Kinyitottam az ajtót és beléptem rajta.

Nem vesztegettem az időmet, az furcsa lett volna, de fel nem tudtam fogni, hogy mit keres itt Miss TNT. A hülyeséged miatt még mindig Miss. Kussolj. Beengedtem magam előtt, ahogy illik, ha nem akarod bekapni az első pofont. Bent egy lépcső vezetett le, ösztönösen követtem lefele, amíg meg nem hallatszott a nyikorgás. A francos, rozsdás ajtó volt, kirázott a hangjától a hideg. Miért kell ilyen lassan? Miért nem tudták inkább megolajozni? És miért csukják be? Szarban vagyunk? Ez most kivételesen egy jó kérdés volt, de mire eljutottam idáig az ajtó bezárt, és nem moccant a rángatás ellenére. Ránk zárták az ajtót.
- Pechünk van... – mondtam a lánynak visszalépve az ajtótól, néhány lépcsőfokot, ha esetleg megpróbálná kirobbantani. A kijárat hiányában, elindultam lefelé, most már a lány előtt egy kicsivel, mint egy óvásképp, ha esetleg bunyózni kellene. Kár lenne a szépségért, és a gondolattól megint le kellett nyugtatnom magam, nehogy rámásszak itt helyben a sötétben. A lefele fura szag ütötte meg az orrom, rozsdaszerű, vér volt az, összefutott a nyál a számban. A falakon vörössel felírva: „Ne hívj senkit úgy, mint valóban”. Fogalmam sem volt mit jelenthet, „valóban”? Szóval nem hívhatjuk egymást a valódi nevünkön? Mi lesz, ha nem? Kicsinálnak minket? Igazából eddig nem volt sok probléma, nem mutatkoztam be, és Miss TNT amúgy is beszédes név volt, de nem használhattam. Hogy magyaráznám meg? Kellett valami új név.
Leérkezve meg láttam a forrást, erőszakosan meggyilkolt, megcsonkított hullák voltak, frissnek tűntek, de a szemeik élettelenek voltak. Nem volt annyira szörnyű, befalnék egyet, de nem tehettem. Körbe néztem, végig a hullákon, rá a kocsmárosra. Végre egy élő. Elindultam felé, belerúgtam egy két hullába, félre rúgtam néhány csonka testrészt. Hátulról az egyik test felköhögött egy adag vért, szóval volt egy túlélőnk, nem érdekelt.
- Itt meg mi történt? – mondtam a kocsmárosnak, közben felkaptam egy törött asztallábat, lengettem és hagytam, hogy a (hang alapján) fickó eldöntse él-e vagy sem. Nézelődtem, figyeltem. Van kiút? Vagy ez valami szabadulószoba amiről a plázacicák csacsognak a buszon? Nem tűnt legálisnak.

