[Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

by **Kagetani Mitsukai** Vas. Márc. 11, 2018 8:34 pm

Elégedetten nyújtózkodtam egyet, miután kiléptem az iskolaépületből. Végül minden rendben ment, mármint Nezu-sama elég... furcsa volt, de csak úgy, mint mindig. Már amennyire volt hozzá szerencsém, amíg itt tanultam ^^" Remélhetőleg a sensei is elégedett lesz velem, és az a kis informális érdeklődés, amit most teljesítettem, mint egyfajta küldetést, majd virágba szökik, és kaphatunk egy-két tehetséges fiút vagy lányt az ügynökségre, akik majd nálunk kezdhetik el elsajátítani a hősi élet fortélyait. Emlékszem, hogy én milyen izgatott voltam, amikor először beléptem egy ilyen ügynökség ajtaján, pedig éppen nem voltam túl jó passzban, rengeteg bizonytalanság rejtőzött bennem, és amennyi hiányosságom volt, hát nem számítottam semmi jóra. De hát pont azért mentem oda, hogy ezeken a hiányosságokon dolgozzak, és vertek is belém egy kis önbizalmat. A hivatásos hősök csodálatos emberek! Egészen félelmetes belegondolni, hogy már én is közéjük tartozom, és tőlem is valami ilyesmit várnak el ^^" Pedig én még csak egy zöldfülű újonc vagyok! Brrr... Nem is tudom, meg tudok-e felelni ezeknek az elvárásoknak, de azt hiszem, most elsődlegesen az lesz a dolgom, hogy keményen dolgozzak, és mindent megtegyek azért, hogy azt a kevés tapasztalatot, amit felszedtem eddig, át tudjam adni a fiatalabb nemzedéknek ^^ Ez most úgy hangzott, mintha valami vénasszony lennék Sad

Sóhajtottam egyet, majd körbenéztem. Ugyan a megbeszélés előtt már tettem egy kört a campus felett, de annyira érdekelt, mi minden történt ez alatt a pár hónap alatt, nem tudtam volna kilépni a főkapun csak úgy. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a béta terep felé fordultam végül, ezúttal gyalogosan. Még biztos nem hozták helyre azt a gyakorlati helyszínt, és én meg akartam nézni közelebbről a romokat, ahonnan a harmadévesek kimentették a törmelék alá szorult bábukat. Már ha bábuk voltak most, és nem más. Amikor én vettem részt ilyen gyakorlaton, akkor... öhm... nos, volt olyan, hogy azért kaptam feddést, mert nem a dolgomat végeztem, hanem... hát... nos, helyette az összedőlt épületet néztem csillogó szemekkel Embarassed

Valamiért mindig is vonzott az ilyesmi, most már azért nagyjából tisztában vagyok benne, hogy a quirkem korruptabbik része miatt. Ezért nem lehetek angyal, és vagyok helyette bukott angyal, mert a lelkem és a szívem nem tiszta. Sötétség rejtőzik bennem, amit nem szabad szabadjára engednem. Helyette uralnom kell, és felhasználni az erejét arra, hogy jót tegyek. Csakhogy ez még nem megy teljesen, ezért van szükségem a karkötőmre is.
Mikor odaértem, persze az első dolgom az volt, hogy felmásztam a romokra, teljes mértékben ignorálva azt, hogy esetleg instabil lehet, vagy veszélyes. Egyáltalán nem féltem, hiszen baj esetén odébb tudok reppeni, ha meg véletlenül mégsem, a quirk-em kihúz a csávából akkor is, ha beszorulok valahová. Igen, megtörtént néhányszor ^^" Az pedig végképp meg se fordult a fejemben, hogy valaki esetleg még itt van, vagy ilyesmi. Annak az órának már mióta vége van, és ha lesz még itt valami gyakorlat, az biztosan a mesterséges város egy másik részén lesz, nemde?

by **Elisa Von Altmark** Vas. Márc. 11, 2018 9:42 pm

Az időeltolódás miatt sikerült annyira megkavarodnom, hogy 0. napra értem be az iskolába. Szerencsére néhány tanár már tartózkodott az iskolában. Az ő közreműködésükkel sikeresen elkeveredtem a támogató osztag területeihez, ahol pontosították az adataimat és igényeimet az egyenruhámmal kapcsolatban. Az Európai és japán méretrendszer ha nem is sokban de eltér. Már ezért érdemes volt bejönni. Számomra igen különös, hogy felsőbb évesek már, vagy még vannak az iskolában. Nálunk kezdés előtt sehol senki.
Ennek ellenére a szállásom lefoglalásáig rengeteg időm volt. Kaptam az alkalmon és elindultam, hogy felfedezzem az akadémiát. A tanároknak nagyot köszöntem, illedelmesen, de sokan rám se bagóztak. Talán észre sem vettek. Pedig sokuknál még magasabb is voltam.
Utam egy teljesen elpusztult, romjaiban heverő területre vitt. Úgy tűnt nincs lezárva. úgy véltem egy speciális helyszín lehet, kimondottan földrengés utáni állapotokat idézve. Elvégre japán és a földrengés, szinte közös fogalom.
Hosszú perceket töltöttem céltalan bolyongással. Arra a megállapításra jutottam, hogy ez a mesterséges helyszín talán még a szülővárosomnál is hatalmasabb. De az biztos, hogy sok más Európai város eltörül emellett. Feljebb kapaszkodtam egy magas épületre, hogy jobban belássam a terepet. Ekkor vettem észre egy különös alakot kószálni tőlem nem is olyan messze. Hátha alapon integettem felé.

