Takuya Daiki

Játékmód típusa: normál
Név: Takuya Daiki
Becenév: Dai
Nem: Férfi
Kor: 15
Foglalkozás: Diák
Osztály: 1G

nemzetiség: japán
született: november 15
csillagjegy: skorpió
magasság: 218 cm
testsúly: 106 kg (izmok + erős csontozat)
hajszín: fekete
szemszín: kék (ég kék, akvamarin kék, világos kék)
születési/lak hely: Okinawa, Inaba
Vulkanikus sziget,  ami mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozik leginkább. Legoptimálisabb elérési forma a belföldi légi járat. Látványosság, amerikai légi támaszpont múzeum és kulturális központ.
Háziállat: Ugróegér (fiatal példány – a sikeres vizsgáira kapta)
Név: Momo (moment szóból, mert olyan gyors)
Zenei stílus: Country, Electro country, Japán-poprock, Koreai-rock
Hobbi: Tajiquan (Tai chi), Kung-Fu
Amit szeret: adrenalin, társaság, jókedv, humor, szóviccek, tánc, színek
Amit utál: egyedüllét, köd, unalom, mogorva emberek (akik nem értik a vicceket)

Quirk
név: Vitality
típus: eszközhasználó
leírás röviden: sejt manipuláció
leírás kifejtve: A sejtek kondícióján, helyzetén tud változtatni, annak potenciáljának megfelelően. Nem heal képesség, nem tud gyógyítani.

A sejtek minden élőlényben egy külön életteret is képeznek. Érthetőbben szólva, minden sejtben ott van a DNS, amiben le van kódolva az egész élőlény maga. Tetőtől talpig, az utolsó sejtekig. Ez a DNS szekvencia egy nagyon stabil sejtmagban található, amiben folynak a sejteknek szükséges információ leadások. Minden sejtnek megvan a maga tulajdonsága, feladata, specifikációja. Ezt megváltoztatni nem, de befolyásolni akár a végletekig tudja a quirk.

Képzeljük el, hogy a quirk egyenesen a sejteknek ad parancsot kívülről, ideiglenesen „leválasztva” azt az eredeti tulajdonosa idegrendszeri hálózatáról.

Ez viszont nem jelent minden esetben drasztikus változást, és sokszor észrevétlen. Gondoljunk a jobb kondícióra, a gyors növekedésre, az egészségesebb emésztésre…. mindent sejtek végeznek, és mindnek parancsolhat, ha elég kvalifikált rá. A sejtek alapvető működését nehéz feladat megbolygatni. Ezért a quirk tökéletes használatához magasfokú lexikális tudásra van szükség.

Ami a legkönnyebb, az endorfin hormonokat termelő sejtek befolyásolása (fájdalmat csillapítanak és kellemes érzést idéznek elő), illetve a sejtek összezavarása. Azaz a jó közérzet, és a rossz közérzet előidézése.

Akarva, akaratlan is képes aktiválódni a képesség. Az ereje erősen kötött az érzelmeihez, emiatt feltételezik, hogy az idegrendszerben kell keresni a változást a szervezetében.
Passzív hatása a quirkjének, hogy saját magán állandó hatással van. Azaz egyszerűen mindig kicsattanóan egészséges.

A quirkje minden élőlényre alkalmazható. Azaz korhadt, elszáradt fára nem, de egy jó minőségű fa botra már igen. A tárgyi dolgok sejtjeit is a saját képességük maximumára képes vinni, nem többre. Tehát egy tölgyfa rugalmasságát, egy cseresznyefa keménységét tudja kihasználni… és így tovább. Ahogy embereknél, állatoknál, úgy a növényeknél is egy meggyorsított sejtfolyamatot idéz elő mindig, mikor használja a quirket.
Azaz akár egy fa botot ki tud rügyeztetni is, vagy meghosszabbítani a saját tömegének megfeleltetően. (minél hosszabbra „nyújtja” a botot, annál vékonyabb lesz.)
A quirket egy ilyen tárgyon egyszer kell alkalmaznia. Amíg el nem engedi. Ha elengedte, egy órán át lassan veszít a hatásából, utána újra kell használnia rá a képességet. (viszont egy kirügyeztetett bot nem korhad el, és egy meghosszabbított bot sem fog visszaalakulni.) A fizikai változások maradnak.

Ha túlerőlteti a quirkjét, előbb szédülést tapasztal, ha folytatja, nehézzé válik a járás és a koncentráció, végül elájul.

