[Kaland] Combat Training

by **Mera** Szer. Márc. 14, 2018 7:39 pm

Résztvevők:
Kagetani Mitsukai
Hiiragi Sae
Misa Misaki
(+max 5 fő, amennyiben az első körben csatlakoznak)
Határidő: jövő hét szerda (március 21)

Egy különleges rendezvényre figyelhetettek fel a szemfüles emberek, ami azt ígéri, hogy egy napra az átlagpolgárok is kibróbálhatják magukat egy éles küzdelemben akár hősökkel/hősnövendékekkel szemben.
Feladat:
Értesüljetek a rendezvényről, és érkezetek meg a csarnokba. A posztotok végére írjátok oda, hogy résztvevők, vagy nézők akartok lenni.

by **Misa Misaki** Csüt. Márc. 15, 2018 4:17 pm

- Misaa~, Misaaa~, Misaaaa~ - Robbant be a lány a terembe, én pedig a számból kilógó fél zsemlével fordultam meg, a magad decibelek irányába. Nagyokat pislogtam a szőkeségre, aki kis híján keresztül esik egy széken, rá a padra, de épp megtámaszkodva és kiegyenesedve, még két lépést bukdácsolva áll meg előttem.
- Szép! – Jegyeztem meg teli szájjal valódi elismeréssel, hogy nem esett el, ilyen lendületekkel kísérve. Majd a jobb kezében egy szórólapot tartott felém.
- Nézd! Tuti, hogy ő is ott lesz! – Izgatottsága nem lappadt, végig pásztáztam a leírtakat és akkor értettem meg, miért is ilyen feszült és engem is elkapott ez a fajta „láz”.
- Biztos! Ez tuti! Nem hagyná ki! Mi is megyünk ugye? – Kérdeztem vissza, az asztalra téve, az eledelem végét, miközben hol a szórólapot, hol a társnőmet néztem. És hogy kiről is van szó? A legszexibb, legokosabb és legmagánakvalóbb fiúról, akivel valaha is találkoztunk. Ő a „ZÖLD ÁSZ” sajnos keveset futok vele össze, és amikor sikerül is, marhára leégetem magam, de mégis minden pillanat megéri, ha a közelébe lehetek. Nos, róla csupán egy dolgot kell tudni. Mindent versenyszerűen űz, de mindent. Az evést, alvást, tanulást, és mindent amit lehet amit csak el lehetképzelni, de mindezt nagyon menő módon. Az osztályt zavaró sikolyokkal és tini ujjongással, fogadtuk a hírt, és határoztuk el magunkat. Bár bevallom, szembe azért nem szeretnék kerülni vele. Sose érnék fel hozzá, ahhoz túl menő.

A kijelölt időben meg is érkeztünk a kijelölt helyre. Végül arra jutottunk, kipróbáljuk magunkat, hiszen sajnos nem sok lehetőség adódik, még így sem, hogy teljes erőbenyomással használjuk az adottságainkat. Ha előre pillantva hozunk döntéseket, talán így lesz a legjobb, főleg hogy az iskola as felbolydult az esemény hírére..

by **Shadow Broker** Csüt. Márc. 15, 2018 8:23 pm

A Purgatórium 13-as szobájában ült éppen a főnök. Csend volt, alatta pedig a neonban táncoló helység tömve volt a vendégekkel. Forgószékén keresztbe ült és lassan unva a lenti tömeg bámulását fordult meg, majd egyik kezével megnyomta röviden a roló gombját amitől az szitásan engedte be az élénk színeket. Fekete katonai csizmája az egyik kedvence volt, amit most éppen keresztbetett lábával pihentetett az asztalon. Kényelmesnek tartotta ezt a pozíciót, elmerülve a hatalmas irodai székében, a szépséges mahagóni asztalnál.
Előtte a sötétbarna felület töretlen volt szinte, egy telefon, pár elegánsan elbújtatott kijelző és egy darab toll volt csak ami a változatosságot adta.

A telefon megcsörrent. Aria jobb kezével lassan emelte fel a kagylót, majd füléhez tette szótlanul.
-Főnök van itt valami ami érdekelheti
-Hallgatlak-felelte hidegen
-lesz egy esemény, hamarosan a hősöknek és a lakosságnak hirdetve

Pár perc beszélgetés után a Broker rögtön tudta mi következik
-Tökéletes, Szerezz pár jegyet, valahova középre
-Igenis asszonyom!