by **Kagetani Mitsukai** Hétf. Márc. 12, 2018 2:18 pm

Tulajdonképpen edzésnek sem volt rossz, hiszen a fizikumom még hagyott kívánni valót maga után. Különösen az erőnlétemen éreztem úgy, hogy javítanom kellene, és egy ilyen terep megmászáshoz azért szükség volt a kitartásra. Persze egyszerűbb lenne csak a szárnyimat használni, de akkor nem erősödök semmit, és ha esetleg egy olyan szűk helyen kell felmásznom, ahol nincs elég hely a repüléshez, akkor az erőnlétem nélkül meg lennék lőve, nemde? Pár éve még nem is gondoltam volna ilyesmire, szinte csak és kizárólag a quirkemre támaszkodtam mindenben, de azt hiszem... ez azért jelzi azt, hogy valamelyest benőtt a fejem lágya. Visszanézni, és látni, mekkora utat tettem meg idáig... nos, az egészen mennyi érzés, és biztos vagyok benne, hogy tíz-húsz év múlva ugyanígy fogok érezni,ha visszatekintek mondjuk erre az időszakra. Hiszen még annyi mindent kell tanulnom. Ugyan egy iskolát befejeztem, de most egy másik, nehezebb és hosszabb iskolába léptem át.
Időnként némi törmelék zuhant le, ahogy manővereztem a kiszögellések, törött lépcsőfokok és elhajlott csövek között, de némi bizonytalanságtól eltekintve jól haladtam felfelé. Izgalmas volt belegondolni, hogy milyen lenne egy éles bevetésen hasonlót tenni, ahol az a tét, hogy időben megtalálom-e a túlélőket, és le tudom-e őket hozni, mielőtt esetleg teljesen összeomlik a sérült épület. Mindig is az efféle küldetések tudtak izgalomba hozni, sokat gondolkodtam azon, hogy ha lesz saját ügynökségem, akkor katasztrófaelhárításra fogok specializálódni, és beutazhatom az országot, vagy akár a világot azért, hogy embereket mentsek meg a romok közül.
Végül megállapodtam egy keskeny peremen, hogy kifújjam magam kicsit, ám ahogy szétnéztem, egyszer csak azt vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Egy pillanatra megijedtem, hogy valamelyik tanár jött kipaterolni engem, de csak egy fiatal, szőke lányka integetett nekem, akit még világéletemben nem láttam. Szóval... visszaintettem neki, vagyis valami ilyesmit terveztem, de a mozdulatom túl hevesre sikerült, és megbillentem. Semmi probléma, erre vannak a szárnyaim. Igen ám, csak ahogy megcsúszott a lábam a perem szélén és elveszítettem az egyensúlyom, úgy a tájékozódó képességem is elpárolgott. Rosszul időzítettem a szárnycsapást, amivel meg szerettem volna állítani magam, és ennek az eredménye az lett, hogy még fel is gyorsítottam a zuhanásom, és a poros talajba csapódtam. Éltem már át nagyobb becsapódást is, de ettől most eléggé megszédültem, szóval kicsit zavaros tekintettel tápászkodtam fel, és a kezem a sajgó fejemre szorítottam, némileg felszisszenve a fájdalomtól.

by **Elisa Von Altmark** Hétf. Márc. 12, 2018 6:03 pm

Az illető meglepően hamar észrevett és vissza integetett. Próbáltam kézjelekkel jelezni, hogy jöjjön fel. Hiszen ha jól látom azok a valamik ott szárnyak. Nekem kissé bajos lenne lemenni záros határidőn belül. Konkrétan lemenne a nap. Így is már lemenőben van és enyhén narancsos árnyalat kezd ránk telepedni. A jelelésem úgy fest fölöslegessé válik. Elsőre nem esik le, hogy mit művel, elég érdekes koreográfiával próbál magasságot nyerni. Már úton van lefelé amikor kapcsolok, hogy ez nem valami helyi integetési forma, hanem egyszerűen csak elvesztette az egyensúlyát és lepottyant. Ijedten nézem ahogy földet ér. Tekintetemet elkapom róla és végig nézek az épületen amin ácsorgok. Nincs időm pontos számításokba bocsátkozni ami frusztrál. Másodpercekig hezitálok végül megerőszakolva magam megindulok.
-Scheiße!
Hagyja el számat a szitok szó. Lábaimra koncentrálok. Minden izmom pattanásig feszül. A harmadik emelet magasságában járhatok amikor kiengedem lábaimból a töltetet. A cipő apró cafatokra foszlott és a nadrágom is térdtől lefelé gyakorlatilag eltűnt. A talajban egy kráter keletkezett engem pedig a keletkező ellenerő erőteljesen lassított.Pár centire a talajtól pedig emelkedni kezdtem. Jó néhány centit emelkedtem vissza és onnét ismét szabad esésben érkeztem a földre. Egyik oldalamra estem. Kicsit tudtam gurulni de nem sokat segített. Szinte fel sem álltam a földről, négykézláb kapálózva igyekeztem a lány felé. A felvert porttól nem sokat láttam de tudtam nagyjából hogy hozzám képest merre ért földet.
-Jól vagy?! Hahó!