Kinézet: Tizenöt éves korára már túlnőtt a két méter magasságon.  Bozontos fekete haja és égszínkék, csillogó kristályszemei vannak. Daiki az örök mosolygós fajta, így csak nagy ritkán látni komoly arccal. Szereti a feketét, de szinte bármilyen ruhát magára húz. Nem flegmaságból. Egyszerűen azért, mert vallja, hogy minden ruha jól áll rajta, ami nem, az meg pure fun! Szembetűnően izmos alkat, de nem elnagyoltan. A tai chinak hála. Emellett mivel magas, hosszúak a kezei, és nagyok a lábai, így egy bozontos nyakigláb is lehetne, ha nem lenne elég jóképű ahhoz, hogy a lányoknak tetszedjen.

Jellem: Ő mindenkivel jóban van! Ez a lényeg, a többi csak körítés. Nah, de azért leírom.  Ő az extrovertáltság, az adrenalin király, a veszélyek megtalálója, a pörgés központja, az élet sűrűje. Mivel legszívesebben kihagyná az esti alvási időszakot, mert „annyi minden felfedezni való van”, ha egyszer elalszik, ágyúval sem lehet felébreszteni. Mindemellett meggondolatlan, hiszen hirtelen lelkesedéssel veti bele magát a dolgok közepébe. Könnyen csattan fel és nem felejti a sérelmeket. Akit a szívéhez közel enged, azzal loyális és hűséges barát. Ha viszont megbántják makacs és rosszkedvű, mintha az egész világra haragudna. Amint azonban tisztázza a problémát, már nem is foglalkozik vele többet. Képes nagy kockázatokat vállalni, akár kis nyereség érdekében is. Nem mindig látszik rajta, hogy van agya is, mert szenvedélyes (és szeszélyes) és érzelmes, de a kritikus pillanatokban megmutatkozik az analizáló oldala is. A döntéseket az adott állapotától függően hozza meg. Sokat gondol arra, hogyan segíthetne másokon, ezért választotta a Hős akadémiát a tovább tanulásra. Nem szereti, ha veszekednek mellette, így sokszor kerül a békítő szerepébe. Idealista, álomszerű célokkal.
 
