Kurogawa Ryuk

// Nem életem legjobb ET-je de fogadjátok szeretettel :3 //

Játékmód típusa: Hardcore
Név: Kurogawa Ryuk
Hős név: Nightmare
Nem: fiú
foglakozás: Diák
Kor:15
Osztály-évfolyam: 1-G

Kinézet: Hogy kinézet? Ez egy elég nehéz fogalom, ugyanis Ryuk teste nem épp olyan, mint a legtöbb emberé. Quirkje jóval erősebb annál, mint amelyet képes a teste megtartani. Éppen emiatt gyakorta már alapkinézete is változik a hangulata, vagy az őt körbevevők érzelmei szerint. Átlagban azonban barnásvörös haja, sápadt bőre és gyakran fekete szemgolyója és hegyes fogai vannak, hisz ez a kinézet melytől elég sok ember fél, így teste felvette ezt a kinézetet. Medencéjéből néhány gumiszerű csáp”farok” nő ki, melyeket tudatosan képes mozgatni, bár mivel puhák és sérülékenyek átlagban eléggé figyel rájuk (annak ellenére, hogy egy idő után mindig visszanőnek). Nagyjából 162 magas, 60-70 kiló kb, s bár sportos nincs valami széles válla.

Jellem: Ahogy kinézete, ez is eléggé változó, bár ez inkább hangulatingadozásai miatt van, nem a képessége miatt. Eléggé magányos természet, ugyanis forró feje és néha akaratlanul is aktiválódó Quirkje miatt elég sokan elkerülik, vagy megvetik. Mikor jókedvében van meglepően normális. Kicsit zakkant, meg azért eléggé perverz, de na… viszonylag normális. Viszonylag könnyű felhúzni és eléggé kötekedő is, de megfelelő társaságban, megfelelő pillanatban egy jól irányzott „társalgás” könnyen megtörheti komor álarcát. Meglepő, de él-hal az állatokért, kedveli őket, annak ellenére, hogy azok messziről elkerülik (hisz az állatok a félelem érzékelésekor rögtön visszavonulnak), bár őt, ezt nem nagyon zavarja, viszont az állatkínzóktól egyszerűen elpattan a húr az agyában. Azonban néha rájön (leginkább harc közben) az öt perc, leginkább akkor, amikor a képessége erőt vesz rajta és előjön a szadista énje, ki szereti megtörni az áldozatait. Ez valójában a Quirk mellékhatása is, hisz az általa létrehozott álomvilágba fel-felveszi az adott rémkép jellemvonásait is, mely gyakran a valóságba visszatérve is rajta-rajtamaradnak. Átlagban ezután mindig összeroskad és magányosan „elbújik” a világ elől, hisz megveti ezt a személyiségét, de az egyre erőződő képessége kezdi egyre jobban elnyomni a valódi személyiségét. A félelme küldte végül az akadémiára… a félelem, hogy elveszti az emberségét és nem lesz más, csak egy két lábon járó rémkép. Érdekes, hogy bár személyisége és saját elvei is mást mutatnak, viszont érdeklődő típus, ha mások dolgairól van szó. Listát vezet azokról az emberekről, akikkel találkozott, és hogy mit szeretnek, mit utálnak és mitől félnek leginkább.