by **Kagetani Mitsukai** Hétf. Márc. 12, 2018 8:11 pm

Szerencsére nem esett bajom. Valószínűleg lesz egy dudor a fejemen, meg gondolom pár zúzódás a vállamon, ami az ütés nagy részét felfogta, de semmi olyasmi, amit a mama ne tudna pillanatok alatt helyrehozni. Sokkal nagyobb sebet ejtett az esés a lelkemen, elvégre kicsi korom óta gyakorlom a repkedést, nem kellene már ilyen amatőr hibákat elkövetnem, még akkor sem, ha váratlanul ér valami. Ilyen kis magasságban sajnos nincs időm és lehetőségem kijavítani, ha hibázok, szóval oda kéne figyelnem ^^"
- Aucs... - fogtam meg rögtön a vállamat, ahogy megpróbáltam feltápászkodni rajta, nem volt éppen kellemes érzés. Viszont a detonáció hangjára elfeledtem minden fájdalmamat, és a hang irányába kaptam a fejem, csak hogy még jobban megszédüljek. De még így, zavaros tekintettel is láttam, hogy nem terrortámadás érte az iskolát. Viszont a szőke, nyugati lány, aki az imént még az épület tetején volt, most összeszedetlen mozgással mászott felém, mint aki elveszítette az egyensúlyát, és most próbál talpra állni, miközben nagyon siet. Elvörösödtem, biztos voltam benne, hogy a segítségemre érkezik ^^" Vajon leugrott abból a magasból? A hang a földet érés lett volna? Egy ilyen esést épen nem lehet megúszni, vagy nagy szerencse kell hozzá, szóval akkor... uhh, fáj még gondolkodni @.@
- Huh! I-igen, nincs nagy bajom - nyögtem ki, miközben már magam alá húztam a lábaimat, hiszen sikerült felülnöm. Lehorzsoltam a térdemet is, a fene enné meg :/ - Bocsánatot kérek, ha megijesztettelek, szégyenteljes alak vagyok - állapodott meg rajta a tekintetem. Még mindig fogtam a vállamat, de egyre biztosabb voltam benne, hogy tényleg csak pár zúzódás és horzsolás volt az esés ára - Mi volt ez a hang? - kérdeztem rá, hátha segít összerakni a képet - Az előbb még ott, fent voltál... - kezdtem el én magam is összerakni az eseményeket, bár kétségtelen volt, hogy a folytatást tőle vártam.

by **Elisa Von Altmark** Hétf. Márc. 12, 2018 10:17 pm

Nagy kő esett le a szívemről ahogy meghallom a választ. Letérdelek a földre és beülök a sarkaim közé. Kifújom azt az egy penészes levegőt amit még az emeleten szívtam be.
-Wunderbar...
Válaszolok néhány méterről távolabbról teljesen megkönnyebbülve. A por lassan de biztosan kezd elülni. A lány alakja egyre jobban és jobban kivehető a szürkés fátyol mögül.
-Nah, ne is törődj vele...
Intek, bár nem tartom valószínűnek, hogy látni is fogja.
-Fő, hogy nem esett bajod.
Az eget bámultam. Próbáltam kizárni a tudatomból az egyre erősödő fájdalmat. Az adrenalin szintem drasztikusan csökken. Utóhatásai pedig elég kellemetlen. Zavaró remegés több izomcsoportban, illetve a korábban említett fájdalom érzet. Figyelmem szerencsére eltereli a kérdés.
-Szerintem megroppant a térdem...
Vágtam rá combomat masszírozva. Aztán kapcsoltam, hogy mire gondolhatott. Hátra néztem a kráterre amit sikerült csinálni. Még gomolygott benne a por. Visszanéztem a lányra, kínomban megvakartam a fejem.
-Jaa... hát ... rögtönöznöm kellett és kicsit sok lett a fékező erő.
Tekintetemet ekkor ismét az ég felé emeltem és végig néztem az épületen. Hátborzongató volt belegondolni, hogy sikerült aránylag olcsón megúsznom. Még úgy is, hogy ez egy elég drága nadrág volt. Óvatos mozdulatokkal feltápászkodtam és közelebb sétáltam a lányhoz.
-Elkísérjelek az ispotályba?

by **Kagetani Mitsukai** Kedd Márc. 13, 2018 12:08 pm

Roppant olcsón megúsztam a hibámat, ugyanakkor mardosott a bűntudat, hogy emiatt valakinek hanyatt-homlok kellett a segítségemre sietnie, és ezzel még a testi épségét is kockáztatta valószínűleg. Ugyanakkor megvolt a lányban az, ami bennem sosem volt meg igazán: az áldozatkészség. Nagyon sokáig zavart, hogy én nem az a típus voltam, aki gondolkodás nélkül belesodorta magát a legnagyobb veszélybe is, csak hogy életeket mentsen, de azóta már megbékéltem a dologgal, és képes vagyok értékelni azt, hogy a magam módján segítek másokon. Ez a szőkeség viszont már most nagyobb hős, mint én bármikor eddig ^^" Biztos sok örömük lelik benne a tanárok itt. Ráadásul olyan szép ez a hosszú, szőke haja *.* A nyugati arcvonásokat mindig is izgalmasnak tartottam.
- Talán hajtóművek vannak a lábadban? - tippeltem a quirkjére. Az nyilván leesett, hogy a detonáció hangja és a gyors érkezés összefüggött, lehet hogy hangsebességgel repül, vagy ilyesmi! Én legfeljebb egy gyors madár tempóját tudtam elérni a szárnyaimmal, ami sok mindenre elég, de azért a hangsebesség mégis menőbb, nem? Vagyis hát... persze nem arra kell rámenni, hogy minél menőbbek legyünk ^^"
- Dehogy, elég egy gyógypuszi, és már kutyabajom sincs ^^ - viccelődtem. Talán nem kéne elfecsegnem, hogy igazából nem is kéne itt lennem - Viszont te mintha húznád a lábadat - mutattam rá aggódva, és kicsit el is szégyelltem magam, mert miattam sérült meg. Nekem megakadályoznom kéne a sérüléseket, nem okozni... Sóhajtottam egyet, majd talpra kászálódtam. Picit megmozgattam a térdem, de csak enyhe kellemetlen érzést okozott a horzsolás, nem fájt.
- Amiért ilyen önzetlenül a segítségemre siettél, szeretnélek meghívni valamire ^^ - ajánlottam fel végül - Én Fallen Angel vagyok. Öhm... most szó szerint is ^^" - nevetgéltem kicsit, ideje volt bemutatkozni - De szólíthatsz Micchannak is - tettem hozzá a régi "hősnevem", ami egyben a becenevem is volt.