Ezzel a hívásnak vége szakadt.
Aztán pár napra rá az egyik hatalmas csarnokba egy fekete Mercedesben érkezve jelent meg.
Talán indokolatlannak tűnhet, de Aria hozott magával pisztolyt is ami mondjuk tőle nem meglepő, mindenhova magával viszi, de mint kiderült ez egy békés esemény lenne így az ajtóban mindenkit letapinak kézzel az őrök, hogy nincsen-e sunyiban valami a kabátban vagy övben. Persze egy rutinos embert nem könnyű ilyennel elkapni és pár trükköt már látott erre arra... Így a kedvenc trükkjét veti be. A magas csizma talpába rejtette el az egyszerű darabot. Leült a helyére, nem fogva vissza magát jól szétterpeszkedett, mellé pedig két fura fickó ült le. Így várta a nézők soraiból, hogy miféle bemutatót adnak neki, és ami fontosabb milyen erővel ellátott tagokat fog ma látni.

by **Hiiragi Sae** Pént. Márc. 16, 2018 4:54 pm

Az egész szobát, csupán a laptop fénye világította meg. Sae, hosszú percekig nézte a képernyőt, ahol egy közelgő esemény hirdetése állt. Mellette Karin utolsó néhány üzenete.
„ Ez egy remek lehetőség, hogy bemutatkozz. Számítok a részvételedre”.
A lány már percek óta nem válaszolt. Nem tartotta jó ötletnek, hogy rögtön mások előtt, éles helyzetben harcoljon. Főleg a metrós baleset után. Utóbbit nem is említette meg neki. Mikor felmerült a téma, egyszerűen azt hazudta, hogy a kollégiumba volt.
„ Igen, ez egy nagyon jó lehetőség”
Ment a válasz. Ezután gyorsan elköszönt édesanyjától, arra hivatkozva, hogy fáradt. Hanyagul letette a földre a laptopot, majd az ágyon elterülve szorosan magához ölelte a plüsspolipját.
Mi van, ha rosszul teljesítek? Ezzel a gondolattal merült végül álomba.
Reggel kissé nyúzottan ébredt. Az álmai nem voltak éppen kellemesek, szerencsére egy minimális smink könnyedén eltünteti ennek nyomait. Alapvető női praktikák. Az osztályba belépve rögtön Dai-hoz siettet és köszönés képen lecsapta az asztalra az esemény szórólapját. Arcán egy sejtelmes mosoly húzódott.
- Na mit szólsz? Remek alkalom, hogy megcsillogtassuk a tudásunk. – A lány nagyon lelkesnek tűnt, de Dai már sejthette, hogy ez inkább egy légy szíves kísérj el, mert egyedül nem merek elmenni, felhívás volt. Ebből pedig már arra is rájöhetett, hogy az egész Karin csodálatos ötlete volt.
- Arra, gondoltam, hogy az U.A sportfelszerelésben mennék, hogy képviselhessük az iskolát. – Vázolta a terveit a lány. Nagyon remélte, hogy rá tudja venni a barátját, hogy menjen vele.
Azt már talán mondanom sem kell, hogy utóbbi esetben együtt érkeztek meg a rendezvény színhelyére. Nagyon kíváncsi volt hányan fognak még jönni az akadémiáról. Azt tudta, hogy Misa jelentkezett. Nagyon szerette volna látni a képességét harc közben. Akár közvetlen közelről, ellenfél gyanánt.