Quirk:
A Félelem Árnyéka
Ryuk Quirkje nem éppen a leghősiesebb, legszelídebb, legdicsőségesebb képesség. Mivel… Ryuk képessége maga a félelem! A Quirk lényegében egy olyan „világot” hoz létre melyet mindenki valóságosnak él meg. A képességgel Ryuk képes létrehozni egy elég nagy területet lefedő vastag, sűrű ködöt, mely idő alatt a fiú elveszti a teste fölött az uralmat. Azonban mindazok, akik valamilyen közvetlen interakcióba kerülnek, a köddel a képesség átveszi rajtuk a hatalmat. A Qurik lényegében kiolvassa az emberek lelkében rejtőző legnagyobb, leghatalmasabb félelmeket és azt egy „álomvilág” formájában létrehozza. A világ 100%-osan az áldozat fejében történik csak, így minden olyan dolog, melyet átélt csakis egyfajta álomként történik meg, nem lesz hatással a fizikai testére, azonban míg a képesség fennmarad képtelen megszabadulni az álomvilágból, amíg vagy Ryukot valaki kívülről ki nem üti, vagy amíg a félelmet le nem győzik. Illetve van egy harmadik lehetőség is, miszerint egy külsős személy valamilyen fizikai kontaktusba lép az "áldozattal", mely nyomán bár a tudat feldolgozza a történteket az álomvilágba nem feltétlen kerül bele, így gyakran az "áldozat" olyan dolgokat érez, melyet nem lát. Ha ebbe a tudatba, érzésbe koncentrálja minden figyelmét megvan az esélye, hogy kitör az álomképből, ha elég erős az illető akaratereje.
Megjegyzés: A képesség a karakter fizikai tulajdonságai szerint változik.
- Erő: A létrehozott kreatúra, rémkép erejét határozza meg (pl tűz esetében a lángok elemésztő ereje)
- Elme: A rémkép valóságosságát biztosítja. Minél nagyobb az elme, annál nagyobb hatással van az áldozatra az illúzió (fizikai hatásokat érzéséhez MINIMUM C szintű Elme szükséges)
- Kitartás: A rémképek tartósságát biztosítják, hogy milyen nehéz felülkerekedni rajtuk
- Irányítás: Lényegében azt befolyásolja hány világot gyárthatunk (1-2-4-8-16 db világ szintenként) 1-1 világba több ember is „csatlakozhat” de a legerősebb félelem uralkodik ott csak, vagy azé a személyé, akit a Quirk birtokosa kiválaszt. Ezt 2-3 körig képes fenntartani, azután a Quirk kezdi felemészteni a tulajdonos jellemét.