by **Elisa Von Altmark** Kedd Márc. 13, 2018 11:15 pm

-Nem, semmi ilyesmi.
Ráztam a fejem és megdörgöltem a combjaimat. Finoman meg is gyúrtam őket, hogy serkentsem a vérkeringést, ezzel ösztönözve benne a gyors anyagcserét.
Túllendülve a kezdeti megrázkódtatásokon jobban megnézte magamnak a lányt. Igen különös teremtés volt. Apró, látszólag repülésre alkalmatlan szárnyak a derékon. Igen különös, elsőre kissé ijesztő szembogárral. Mutattak már cifrábbat ide élőben azért más a dolog. A kis glóriával és ezzel a lágy hanggal összességében pozitív érzések töltöttek el vele kapcsolatban.
Szemöldököm a magasba szalad.
-Gyógypuszi?
Kellett pár másodperc, hogy össze rakjam a dolgot. Öklömmel tenyerembe csaptam.
-Ja értem. Heilung Kuss mint Frau Heilung Kuss. Ki is ment a fejemből, hogy ő itt dolgozik. De kétlem hogy ilyenkor bent van.
Lenézek a lábaimra. Lendületet veszek és térdelésből guggolásba lököm magam onnan pedig lassú ellenőrzött mozdulatokkal egyenesedek fel. Kicsit átmozgatom és úgy keresem meg velük az egyensúlyomat.
-Megleszek köszönöm.
Minek után kicsit összébb szedtük magunkat bemutatkozott. Nem bírtam ki kacagás nélkül az öniróniáját.
-Örvendek Mic-chan. Én Elisa vagyok. Elisa Von Altmark.
Végig néztem magamon. Térdtől lefelé nem igazán volt rajtam semmi.
-Gondolom egy cipőre vagy papucsra nem tudnál ideiglenes...

by **Kagetani Mitsukai** Hétf. Márc. 19, 2018 6:03 pm

- Most már kíváncsivá tettél, mi a quirked akkor? ^^ - kérdeztem rá végül kertelés nélkül, ha már a tippem nem jött be. Remélem, hogy nem kezeli hétpecsétes titokként, és nem marad számomra rejtély ez az iménti hanghatás, mert ha valami piszkálja a lelki egyensúlyomat, azok az ilyen félinformációk. Nem szeretek homályban maradni, már csak azért sem, mert ha nem látom át, mi történik körülöttem, akkor segíteni sem tudok olyan hatékonyan, ha szükség van rá. Sajnos azonban nem áldottak meg az égiek különösen jó megfigyelőkészséggel, szóval muszáj... kérdeznem, ha meg szeretnék érteni valamit ^^" De még mielőtt esetleg választ kapnék valamire, a lány még jobban összezavar a reakciójával, és olyan szavakat kezd el hablatyolni, amiket nem is értettem, szóval kissé félrebillentett fejjel pislogtam rá, tisztán látszott rajtam, hogy fogalmam sincs, miről (vagy kiről) beszél.
- Eto... szerintem... mindegy - visszakoztam végül, nem akartam neki megmondani, hogy valószínűleg nem érti. Egyrészt, mert gorombaság, másrészt pedig az is lehet, hogy ő is viccel, csak én nem értem, és az még kellemetlenebb lenne, ha ilyen módon sülnék fel. Még szerencse, hogy gyorsan elterelődik a téma, ahogy kifejezzük aggályunkat egymás egészsége irányába. Úgy tűnik, hogy mindketten jól vagyunk, vagy legalább is egyikünk sem szenvedett olyan sérülést, ami azonnali segítséget igényel.
- Eri... Eri-chin, örvendek én is ^^ - bólintottam mosolyogva, fogadva a bemutatkozását. Bonyolult neve volt, nem hiszem, hogy sikerrel járnék, ha megpróbálnám kimondani, szóval maradtam ennél a rövidített formánál. Amúgy is erősen töröm az angolt, a saját nevemet is hosszú ideig gyakoroltam, amíg megtanultam jól kimondani.
- Ohh... - követtem én is a tekintetét, valóban cafatokban volt a nadrágja, és cipő sem volt rajta valamiért. Egy pillanatra zavarba hozott a dolog, de aztán megpróbáltam túllendülni a meglepetésen.
- Valóban nem erre gondoltam, de ha szeretnéd, szívesen kölcsönadom a cipőm ^^ Mondjuk valószínűleg kicsi lesz... - állapítottam meg, Eri-chin legalább fél fejjel magasabb volt, de szerintem még többel is, és sokkal erősebb testfelépítése volt, mint nekem - Akkor inkább odaadom a harisnyám, azzal biztosan be tudod fedni a lábad ^^ - jutott eszembe, és neki is fogtam a levételéhez. Igaz egy kicsikét elszakadt itt-ott, de még mindig jobb, mint a semmi, és addig se kell mezítláb ide-oda mennie - Aztán elmehetünk új nadrágot és cipőt venni ^^ - lelkesedtem kicsit, nem is gondolva arra, hogy neki esetleg még itt programja van, vagy nem szeretne velem tartani, teljesen elködösítette az elmémet a segíteni akarásom. Különösen úgy, hogy ez minden bizonnyal az én hibám.