by **Kagetani Mitsukai** Szomb. Márc. 17, 2018 2:18 pm

- Mitsu! - mint az égzengés, úgy harsant a sensei hangja a csöndes épületben. A nagydarab férfi sziluettje pedig rövidesen kibontakozott az ajtó árnyéka mögül. A kezében a telefonját tartotta, amit végül felém nyújtott.
- Mi ez? Mármint... nem arra gondolok, hogy ez egy telefon... ^^" - vettem el tőle az eszközt. Bár nem volt az a humoros fajta, de egy ideje reflexből jöttek ezek a védekezések.
- Egy remek alkalom, hogy élesben is gyakorolj a quirkeddel. Használd ki! Ez parancs - szólt a szigorú hang, én pedig elmosolyodva bólintottam, és elmélyültem a mobil képernyőjén olvasható információkban. Aztán elővettem a sajátomat is, és gyorsan bepötyögtem a csarnok címét. Sumida kerület... az itt van a szomszédban, csak a folyón kell átkelni.
- Köszönöm, mindenképp kipróbálom magam ^^ - néztem fel, majd visszaadtam a telefonját, mielőtt újra a sajátom foglalt volna le. Csak fel kell szállnom erre a buszra. Igazából a repülési hatótávomon belül van a hely, de hacsak nem volt muszáj, inkább kíméltem a szárnyaimat. Még nem vagyok túl ismert, és elő-előfordult, hogy kérdőre vontak a quirkem használata miatt a hatóságok, meg kellett mutatnom az engedélyemet, meg minden ^^"
Akárhogy is, bár nem volt megadva túl sok információ, de érdekesen hangzott a felhívás. Ez egy lehetőség a civileknek arra, hogy szabadon használhassák a quirkjeiket, nekünk hősöknek pedig arra, hogy inspiráljuk őket. Így láthatják, hogy a befektetett munka és energia mennyire kifizetődő, és hogy nekik is megéri foglalkozni a képességeikkel, esetleg részt venni egy hősképzésen, és belépni a kötelékeink közé. Minél több hős van, annál kevesebb teret engedünk a bűnözőknek, hiszen ha minden sarkon belebotlasz egybe, akkor nem éri meg próbálkozni sem a csintalanságokkal, nemde?
Eltökélten és önbizalommal telve szálltam fel a buszra, ami a csarnokhoz vitt, és rövid úton megkerestem a regisztrációs pultot, hogy nyilvántartásba vegyék, Fallen Angel ellen ki lehet próbálni magukat. Vajon lesz olyan, aki felismer, esetleg tudja, ki vagyok? Bár nem ezért tettem, amit tettem, de azért legbelül, mélyen mindig is vágytam rá, hogy rám ismerjenek. Hisz' csak így tudhatjuk igazán, hogy nyomot hagytunk a város életében, nemde? ^^

by **Takuya Daiki** Vas. Márc. 18, 2018 4:54 pm

Elmélyülten harapott ketté egy Kinkant. Utolsó termések egyike volt, de otthon ilyenkor tömkelegével van, és apjáék voltak képesek egy egész ládányival megáldani a postát. Volt benne egy levél amiben arra biztatták szeretett fiúkat, hogy kínálja meg a többieket is. Enélkül is az lett volna a vége, ha nem akarja hogy ráromoljon a sok finom gyümölcs. Kapott a portás a koliban, a fiúk az emeleten és a közös tanulószoba is, aki betérne, vegyen, és persze a két szobatárs is bővelkedett belőle. Egy kisebb doboznyival az órákra is vitt. Az asztalon landoló szórólapra válaszképpen Sae felé nyújtott egyet, a miniatűr narancsféléből.
- Kinkant? A koliban még egy nagy ládányival van, szánj meg kérlek.
Teliszájal mosolygott közben, és szemügyre vette a lapocskát. Mindketten tudták, hogy Dai szülei mire képesek.
Nagyokat bólogatott a "remek" a "tudásunk" és a "sportfelszerelések" szónál, aztán lenyelte a kis citrus másik felét is.
- Hüm. Igaz a hősruha jobban állna, de nem ellenkezem. - Egy kicsit bizonytalan volt. Azért is mert rájött, hogy ez inkább Sae anyjához köthető, mintsem a barátja ötlete lenne, és a saját saját harci képességeit sem méretezte feljebb a kelleténél.
Egy hirtelen lelkesedéstől vezérelve kiegyenesedett és már cselekedett is miközben szóra nyitotta a száját.
- Figyelj. - Megérintette Saet, amire a lány apró, múló rosszullétet érzett. Nem is igazán rosszul lét volt az, inkább rossz érzés, nyűgösség. - Milyen? Meg tudom csinálni hosszabb időre is. Összezavarhatja az ellenfelet... ezzel az én quirkem is belépett a harci képességek közé.
Mosolygott de Sae láthatta mögötte a zavartságot. Azt is, hogy erre nem a napokban jött rá a fiú, és hogy nincs kedve efelé a vonal felé elindulni. Az U.A. azonban sokat ad a harci képességekre, a hős tagozatba be sem lehet kerülni anélkül. Tudták, hogy ki kell fejlesztenie a fiúnak ezt. Megígérték egymásnak, hogy mindenképp átmennek a gyakorlati vizsgán és hősök lesznek. Muszáj volt, a combat training pedig egy jó alkalom arra, hogy kipróbálja, mit is tud ez a másik képesség.
- Órák után hazaugrok még valamiért, legyen tali a a kapunál jó? Azt írja, hogy kérvényezéssel bizonyos quirkek mellé lehet kapni kieget. - Kopogtatott a szórólapon a web linknél. Mellette volt a telefonja is, már rá is keresett és ott írták a részleteket.
- Megpróbálom, hátha megengedik a tai chi botot. - Fújt egyet. Azzal a "biztos vagyok benne" érzéssel, amikor valamit eldöntött, hogy úgy lesz, még annak ellenére is, hogy nem rajta múlott. Len bácsi mindig is mondta, hogy Dai nem használja ki eléggé a quirkjét. Ez is indok volt arra, hogy a fiú az U.A.t is megpályázza. Volt szó közelebbi hősképző akadémiáról is, de ha bekerülhet a legjobbak közé, az a kollégiumi plusz kiadás megéri majd. Nem játszhatja el a szeme előtt heverő lehetőségeket. Amúgy sem annak a fajtának tartotta magát.