//elnézést a késésért

Megtorpantam a lépcső előtt. Egy villanásnyi bizonytalanság fogott el. Megrántottam a vállam és elindultam lefelé. Elég csehül nézne ki, ha már ekkora slunggal jöttem be akkor rögtön vissza fordulnék. Pár fok után az ajtó nyikorogni kezdett. Össze rezzentem és szinte villámló tekintettel pillantottam hátra. Meglepetten konstatáltam, hogy a tag mögöttem van és nem az ajtót csukja... Ami magától becsukódott be... Úgy fest ránk zárták. Felvont szemöldökkel, gyanakodva néztem Makira. Körbe pillantottam a lépcső házban, hátha találok valami rejtet kamerára utaló nyomot de ahhoz túl sötét volt, hogy tényleges sikert érjek el. Gyanakodva pillantottam ismét a srácra. Biccentettem, hogy menjen csak előre. Idővel különös illat csapta meg az orromat. Nem igazán tudtam hova tenni, még nem éreztem ilyesmit, de önmagában elég nyomasztó volt. Picit lassítottam, hogy nagyobb távolságot nyerjek közénk. Fő az óvatosság. Annak ellenére, hogy lemerészkedtem egy ilyen helyre. Apránként a gyönge derengésben fel-fel villantok vonalak a falon. Már majdnem a lépcső alján voltam mire el tudtam őket olvasni. Elég érdekes megfogalmazás volt. Nem voltam benne biztos, hogy tökéletesen értem de a lényeg megvan. Leérve a lépcsőn elég bizarr látvány fogadott, mondhatni groteszk.
-Mein g...
Kapom a szám elé a kezemet. Részint a látványtól, részint a szabálytól tartva. Másik kézzel a falat ragadom meg ijedtemben és vissza lépek a lépcsőre. Hitetlenkedve nézek körbe az elterülő csatamezőn. Az előttem lehulló veres cseppek rosszat sejtetnek. Lassan felnézek és meglátom a tagot akit konyhakésekkel szegeztek a plafonra. A kések elhajlítva, hogy ne csússzon le róluk. A helyzettől eltekintve ő viszonylag békés és ép hulla. A pultos szokatlan nyugodtsága megerősíti bennem a tudatot, hogy ez csak valami nagyon komoly díszlet. Viasz bábukkal, mint a Madame Tussaud panoptikum. Lassan eltávolodom a faltól. Ép kerülném ki az egyik fazont amikor az felköhög némi vért. Szívemhez kapok és hevesen kezdem venni a levegőt.
~Én meg a hülyeségeim...
Korholom magam, hogy belementem egy ilyen hardcore ugratásba. Amit még mindig nem értek. Akivel lejöttem az már a pultossal folytat bájcsevejt. Vissza nézek a statisztára és oldalra billentett fejjel várok. Fel-fel ötlik bennem a kétely, hogy ez nem díszlet. Minden alkalommal képes vagyok meggyőzni magam, hogy ez túl meredek ahhoz, hogy igaz legyen.

Isao?

Hosszú napom lesz, már most látom a feladataimat és gyakorlatilag enni is úgy fogok, hogy közben gépelek. Imádom a munkatársaimat és a munkámat, de néha nagyon fárasztó, amikor 3 ember megy szabadságra és rajtuk kívül csak te tudod elvégezni a munkájukat, még szerencse, hogy a képességemmel tudom a gépet irányítani és evés közben is tudok kéz nélkül is gépelni. Sajnálom néha az embereket, hogy ilyenre nem képesek. Éppen egy találkozóra sietek, amikor minden elsötétül és innen nem emlékszem semmit. Felkelek, legalábbis kinyitom a szemem és valami nem stimmel. A föld nyálkás, folyékony, lassan rájövök, hogy nem természetes a talaj, hanem valami folyadék van alattam és a ruhám is átázott. Néhány tizedmásodpercem volt ezen gondolkodni, mert a természet várt rám, vagyis a számba került folyadékot kell kiköhögnöm, nagyon szörnyű, de ha nem akarok megfulladni, akkor engednem kell a természetnek. Kiköhögöm a számba került folyadékot. Ahogy kinyitom a szemem 2 pár lábat látok, majd a vörös folyadékot, ami gyorsan leesik, hogy vér. Ez elég nyugtalanító. Ahogy kiköhögöm magam és felmérem fekve a terepet, felkelek és újra közbenézek.
- Hol vagyok?
Tettem fel a költői kérdést, mert nem csak az nem rémlik, hogyan kerültem ide, de még a nap korábbi részének emlékei is homályosak.

//Nagyon elnézést a késésért//

(mindenkinek köszönöm a türelmet)

Úgy néz ki egyikőtöket se nagyon tántorítja el a látvány, és maradtok idelent. Ráadásul Yori egyenesen az egyetlen elérhető információforráshoz fordul.
A kocsmárost nem nagyon izgatta, hogy szétszeditek a berendezést.
-Hát, lekéstétek a bulit. Kicsit korábban kellett volna jönnötök. A Hollók már leléptek egy ideje.
Majd Isao kérdésére is válaszol.
-Hát a klubban, drága. Bár ahhoz képest, hogy most vagy itt először, és amennyit kaptál, csodálom, hogy te ébredsz fel elsőként.
Ahogy ezeket kimondja, a vér Isao alól, és a szájából lassan elkezd eltűnni. Az emlékei még nem tértek vissza, de már nem látszik rajta, hogy néhány pillanattal korábban még a halál szélén sodródott.
Ekkor néhány másik földön fekvő test kezd el mocorogni.