by **Elisa Von Altmark** Csüt. Márc. 22, 2018 11:07 pm

-A Quirkem?
Akadok meg. Picit el is pirulok. Nálunk ebbe nem szokás csak úgy bele kérdezni. Ez egy elég személyesnek számító téma, hiszen nem mindenkié menő, vagy éppen hasznos, esetleg esztétikus. De más ország, más kultúra. Miután túltettem magam ezen a jelentéktelen apróságon válaszoltam.
-A testem hatalmas mennyiségű energiát termel amit képes vagyok kilőni magamból.
Kezemet feltartom magam elé mialatt folyamatosan a kézfejemre koncentrálok. A helyzet azonban az, hogy ennek kívülről nem igazán van nyoma. Én érzem ahogy a vállamból a csuklóm felé kezd vándorolni az energia és próbálja szétfeszíteni a testemet. Ettől lassan ökölbe is szorul. Végül elernyednek az izmok, az energia pedig ismét egyenletesen kezd eloszlani a karomban.
Úgy tűnik némi nyelvi nehézségbe ütközünk és célszerűbb ha inkább hagyjuk is a témát. Rá pillantok az ő lábaira aztán vissza a sajátjaimra. Felkacagok és bólogatok.
-Több, mint valószínű, hogy kicsi lenne.
Fejemet ingattam.
-NE-NE!-NE!-Nem kell köszönöm... Mára eleget tettem tropára.
Azzal egy cafat harisnyát letépek a combomról. A felső gumis része egész jól megúszta. De így önmagában nem sok teteje van magamon hagyni. Odébb pöccintettem a többi hulladék mellé. Felnéztem az égre, a lemenő nap egyre vörösebbre festette a tájat.
-Nyitva van még valami? Nem mintha sietős lenne a dolog. Jó idő van.
Mondom mosolyogva és közben feltápászkodom a földről. Leporolom magamat. Ha ő még a földön marad közelebb lépdelek hozzá és kezemet nyújtom, hogy esetlegesen felsegítsem.

by **Kagetani Mitsukai** Hétf. Márc. 26, 2018 4:52 pm

Bólogattam, hogy bizony a quirkjére vagyok kíváncsi. Kicsit hezitált, én pedig már arra gondoltam, hogy felajánlom, nem kell elmondania, de mire kinyitottam a számat, kibökte a választ. Van az a pillanat, amikor valaki valami érdekeset mond, és a másik fél szeme olyan érdekesen megcsillan. Na most az én szemem is valami ilyesmi módon reagált a szavakra. Energiát termel, és kilövi magából... Ránéztem arra a pici kráterre, ami az esése után keletkezett. Hogy izgatott lettem, az kétségtelen...
- Látni akarom! *.* - kiáltottam fel hirtelen lelkesen, majd segítségül hívtam a saját quirkem, és az egyik épület árnyékának egy részét használva emeltem falat magam elé. Másfél méter széles és két méter magas, sötét anyagból álló pajzs volt ez, és nagyjából ennyi volt a maximumom, ami az árnyékok mennyiségét illeti. Éjjel egy kicsit több, nappal valamivel kevesebb, így most alkonyatkor már biztos voltam benne, hogy elég erős a pajzsom egy diák képzetlen quirkjének felfogásához.
- Lőj bele ebbe :3 - kértem a lányt, és valahol látszott rajtam, hogy nem fogadok el nemleges választ. Mögéje bújtam a falnak, és rátettem a tenyerem. Érezni akartam, mekkora erőt fog fel a pajzsom. Ööö... Ha felfogja - Izé, vállalom a felelősséget, meg minden ^^ - tettem hozzá, elvégre eszembe jutott, hogy ők nem használhatják csak úgy a képességeiket, de a felügyelet megvan a részemről, elvégre hivatásos hős lennék, vagy mifene. Lényegében mindenről elfeledkeztem, most csak az járt a fejemben, hogy vajon mekkora pusztító ereje lehet Eri-chin quirkjének. Addig nem voltam hajlandó tágítani, amíg meg nem tudom a választ erre az égető kérdésre! Nem tudnék aludni, ha elválnának az útjaink, és én tudatlanul maradnék...