Előtörténet

Nem értem a nőket.
Takuya kun három éves, a szülei házában rajzolgat. A papíron egy színes házikó, rajta nagy, mosolygós nappal, alatta pedig három majdnem egyenlő magasságú emberi lény. Mindannyian színesek, vidámak. Az egyiket feltűnően nagy szárnyakkal látta el. Ezek a szárnyak pedig védelmezően átkarolják a másik kettőt hátulról. A kisebbnek nagy karja és nagy lábai vannak, rövid tüsi hajakkal. Ez volt ő, közrefogva a szüleivel.
- Mit rajzolsz picim? – Érdeklődött a mellette pakolgató anyukája.
A fiú felnézett, felmutatta a képet, és széles vigyorgás mellett felsorolta a műve szereplőit.
- Anyuci, kitaláltam, hogy mi akarok lenni!
- Nah, csak nem tűzoltó?
- Nem nem! – rázta a fejét hevesen.
- Akkor orvos?
- Nem!
- Mentős? Űrhajós?
- Nem nem, elmondom, csak ne találd ki!
- Akkor mi? – nevettek, majd a gyerkőc elkomorodott.
- Hmm, mégsem tudom. De. Azt tudom, hogy olyan leszek, amivel mindenki mosolyogni fog! Nézd így! – És felmutatta a képet.
- Akkor gyere, segíts betakarítani a gyümölcsöket, azzal az emberek vitaminban gazdagok lesznek, és sosem lesznek szomorúak többé! – Ez „apjuk” volt.
Épp a konyhából jött kifelé, fehér kötényben, kezében pedig kartávolságnyi nagy kosárral.
- Te kapsz egy kisebbet. Tessék.
Magas, vékony ember, aki termete ellenére erős kötésű, és felesége elmondása szerint „jó kiállású”. Szakmáját tekintve agrár mérnök, amit annyiban hasznosít, hogy saját farmjukban mindent maga termel meg. Nem tartanak állatot, a kutyán kívül, meg néhány macskán, amit Daiki összeszed. Ezt ellensúlyozva azonban minden üde zöld, mint egy földre szállt paradicsomban, mint a trópusokban. Gyümölcsök és zöldségek ezer fajta féle változatával lehet náluk találkozni. A férfinek még egy csatornája is van a NipponYoun, (NipponYou! A NipponYou egy széles körben elterjedt videómegosztó hálózat. Ingyenes és könnyű használhatóság! Saját email címmel, ingyen  10 GB-os tárhellyel! Csak egy kattintás és elindíthatod a saját vállalkozásod már most!), ahol a saját „kicsikéit” mutatja meg a világnak egészen elképesztő és néha félelmetes háttérzenék mellett. Ehhez csak hozzátesz a megjelenése. Ugyanis a quirkje abban rejlik, hogy hattyú képességei vannak, ami pedig azt jelenti, hogy van egy körülbelül fél méteres fesztávú szárnya a csípőjénél. A haja egyenes és hófehér, rövidre vágva. Az egyetlen, ami megtöri az „angyali” külsőt, hogy a fogai kicsit „szellősek”, de ez sosem zavarta.
Egymás mellett indultak a kert felé, amely roskadásig volt barackkal és almákkal.
A nők mindig furák. Sosem mondják el mit, miért tesznek, csak mennek előre, ész nélkül. Sosem fogom megérteni őket. Nők.
Takuya Daiki általános iskolás. Már a másodikat tapossa, nyolc évesen. Ebéd szünet van. Egyedül toporog a hideg kinti levegőn. Titokban elrejtett egy levélkét Naoki szekrényében. Tudni akart valamit. Nagyon fontosat. Rálehelt a kezére, összedörzsölte. Várt még egy kicsit. Okinawán, Inaba városában a téli napok jeges szelet hoznak. A kikötő város ki van téve a tenger felöl jövő áramlatoknak. Jelző csengő után már nem maradhatott tovább. Mennie kellett. Másnap elhatározta, hogy nem levelezget, hiszen az is lehet, hogy elkeveredett és meg sem kapta, hanem egyenesen megkérdezi egyből.
- Szia! – Odaállt a lány elé, és a szokásos mosolyával üdvözölte.
- Azt szeretném kérde – hé várj! Ne menj el, beszélni szeretnék veled!
Folyosón voltak. A fiú egyre hangosabban könyörgött a lánynak. A lány egyre gyorsabban menekült előle.
- Csak meg akarom kérdezni, hogy mi van veled!? – utána eredt.
- A múltkor a tesi órán is. Mindig kihagyod a tesit. És láttam, hogy fájt, amikor megfogta Shinichi a karod….  – már lassan futottak egymás után, fej-fej mellett.
- Állj meg! Csak egy percre! –
Megfogta, erővel húzta vissza. A lány összerezzent. Női sikoly töltötte meg a folyosót. A szemközti osztályteremben mindenki kiszaladt és kellő távolságból figyelték a történéseket.
- Ne érj hozzám! – hátrált még egy lépést.
- Naoki én…
- NE! Ne érj hozzám! Semmi közöd hozzá! És ne érj hozzám, rossz érzés. Rossz érzés melletted!
De miért? – gondolta Daiki
Az én quirkem nem bánt téged. Nem bántalak téged. Akkor miért?
Naoki még abban a tanévben kiiratkozott. Elköltöztek a szüleivel.
Egy évvel később suliba menet egy levelet talált a szekrényében. Közvetlen a benti cipőjére helyezték. Illatos volt, mintha parfümmel szórták volna le. Rózsaszín, szívecskés matricával ragasztva le. Egyértelmű volt, hogy mi az és Takuya kun lelkesen bontotta ki. Cirkalmas betűkkel volt odaírva egy rövid vallomás, és egy kérés, miszerint legyen ebédszünetben hátul a biciklitárolónál. Látszott, hogy a legjobb írását vette elő az illető. Egy picit meg is gyűrte idegességében a papírost, aztán gyorsan elsimította. Daiki elhatározta, hogy ott lesz. A lányka fekete szoknyában és fehér blúzban volt, az iskolai rend szerint. Aoinak hívták és egy végtelenül szelíd teremtés volt. Rámosolygott a fiúra, és amaz viszont.