Visszafordultam a csaposhoz, a válaszok ismét csak kérdéseket vetettek fel. Ezt nevezte bulinak? Kik azok a Hollók? Mégis mi a fene folyik itt? Próbáltam kitalálni, hogy miről van szó. Néhány másodpercig gondolkodtam, aztán meglepetten konstatáltam, hogy az egyetlen elven emberünkről és alóla láthatóan kezdett felszívódni a vér, illetve a következő körbenézés után néhány másik test is elevenedni látszott. A szívem kihagyott egy ütemet a gondolattól, hogy esetleg lesz egy következő kör, nem akartam így végezni, még ha nem ez lett volna az első bunyóm. Egyszerűen pocséknak tűnt az egész helyzet, és egyre jobban felhergeltem magam, szóval megpróbáltam megnyugtatni magam, néhány mély levegőt vettem.
Miss TNT-re sandítottam, láthatóan őt még nálam jobban is kikészítette a látvány, de láthatóan gyorsan túlesett rajta. Körbejártam a szobát a falak mentén, menetközben szétrugdalva a sérült fegyvereket, a balkezemben lévő asztallábbal a falakat birizgáltam. A filmekben mindig volt valami a falakban, bár lehetett az én hülyeségem elhinni, de legalább valamibe kapaszkodtam. Ismét csak a lányra lestem, eszembe jutott az első találkozás, ami alapján neki nem sok ugorhat be rólam. A lefoszló kimono, a kicseszett robbanások, a motiváció, hogy megerőszakoljam, elkaptam a tekintetem, mondván erre nincs időm, ha nem jutunk ki innen soha a közelébe sem jutok annak a vágynak. Ha meghalsz, akkor még alkalmad sem lesz megtapasztalni. Kuss! A fal birizgálása után ismét a kocsmároshoz baktattam, az volt az érzésem, hogy ő még mindig többet tudna mondani, mint a másik kettő.
- Elnézést, de kik azok a „Hollók”? Nem rémlik, hogy hallottam volna róluk. – kérdeztem, kissé feszülten. Nem hangzott ismertnek, alvilági lehet, egy szervezet, ha a többesszámot is beleveszem.

//Bocsánat, amiért ennyit kellett várni

Mialatt Isao kiemelkedik a vértócsából végig nézek rajta.
-Ugh...
Gyöngülök el egy pillanatra. Hátra tántorodom néhány lépést és a fal élére markolok, hogy támasztékul szolgáljon. Öklömet ajkaimhoz szorítva kerekedek felül az önkénytelen gyomor mozgáson. A pultosra pillantottam. Még minidg hihetetlenül nyugodtnak tűnt. Szavai nyomán csak ráncoltam a homlokomat. Nem igazán állt össze a kép. Továbbra is csak egy olyan elképzelésem volt, ami megtudja magyarázni ezt az egészet.
~Ez valami ízléstelen szerepjáték...
-Dugó volt...
~De úgy látom nem is baj, hogy késtünk...
Igyekeztem terelni a figyelmem, azzal hogy a csapossal foglalkozom. A mellettem falra szegelt ipse ujját megfogtam két ujjal és finoman mozgatni kezdtem. Mozgott, akkor valami ballisztikai gélből csinálták, friss hullának.
-Pedig elég frissnek tűnnek... Fura, hogy nem lakomáznak belőlük.
Végül fintorogva elengedtem és megtöröltem a kezem egy zsebkendőbe. A mozdulatba bele fagytam amikor a vértócsa láthatóan csökkenni kezdett. Kisvártatva még több statiszta kezdett mozgolódni a helységben. Olyannyira megdöbbentem, hogy megfagytam a mozdulatsorban. A zsebkendő pedig elszállingózott kezeim közül. Ismét pár lépést hátráltam és felálltam a lépcsőre.
-Na jó. Ez kezd kicsit sok lenni... Értem a tréfát de ez már nem az. Örültem...
Sietős léptekkel indultam el fölfelé, hogy az ajtón távozzak ám ahogy lenyomtam a kilincset és megpróbáltam sietve kilökni azt, fennakadtam rajta.
-Ja, befelé..
Hasonló lendülettel rántottam rajta egyet de meg sem mozdult. Megrángattam még párszor hátha, csak szorul, de kevésnek bizonyultam. Lesiettem, hogy kérjek némi segítséget az ügyben. Még le sem értem teljesen a lépcsőn már hangot adtam kérdésemnek.
-Van valami trükkje az ajtónak? Ugyanis nem...
Ekkor értem vissza a nyomasztó helységbe.
-...nyílik...