by **Elisa Von Altmark** Kedd Márc. 27, 2018 6:05 pm

-Whas?
Bukott ki belőlem a kérdés. Erre a heves reakcióra egyáltalán nem számítottam. Tágra nyílt szemekkel meredtem az előttem állóra.
-Izé... nem biztos hogy kéne...
Szabadkoztam, de tekintetem már egy lehetséges célpont után kutatott. Elsőre azt hittem káprázik a szemem a gránátnyomástól, de az az árnyék szakadatlanul mozgott tovább, hiába dörgöltem a szemem. Csodálkozva bámultam az elém húzott falat. Akadékoskodni támadt kedvem a dolog ellen, de nem adott más választást. MI van ha tanár? Annak csak nem mondhatok ellent a 0. napon.
-Nem vagyok biztos benne, de legyen... Mindjárt lövök.
Felkászálódtam a földről és elindultam az úton, hogy kellő távolságra legyek a robbanástól. Erőltetett menetben igyekeztem megtenni kicsivel több, mint 300 métert. Nagy és mély terpeszbe állok, balomat kinyújtom a fal felé és célzok. Energiát összpontosítok a karomba.
-Mehet?!
Kiáltok Mitsukainak, és ha benne van kiengedem az energia töltetet, ami nagy sebességgel indul a fal közepe felé. Körülöttem és maga alatt a töltet szétfújja az elült port. A falba csapódik nagy erővel és formáját bontva a nyers energia robbanásszerűen felszabadul.

by **Kagetani Mitsukai** Csüt. Márc. 29, 2018 6:06 pm

Biztosan látta Eri-chin is, hogy veszett fejsze nyele meggyőzni engem. Ha a fejembe vettem valamit, semmi sem volt képes eltántorítani az elhatározásomtól, és most azt vettem a fejembe, hogy beleállok egy ilyen energiakisülésbe. Érezni akartam. Akartam! Rég nem éreztem ekkora izgatottságot... öhm... Jó, ez nem teljesen igaz, amikor a sensei bemutatkozott, valami nagyon hasonlót kértem tőle, és ugyan beletelt egy kis puhításba, de megkaptam tőle is, amit akartam. Akartam! És mennyire, de mennyire élveztem azt is *.* Azt a nyers, brutális erőt, amivel porrá tudja zúzni a csontjaidat egyetlen ütéssel... Huh, most is megremegtem az izgalomtól, ahogy visszagondoltam arra *.* Túl... túl izgatott lettem azt hiszem, nyugalom, nyugalom, koncentrálás. Fújtam egyet-kettőt, de közben remegtek az ajkaim és fülig ért a szám.
- Mehet! Készen állok! - kiáltottam vissza, és kikukucskáltam közben. Hű, de messze van... Kicsit elbizonytalanodtam, el tud-e onnan találni egy ilyen méretű célpontot, de ha növelem a felületet, azzal a szilárdságából veszítene a pajzsom. Vettem egy nagy levegőt, visszatértem az eredeti pozíciómba, és vártam. Nem kellett sokat. Ezt a hangot egyszer már hallottam, még a zuhanás közben, így most rögtön tudtam, hogy ez az ő műve, de mire ez ténylegesen eljutott volna a tudatomig, addigra nagy erővel a falba csapódott az energialöket egy hangos robbanás, és egy erős széllökés kíséretében. Utóbbitól ugyan védett a pajzs, de... de... engem most az foglalt le, hogy érezzem a felszabadult energiát *.* A detonáció erejétől megrepedt a pajzsom, és rövidesen szerte is foszlott, de a feladatát megtette, megvédett, és átadta az erőt, amit érezni akartam. Csaptam egyet a szárnyammal, hogy elsodorjam a porfelhőt és kitisztítsam kicsit a levegőt, majd ugrálva, szökdécselve indultam meg a lány felé, teljesen meg is feledkezve arról, hogy éreztem a térdemben némi fájdalmat. Gyakorlatilag a nyakába ugrottam, és úgy öleltem meg, sőt, annyira elragadtattam magam, hogy egy cuppanós puszit is kiosztottam az arcára.
- Ez fantasztikus volt! Kellesz nekem! Nálunk fogsz gyakorlatozni! *.* - lelkesedtem önkontroll nélkül, még mindig gyakorlatilag pattogva, csillogó szemekkel. Azt hiszem szerelmes vagyok... ebbe a zabolátlan pusztító erőbe... *.*

by **Elisa Von Altmark** Pént. Márc. 30, 2018 10:35 pm

Miután a lövedék elszállt felegyenesedek és átmozgatom a karomat. Vállamra tapad másik kezem és sziszegve masszírozom meg. Közben a becsapódás helyét figyelem. Szokatlannak találom a felszálló füstöt. Pár nagyon sötét foltot megpillantok a por takarásában. Arra a következtetésre jutok, hogy a fal kibírta. Ennek egyik felem örül, mert nem esett baja Mitsukai-channak. Másik felem egy kissé csalódott volt. Többet is bele adhattam volna a dologba. Valamilyen szinten így kudarcnak éltem meg a dolgot, hogy nem sikerült valamin keresztül lőnöm. A kezemre néztem és gondolkodtam.
~Ha nagyobb erőt viszek be.. akkor vagy az ingemet vágom haza, vagy a vállamat töröm el... Talán akkor Mitsukai is megsérül, azt pedig nem viselném jól... Meg kell elégednem ezzel az opcióval. De tudom, hogy edzenem kell még...
Kissé még gőzölgött a kézfejem. Számhoz emelve fújtam el, mint a puskacsövet. Nem mintha ettől abba maradt volna, de kiskoromban menő volt, és egyfajta szokássá vált. Ekkor láttam, hogy az ingem mandzsetta része odalett.
-Scheise...
Mordultam fel mérgemben. Lemondóan sóhajtottam és elindultam vissza felé. Elvégre azért illene ránézem a lányra, nehogy mégis csak valami baja legyen. Sietősre vettem a lépteimet amíg meg nem láttam a kavargó porból előbukkanni. Szökdécselt, ugrándozott, mint egy 8 éves kisgyerek. Örömmel vettem tudomásul, hogy semmi baja sem esett. Nem is siettem már annyira felé. Valójában egyre lassabban haladtam ahogy közeledtünk. Mind ezt azért, mert ő maga amúgy nem lassított. Végül pedig a nyakamba ugrott. Értetlenül álltam a dolog előtt. Némi bizonytalanságot követően, átöleltem kissé tétován. A puszitól amit kaptam cseppet elpirultam.
-Várjunk... hogy mi?
Akadtam meg mondandóján némi fázis késéssel.
-Hogy érted, hogy nálatok fogok gyakorlatozni? Ez most nem teljesen világos... Valami diákkörről van szó?