- Szia.
- Szia. – pirongtak egymás előtt egy kicsit, majd a lány szólalt meg.
- Azt szeretném mondani, hogy tudod, szeretném ha tudnád, hogy szerintem nem te vagy a hibás Naoki eltűnésében.
- Nem tűnt el. A szülei elvitték.
- Igen.
- És csak meg akartam kérdezni a kék foltjait. Mindenki észrevette azokat és csak megkérdeztem. – félre nézett. Utálta, ha feljött Naoki egy beszélgetésben.
- Igen igen. És mindenki tudja, hogy te csak jót akartál!
- Ahh, uhm. Köszönöm. Ezt akartad mondani? – csalódott volt. A levél nem ezt sugallta.
- Igazság szerint nem. – Aoi lesütötte a szemét, és félénken pillantott fel.
- Szóval, izé… öhm – hirtelen meghajolt. – Tetszel nekem! Már régóta tetszel és, és ha te is szeretnéd, akkor járjunk! – Dai toporogni kezdett. Elképzelte a fejében a jelenetet, de mégsem volt felkészülve rá teljesen.
- Hüm. Egy kérdést feltehetek előtte? -  valahogy a puszta kíváncsiság kikívánkozott belőle.
- Mi az, ami leginkább megtetszett bennem?
- Hát,   - elgondolkozott a lány, de nem sokáig. – azt hiszem a kisugárzásod.
Takuya Daiki előtt e szavakra elsötétült a világ. Lassan minden homályossá vált.
- Melletted mindig feltöltődve érzem magam…
Mindig. Mindig.
Egyből tudtam. Ismertem a képességemet, és tudtam, hogy nem vagyok képes elég jól kontrollálni. Ott zúgtak a fejemben a szavai.
Mindig. Mindiiiig.
A quirkem miatt szeret.
Azért szeret, mert nem tudom eléggé megzabolázni a képességemet. Hazugságban él. Hazudik ő is. Mindenki hazudik. Mindenki csak azért mosolyog nekem, mert aktívban „felejtettem” a képességemet.  Ámítanak mind. Mert „jó érzés” mellettem lenni…. mindenki ilyen? Mindenki. Talán még a szüleim is!
Egy hang. Valaki másnak, egy másik lánynak a hangja.
Sae?!
Takuya Daiki 4 évesen egyetlen kislánnyal akart barátkozni leginkább. Mindenkit szeretett, és mindenki szerette őt, de ez a kislány más volt. Neki sem volt quirkje. Ezt a kislányt úgy hívták, hogy Sae. Elvesztette az apukáját, amiért Dai sajnálta. Meg akarta vigasztalni. Emellett az, hogy nincs képessége, semmit sem jelentett.
Az óvoda felé, anyukája kezét fogva motyogott magában valamit.
- Nem baj, hogy nincs képességem. Apukám quirkje is csak annyi, hogy egy haszontalan szárny van rajta. Még csak repülni sem tud vele. És boldog, mert ott vagyok neki én meg anyuci. Nem kell quirk ahhoz, hogy jól érezzem magam, …
Mindent komolyan gondolt, mégis apró könnycseppek hullottak le az arcáról. Anyukája leguggolt elé és megsimogatta, megnyugtatgatta, átölelte, ami után már sokkal jobban érezte magát. Hiába mondták az orvosok, hogy potenciálisan ott van a lehetőség a gyermekben, ha nem mutatkozott meg a képesség, semmit sem ért. Így annyit tehettek csak, hogy vártak.
Sae volt az, aki felvidította és reményt adott neki. Sok kalandot megjártak együtt az óvoda udvarában, quirkre vadászva. Az volt a mottójuk, hogy „nincs olyan quirk, hogy nincs!” Barátok lettek. Méghozzá a legjobbak.
Daiki nagyapja egy budhista szerzetes volt. Ez az ember egyetlen dolgot vett komolyan. Mégpedig a harcművészeteket. Unalomból kezdte oktatni tai chira a fiút. Miután Kínából hazatérve azt kellett átélnie, hogy a fia egy gyümölcsös kertet készített a zen felépítésű tanyájukból, teljesen mellőzve a feng sui hasznos tanácsait közben, ledózeroltatott egy dojonyi helyet és „bosszúból” tanítgatni kezdte a már majdnem pacifistának számító szülők egyetlen gyermekét. Persze hozzá kell számítani, hogy az apa volt inkább ellene a dolognak, főleg, hogy egy jó pár négyzetméternyi paprikása bánta a beavatkozást. Daiki élvezte ezeket az órákat, bár a tai chit túl lassúnak találta. Egy ideig járt a suli kung-fu klubbjába is, de miután a quirkje passzivitása miatt túl nagy előnyre tett szert, eltanácsolták.  Ezután a nagyapa vette át a kung fu oktatást. Meglátta a „kölyökben” a tehetséget és minél előbb tökéletesre akarta fejleszteni. Nehéz órák voltak, és Daiki mindig hulla fáradtan ment haza utánuk, de mégsem tudta nem élvezni.
Takuya Daiki. Tizenöt éves. Az Akadémia kapuja előtt áll, szüleivel a háttérben. Apja egy tipikus, „hajrá Dai!” zászlót lobogtat, és néha ellő egy-egy fotót pár fanjával, akik a NipponYouról ismerik. Anyja kéztördelve figyeli. Ezekre a napokra felutaztak Tokyoba, hogy megnézzék hova fog járni a kicsi fiúk. Még nem vették fel az iskolába, de már büszkék voltak rá. Dai elmosolyodott.
Talán nem ez a hely volt az első gondolatom, de ez lesz a legmegfelelőbb. Hős leszek! Megszüntetem a gonoszt, és mosolyt fogok csalni az emberek arcára!
Jelessel végzett. Osztályelsőként indította az Akadémiai éveit.