Fáj a fejem és amúgy mindenem. A napomból nem igazán emlékszem semmire. Arra sem, hogyan kerültem ide és mi történt velem. Valószínűleg jó lehetett a buli, ha véresre vertek. Nem volt nehéz dolguk, ugyan jó ideje edzek és ez meg is látszik a testemen, mégis olyan vagyok, mint a felfújt rongybaba. Miközben kezd visszatérni belém az élet és a kifolyt vérem is visszamászik a jogos helyére, felteszem a kérdést, amit minden épeszű ember feltenne a helyemben. "Hol vagyok?" A csapos válaszol is, valami klubbanvagyok és meg is jegyzi, hogy elég durván helyben hagytak és elég életrevaló lehetek, hogy ezek után mégis én vagyok az első ébredő. ~Velem van az erő? Már értem mit jelenthetett abban a filmben az Ébredő erő alcím." Mosolygok magamban. Lassan eltünik rólam minden jele annak, hogy akár halott is voltam valamikor, de hogy ha valaki most lépne be, akkor csak annyit mondana:
- Állj fel a hideg padlóról, mert felfázol.
A kérdésemre a válasz még több kérdést vetett fel, így hát neki is estem a kocsmárosnak.
- Mi ez a hely? Hogyan kerültem ide? Mik azok a Hollók? Mi történt velem? Hány órája vagyok itt?
Egyelőre ennyi kérdés jutott eszembe, de biztos vagyok benne, hogy a válaszra úgyis eszembe jut még néhány kérdés.  A közben megérkező másik kettő a szoba falait kezdte vizslatni, hogy mi után kutattak arról fogalmam sem volt. Valószínűleg valami rejtekajtó után, ahol azok a kitudja miféle szerzet Hollók távozhattak. Körbenézek és ha tényleg madarakról van szó, kell a szobának ablaka lenni, mivel ha én madár lennék biztos, hogy ott távoznék. Ezt persze nem árulom el a társaimnak. Ha jól emlékszem, márpedig ebben jelenleg nem vagyok biztos, akkor érintettem meg a falat, de ha máshoogy nem hát a földet biztosan, így a képességemmel kezdem átkutatni először a földet, majd azon keresztül a falat és az egész helyiséget, hogy hátha van valami rejtett ajtó, de ezt maximum az érzékeli, aki képes a Quirk használatot érzékelni. Amennyiben találok bármit, akkor megbuherálom a zár szerkezetét és kinyitom.

//Bocsi megint a késésért//

(elnézést, melóhelyi dolgok)

Se Maki se Isao nem talál semmit se a falakban.