by **Kagetani Mitsukai** Kedd Ápr. 03, 2018 3:11 pm

Ugye azért jöttem ide, hogy puhatolózzak Nezu-samánál a sensei nevében, de azt egy percig se gondoltam volna, hogy találok itt valakit, akit akár ebben a szent pillanatban is magammal tudnék rángatni. Mármint, nem fogom tudni, mert majdnem biztos voltam benne, hogy elsőéves. Egy ilyen egzotikus arcot megjegyeztem volna magamnak, ha akkor itt tanul, amikor én is. Szóval... hú, minimum hónapok kérdése, míg együtt dolgozhatok vele Sad

Pedig, pedig tuti megkérném a senseit, hogy hadd vihessem el én egy őrjáratra, még úgy is, hogy tudom, az öreg kupán vágna és kioktatna, hogy még túlságosan zöldfülű vagyok ahhoz, hogy nélküle mászkáljak, ráadásul egy diákkal az oldalamon :3 De-de-de én eltökélt voltam, nekem kellett ez a csaj! Mondjuk jó, hogy én ezt így eldöntöttem, miközben úgy tűnik, hogy neki fogalma sincs, mi történik körülötte. Jó, nem akadok fenn azon, hogy nem ismeri a nevemet, jó ha pár tucatnyi emberen segítettem eddigi rövidke pályafutásom alatt, meg van egy szűk réteg, akik valószínűleg emlékeznek rám még az elmúlt évekből, a sportfesztiválról. Deee... ennyi.
- Neeem, nem! Hősügynökségről! A Kurokobushi Hősügynökségről, ahol szárnysegéd vagyok :3 - javítottam ki rögtön - A sensei kicsit félelmetesnek tűnik elsőre, de amúgy aranyszívű, és nagyon-nagyon erős! De csak négyen vagyunk, úgyhogy szeretnénk egy-két diákot odavonzani gyakorlatra, és te egyszerűen tökéletes lennél :3 - bólogattam lelkesen - Mármint, majd ha jöhettek gyakorlatra... talán a sportfesztivál után...? - bizonytalanodtam el kicsit. Azt hiszem utána kaptuk meg az első ajánlatokat, de ez így három év távolságból már kicsit homályos volt. Annyi minden történt azóta...

by **Elisa Von Altmark** Kedd Ápr. 10, 2018 8:29 pm

Értetlenül pislogtam a lányra. Szinte már el is múlt a pír amit a közvetlenségével idézett elő.
-W-w-w-was?
Szakadt ki belőlem németül a kérdés miután eltátott szájjal végig hallgattam a lány mondandóját az ügynökségről. Teljesen ledöbbentem. A hideg végig futott a hátamon. Az inger annyira erős volt, hogy a bennem tengő energia egy csipetnyi része távozott is a testemből a pólusaimon keresztül. A felsőm, mintha egy pillanatra megpuffadt volna, a szoknyámat meglebegtette a lökés hullám, illetve a leülepedett poron is végig futott egy parányi lökéshullám. Az energia alig 20 centire hagyta el a testemet. A feszültség érzetem csökkent. Apránként de kezdtem összekaparni a gondolataimat. Eközben ő is elkezdte kirészletezni a dolgot.
-Ohh értem...
Bólogattam az államat két ujjam közé véve.
-Az igazat megvallva, ez nekem kicsit korai... Mármint, nagyon rendes tőled, hogy úgy gondolod, hogy tökéletes lennék, de még nem igazán tudom, hogyan fordíthatnám ezt az emberek javára.
Emeltem fel balomat, ujjaim szerte ágazva meredtek az ég felé görbén.
-Másfelől, nem tudom, hogyan is működik pontosan a dolgok. A fesztivált szoktam nézni. De ennyi nagyjából. Illetve, gondolom akkor lesz gyakorlati időszak is...
Gondolkodom hangosan, már nem is Mitsura nézek, inkább csak magam elé a földre. Vissza térve a valóságba rá emelem a tekintetemet. Jókedvűen mosolygok rá.
-Ha úgy alakulnak a dolgok, nagyon szívesen jövök. Köszönöm.
Tankönyvből tanult udvariassággal ugyan, de fejet hajtok.
-Illetve, mielőtt látatlanban, teljesen elköteleződnék a tanév nulladik napján... Had kérdezzem meg, mi a profilotok?