Előtörténet:
Éltél már szép életet? Érezted már úgy, hogy minden elveszet? Nem? Az igazán szép teljesítmény. Nem mindenki ilyen szerencsés ám hallod-e. Van, akit magába ránt a sötét… a magány… a Félelem! Nem azért mert ő akarja. Csak megtörtént. Én is ilyen vagyok. Miért? Mert… rossz helyre születtem.
Atyám hírhedt bűnöző volt ki Pestis néven tevékenykedett. Gyilkosságok, nemi erőszakok, kínzások, őrjöngések… elég sok bűn volt már a számlájára írva. De egy biztos… mikor még aktívan tevékenykedett ő volt az alvilág Mumusa. A démon, aki csak a félelmet hozza el. Jómagam is csak egy erőszak nemkívánatos gyermeke voltam. Egy gyerek, ki nem szerelemből, hanem gyűlöletből fogant. Anyám bár kihordott, de csak azért, mert túl jámbor volt, hogy kioltson egy életet, mely még meg sem született. Nem kellettem neki. Miért kellettem volna, hisz épp oly torz voltam számára, mint az a személy, ki a fájdalmait okozta egykor. Hogy mi lett velem végül? Heh… még kérdezed? Ugyanaz, mint a többi kis rohadékkal, akikre nincsen szüksége senkinek… árvaházba dugtak. Vicces… én nekem kellett bűnhődnöm egy olyan tettért, melyért nem vagyok felelős. Egy olyan világba kell, éljek, egy olyan közösségbe, ahova egy átlagos gyerek sosem kerül… Én csak… egy szimpla szemét voltam. De nem érdekelt. Akkor még nem. Hamar kiderült, hogy ahogy a többi árva az intézetben, úgy én se voltam épp a legvidámabb, legélettelibb gyerek. Lehetséges, hogy csak a nyomasztó légkör, vagy az eléggé rozoga „telephely” volt az oka, de eme kicsinyke árvaház minden kölyke magán viselte a magány billogját. Jómagam sem voltam másképp. Egész fiatalon is már éreztem, hogy nem vagyok ebbe a világba való. Nincs miért léteznem, nincs miért hajtanom magam… nincs miért a környezet szabályaihoz tartanom magam! Igen… rossz voltam. Kifejezetten szemtelen kölyök, ki hálátlanul belemart mindenki kezébe, még azokéba is kik segítséget nyújtottak volna neki. Verekedtem, lopkodtam, néha még rongáltam is (persze amennyire egy 7-8 éves kölyök képes rá, igazából mostanra végiggondolva… lehet csak gyermeki csínyekről volt szó… akkoriban azért jóval nagyobb dolgoknak éreztem mikor megütöttem valakit és ő sírva szaladt el), mely miatt nem voltam a körülöttem élők kedvenc kölyke. Egyik óvodából a másikba küldtek, egyik iskolából a másikba „kergettek”. De semmi… semmi sem tűnt úgy, hogy képes átszúrni komor közönyöm falát. Nem volt számomra semmi… ami visszarántott volna a valóságba. Hamar kiderült, hogy képességem bár valóban erős és eszem (mely bár éles volt, sokan úgy vélték nem használom ki eléggé adottságaimat) is volt hozzá, a jellemem túl gyenge, hogy elviselje a kínt, melyet másoknak okozok. A félelem magja voltam épp úgy, mint atyám, kit bár az évek során rács mögé dugtak, de 4-5 év után is bele-belelehetett futni egy-két pletykába, melyek őt emlegetik. Érthető tehát, hogy miért voltam olyan amilyen… szívtelen, goromba és magányos… heh… igen… teljességgel érthető… persze… kit áltatok… nincs itt semmiféle értelem. Soha nem próbáltam tenni az ellen, aki vagyok, nem próbáltam meg jó útra térni, hagytam, hogy a környezet és a vérem magával ragadjon… én… ténylegesen egy egyszerű kudarc vagyok… semmi más! Egy szemét, ki nem kell senkinek. Vagyis… én így hittem. És nem csak én. A nevelők is lemondtak már rólam. Senki sem hitte, hogy bárki is magához vesz és felnevel. Senki se hitte ezt… egészen a 10. születésnapomig. Hogy mi volt az a dolog, ami felkeltette a nőben az érdeklődésem… hogy mi volt az az egyetlen dolog, melytől úgy gondolta, hogy magához vesz… nem tudom. De azt igen, hogy megtörtént a lehetetlen. Adoptáltak. Tíz éves voltam ekkor, de és a legtöbb korombeli már rég messziről elkerült. Féltek tőlem és féltek a képességemtől is. De a nőt (név szerint Kurogawa Mitsuki) nem izgatta ezek. Ő csak a gyereket látta bennem, kinek nem volt lehetősége normális életet élni. A gyereket, akinek csak az élet árnyéka jutott. És ő szeretett volna kihozni a napfényre. Ezért fogadott örökbe. És hogy én mit tettem? Hálátlan dög voltam… az! Az eszemet sem tudom hányszor kerítettem kínos helyzetbe, hányszor kellett kihúznia a csávából és hányszor kellett ellátnia a sebeimet, ha olyan messzire mentem, amennyire már nem kellett volna. De nem bánta. Ő nem. Bosszantott a tudat? Igen… igen azt hiszem bosszantott... de furcsa is volt… nem… nem igazán tudom. Talán…lehet, hogy… Áh… nem az nem lehet… vagy… MINDEGY! A lényeg, hogy furcsa volt. Bármit tettem, bármit csináltam ő sosem haragudott rám. Mindig mosolyogott és minden bűnömet megbocsájtotta. Talán ő volt rám olyan hatással, hogy ez idő tájt kezdtem javulni személyiség szerint. Egyre kevesebbet kerültem bajba, egyre tovább bírtam az iskolába és a már-már olyan emberek is bekerültek az életembe… kik már-már a barátaim is lehetnének. Szinte érezhető is volt a légkör… már majdnem egy elcsépelt animesorozat főszereplőjének éreztem magam, aki a cudar élete után megtalálta a fényt és jófiúvá vált… S milyen gáz… hogy az élet nem egy anime. És… én se vagyok egy főszereplő jellem. Ahogy telt az idő egyre jobban ráeszméltem mind én, mind nevelőanyám, hogy a képesség, amit birtoklok túlságosan erős hozzám. A javulás, melyre már mutattam hajlamokat egyszer csak eltűntek és személyiségem ismét hatalmasat esett. A pszihiátria és a Quirk intézmény is megerősítette a tényt, hogy a képességem szépen lassan erőt vesz rajtam és eltörli mindazt, ami vagyok, s bár kaptam rá gyógyszereket tudtam, hogy nem intézhetem ezt el ilyen könnyedén. Nem. Ha változtatni akarok… ha meg akarom tartani azt, aki vagyok muszáj lesz cselekednem! De… de várjunk? Mikor kezdtem el magam miatt aggódni? Miért nem akarok visszaesni? Lehet, hogy ő volt rám ilyen hatással? Mitsuki…
Végül meghoztam a döntsét, s bár se a hátterem, se a jellemem, de még a Quirk-om se kompatibilis ezzel a léttel… de végül meghoztam a döntést, mely megváltoztathatja az életem. Hőssé fogok válni. Hőssé válok, hogy megtartsam az emberségem… hőssé válok… hogy talán akkor, mikor végre hős leszek megértsem… miért is ragaszkodik ehhez a nyomorult élethez egy olyan alak… ki nem más… mint egy egyszerű szemét.