-Természetesen nem valódi hollókról van szó. Nem is hallhattál róluk, mert A. klubon kívűl nincs értelme beszélni róluk. A. klubnak pedig fizetnek azért, hogy azt csináljanak itt, amit akarnak. Úgy tudtam ezzel minden klubtag tisztában van.
Majd Elisa kérdéseire válaszol.
-Egyszer kétszer próbálkoztak enni a klub tagokból, de nagyon kevésnek van meg hozzá a gyomra. Aztán igyekezniük is kell, ha továbbra is inkógnitóban akarnak maradni. A quirkemet egy emberen csak naponta egyszer tudom használni. Bár azt hiszem, a kis újoncra ez nagyobb hatással van, mint másokra.
Isaohoz fordul.
-Te aztán tényleg különös vagy. Minden quirkre ennyire érzékenyen reagálsz, vagy csak erre a kettőre? Ez egy klub, ahova speciális igényű emberek járnak szórakozni, a Hollók azok a Hollók, ennél többet már tényleg nem mondhatok. Szórakoztál egy kicsit. Két három órája lehetsz itt nagyjából, ebből egyet voltál kiütve.
Ekkor érkezik vissza Elisa, és a kocsmáros idegesen frlhorkan a kérdés hallatára.
-Már megint beragadt az az ajtó?
Elkezd matatni az asztal alatt. Miközben tovább motyog.
-Mért van az a hülye őr? Konkrétan az az egy feladata van, hogy nyitva hagyja az ajtót. Hülye Berkenet. Oops...
A szája elé kapja a kezét, de a következő pillanatban öt irányból is belecsap a villám,  és füstölögve dől le a földre.
Egy nyuszifüles huszonéves lányka fölé hajol. Pedig szinte biztos, hogy ugyanez a lány pár perccel korábban, még levágott fülekkel és kiszúrt szemekkel feküdt a pultnál. Mostanra már egyik se látszik rajta.
-Úgy néz ki, egy darabig még nem megyünk haza. Mindhárman korábban keltettek fel, mint én? Mióta jártok ide?

Érdekesen hangzott az egész helyzet, titokzatos csoport és hely, a kocsmáros quirkje és egy másik, majd az átkozódásban elhangzott név a rákövető reakcióval. Megmutatta magát a falra írt figyelmeztetés következménye a villámcsapásokkal. Ezt követően feléledt a következő halottunk, elsőlátásra kirívó volt a nyúl füle, ritkán láttam ilyet és sok aranyos rajzolt karakter után meg sem közelítette azt a természetes bájt, amit sok ember várna a kombinációtól. Elhessegettem a gondolatot, mert jelenleg felesleges volt és nem akartam, hogy esetleg felmerüljön a szörnyben az édes hármas gondolata Ms. TNT-vel és Tapsifülessel, vagy legalábbis nem itt.
Elindultam Tapsifüles felé, nem éreztem fenyegetőnek, de a biztonság kedvéért megtartottam a két métert, átugrottam a pulton és a kocsmáros teste felé vettem az irányt. Kíváncsi voltam elég szívós-e, hogy túlélje a büntetést.
Mellé guggoltam. Közelebbről nem tűnt halottnak, de közel lehetett hozzá, fogalmam sem volt hogyan állapítsam meg, de a lány is úgy ítélhette, hogy nem halt bele.
- Mondhatni, de ma járok itt először, a krapek az mondta lekéstünk a ’buliról’. – mondtam, a kocsmáros említésénél ráböktem, a buliénál kiböktem a pult mögé a mocorgó testekre. Egy ideig még néztem a fickót, majd fölálltam és újra körbe lestem.
- Na és te? Nem úgy nézel ki, mint aki most jár itt először. – válaszoltam megkésve, ismét végig mértem kicsit jobban. Átlagos, fiatal lánynak tűnt a füleket leszámítva, de a mutánsoknál mindig zavart, hogy néha nehéz megítélni, kicsit elidőztem az arcánál. Kellemes látvány volt, még ha teljesen átlagosnak is tűnt. Közben beugrott valami.
- Nem tudod, véletlenül, hogy mit keresett a pult alatt? – kérdeztem, közben a elé guggoltam, hogy lássak.

//Ismét bocsánát a késésért

Ez a játék kezdett egyre bizarabb alakot ölteni. Jobb is volt, hogy a távozás mellett döntöttem. Mint kiderült ezek a varjak, valamiféle szekta tagok lesznek, mint sem tényleges varjak... Isaora pillantottam aki kezdte össze szendi magát. Ám ez a csoda sem tudott maradásra bírni.