by **Kagetani Mitsukai** Szomb. Ápr. 21, 2018 4:47 pm

Olyan kis cuki volt, ahogy meglepetten pislogott rám :3 Jó-jó, biztos sokkoló tud lenni a lelkesedésem, rendesen túl tudok pörögni, olyankor meg túlságosan közvetlen vagyok, de... szóval ezt a hibámat nem tudtam még kiküszöbölni, és szerintem nem is akarom. Elvégre ez a viselkedés az én részem, ettől is vagyok Fallen Angel, nem csak a szárnyaim, a glóriám, vagy éppen a sötétségre épülő quirkem miatt. Az én tapasztalataim azt mutatják, hogy minden hős bogaras kicsit. Mi mind egyéniségek vagyunk :3
- Hát, azt hiszem még sok mindent meg kell tanulnod előtte, szóval... ja, kicsit elsiettem a dolgot, de... szóval érted ^^" - nevetgéltem, kicsit realizálva, mennyire bepörögtem - Amint készen állsz rá, tárt karokkal fogunk várni, ebben biztos lehetsz :3 - mosolyodtam el. Aztán kicsit meg is remegtem, ahogy arra gondoltam, hogy ez a zabolátlan, nyers erő majd közvetlen közelről a mindennapjaim része lehet *.* Annyi lenyűgöző quirk van, csak azt sajnálom, hogy az enyém nem alkalmas arra, hogy porig romboljak vele bármit... Sad

- A sensei, Black Fist elve az, hogy ahhoz, hogy az embereken segítsünk, nem kell szupererő. Viszont ahhoz, hogy a bűnözőket megállítsuk, szükség van pusztító erejű quirkekre *.* Nálunk olyanok fordulnak meg, akik ennek a két feltételnek megfelelnek :3 - magyaráztam el gyorsan. Bár nyers erőt tekintve talán pont én vagyok a leggyengébb a csapatból, szóval picit kilógok... - Lényeg, hogy a quirked nélkül is tudj... - tettem volna hozzá, de a mondandómban megszakított egy fülsiketítő reccsenés, és amikor felpillantottam, a már amúgy is romos épület látszott még jobban összeomlani. Gyorsan kellett cselekednem, de Eri-chin az iménti ölelgetésemnek hála ott volt közvetlenül mellettem, így nemes egyszerűséggel átkaroltam, és erőteljesen csaptam kettőt a szárnyammal. Az egyikkel a levegőbe emelkedtem, a másikkal pedig nagy kezdősebességet nyerve reppentem el az összedőlő emeletes ház alól, karjaimban a szöszivel. Így aztán végül mögöttünk emelkedett fel a porfelhő, és nem temetett minket maga alá a törmelék.

by **Elisa Von Altmark** Kedd Május 01, 2018 7:23 pm

Vállam felett hátra nézek és a romok mögött magasodó főépületre pillantok.
-Igen.
Bólintok, hiszen tényleg rengeteget kell tanulnom. Felénk nem divat a magán jellegű hősködés. Állami kézben vannak a dolgok. Vissza nézek rá és végig hallgatom. Jó érzéssel tölt el, hogy a hallottak alapján már most sikerült egy alapkövet leraknom a jövőmet illetően. Figyelmesen hallgatom a cég jellemzését. Felszalad a szemöldököm az alap elképzelésen ami szerint működnek. Jobb markomba pillantok. Egy pillanatra elbambulok amíg teljesen felfogom a hallottakat. Otthon csak reménykedtem abban, hogy itt az emberek javára tudom majd fordítani ezt az erőt. Elmosolyodom. Úgy tűnik jó helyre jöttem, és a jelek szerint jókor. Sose hittem volna, hogy az álmaim munkahelyét itt és most fogom meglelni. Kihasználva a rövid időt amíg levegőt vesz kihúzom magam, láb összezár, hát egyenes, fej enyhén hátrahúzva, fejtető megemelve. Jobbomat a homlokomhoz emelem. Büszkén mosolygok.
-Bismarck szolgálatra jelentkezik!
A reccsenést hallva össze rezzenek. A hirtelen erős zajtól ami a hátam mögül jött, végig futott a hideg a gerincem mentén. A tarkómból induló erős ingertől testemet elöntötte a forróság. Kész voltam robbanni, nehogy rám essen valami... bármi. Erre szerencsére nem került sor. Mitsukai szinte azonnal magához ragadott és a levegőbe emelt. Már a magasban voltunk és alattunk robajlott az épület amikor vissza zökkentem a valóságba. Testem hűlni kezdett ahogy a feszültség és a benne felgyülemlett energia is alábbhagyott. Kellet pár rövid másodperc mire felfogtam, hogy merre vagyok arccal. Ahogy az is eljutott a tudatomhoz, hogy a levegőben vagyunk reflexszerűen öleltem magamhoz Mitsukait. Felül kicsit szűkös volt a hely, még ilyen hosszú karokkal is, de valahogy ez most nem tudott érdekelni. Érezve, hogy nem fogok lezuhanni, enyhítettem a szorításon és óvatosan körbenéztem. Így kicsit könnyebb fennmaradni... Szorításom ugyan enyhült de közelebb húztam magamhoz, hogy jobban átlássak a válla felett.
-Wunderschön...
Motyogtam, szinte a fölébe és megbabonázva néztem körül. Más volt így nézelődni, mint egy épület tetejéről.

by Ajánlott tartalom

[Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

[Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)

Re: [Ismerkedés] Pusztító (Elisa és Mitsu)