A kocsmáros vissza kérdezésére csak bólintottam. Feldúltnak látszott. Lehet nem most kéne neki megemlíteni, hogy nem igazán ütköztünk különösebb ellenállásba amikor bejöttünk... Az az őr tényleg elég trógernek tűnik. Megnyugvással töltött el, hogy kutakodni kezdett a pult alatt. Feltételezem, hogy valami pótkulcs után, ami azt jelenti, hogy nyugodtan távozhatok erről a bizarr helyről. Ami egyébként meglehetősen kiborító. Az átalakuló díszlet egyre inkább erősítette bennem, hogy ez a valóság... Ezek pedig nem viaszbábuk hanem emberek...
Egy pillanatra megfagyott bennem a vér. A pultosba csapó villámok hangja, fénye és maga a tény, hogy ez megtörténhet, teljesen ledermesztett. Azzal együtt egy mondat ugrott be.
"~Ne hívj senkit úgy, mint a valóban."
Tekintetemmel követtem a nyuszifülű lányt. Továbbra is felhúzott vállakkal, összezárt lábakkal és behúzott nyakkal ácsorogtam a lépcső tövében. Igyekeztem úrrá lenni a félelmeimen, amin a harag lassanként elkezdett felülkerekedni. Testtartásam lelazult. Makit szintén csak tekintetemmel követtem.
-Mi. A. Jó. Fene. Folyik. Itt!?
Tagolom hangosan és érthetően.
-Ez valami anfiteátrum? Kűzdőtér a végsőkig vagy mi? A muki a pult mögött pedig a biztosíték? Akit egyébként most csapott le az áram...

Akartok még várni Isao-ra?

Figyelem a csapos mondandójá. Nincs értelme egyszerre több választ is adnia, így a kérdéseket sorban rakja össze. Az első válasz alapján magamra ismerek,, hiszen én is folyamatosan azért fizetek, hogy azt csináljam, amit akarok és van miből, így nem igazán van olyan, amit ne tehetnék meg. A második válasz valamennyire legalább annyira meglepő, mint amennyire gusztustalan. Ki akarna embert enni vagy hollót vagy akármit is, amik ezek a bulizók? És mi a Quirkje? Mire képes, hogy itt van? És miért ilyen gyenge a határa, hogy egy- nap egy ember? Rengeteg további kérdés forog a fejemben. Igen, néha hátrány, ha az ember ennyire okos. Aztán az én kérdésemre is válaszol, bár ez több további kérdést is felvet.
- Milyen két Quirkre? Sosem voltam még Quirk hatása alatt, így nem tudom. Speciális igény nálam is meg van, így nem csoda, hogy ide kerültem, de jó lenne arra is emlékezni, hogy mégis hogyan.
A lány, aki korábban elment visszatér, hogy az ajtó zárva van. Az őr elkezd motyogni és valami kulcsot említ. Valószínűleg egy nevet is említ, bár a szó, amit használ hasonlít is egy névre, mire öt oldalról csapódik bele a villám és sisteregve döl ki. Ekkor egy újabb fura leányzó hajol felé. A lány pár perccel ezelőtt igen csak halottnak tűnt, most meg úgy össze van rakva, mintha mi sem történt volna.
- Emlékeim szerint először járok a helyen, de hát nem lehetek ebben biztos, iszen azt sem tudom, hogyan kerültem ide. Viszont lehet, hogy a kijutásban tudok segíteni. A Quirkömmel képes vagyok megbuherálni tárgyakat és lehet, hogy az ajtót is ki tudom nyitni, ha egy atomreaktor erősségű számítógéppel működik, akkor ezzel sem lehet nehezebb nem?
Mondom, majd felkelek és rákérdezek, hogy merre van az ajtó, nem mintha a korábbi kutakodásom alkalmával nem találtam volna meg, és elindulok arra.