by **Elisa Von Altmark** Kedd Márc. 20, 2018 10:57 pm

Éppen a heti vásárló körutamról indultam hazafelé. Egy piros lámpánál várakoztam nyakig felöltözve téli ruhába. A szél erősen fújt, a kocsik által keltett lökések pedig pont a másik irányba taszigálnak. Hosszú kabátom alól csak a szürke bakancsom lóg ki amire egy nagy ázott cetli ragadt. A lobogó kabát miatt nem láttam, meg igazából a piros lámpát szuggerálom már időtlen idők óta. Hazaérve vetkőzés után észlelem csak az amúgy rikító szórólapot. Feltettem a radiátorra míg elkészítettem és el is fogyasztottam a vacsorámat. Még molyoltam egy kcsit a mosatlannal mire eljutottam oda, hogy a dolog körmére nézzek.
Mélán olvasgattam a lapot. Elgondolkodtam, hogy van e valami értelme. Végül arra jutottam, hogy eddig az otthonihoz képest jóval kevesebb gyakorlás jutott ki. Így nem ártana ha kicsit vissza rázódnék a dologba. Felmentem a honlapjukra és utána jártam a jelentkezési feltételeknek, követelményeknek. Talán az itt nyújtott teljesítményemet is figyelembe fogják venni a későbbiekben.
Az elkövetkezendő napokban kicsit nyitottabb füllel jártam és hallottam, hogy többen is jönnek. Nyugodtsággal töltött el a gondolat, hogy lesznek velem közel egyszintű ellenfelek, nem csak profik, fél profik.
A csarnokba érve első dolgom volt, hogy felkutassak néhány ismerős arcot, akár öltözet alapján. Pár iskolatársamat már láttam, de az osztályból egyenlőre senkit. Rajtam a szokásos sötét szürke kabát lobogott a szélben. Alatta azonban a keveset látott Hősruhám pihent. Egyedüli árulkodó jele annak, hogy harcolni jöttem a kapitányi sapka amit a hónom alá csapva cipeltem. Néha lábujj hegyre álltam, hátha látok valakit a tömeg fölött elnézve.

by **Mera** Szer. Márc. 21, 2018 2:08 pm

A versenyzök:

Mielőtt bemennétek az épületbe és regisztrálnátok a külön versenyzők számára fenntartott bejáraton, láthatjátok, hogy regisztráció után, mindenkit egyesével kisérnek el egy-egy külön terembe. Egy kis idő elteltével hívják a következőt, vagy ritkább esetben a jelentkező maga jön ki, és küldi be a következőt, ő maga meg csendben tovasétál. Ezért egy kicsit lassan halad a dolog.
Miután regisztrálatok elvezetnek egy kisebb szobába, ahol csak egy kérdést tesznek fel:
-Megértette és elfogadja, hogy komoly sérülést is kaphat, esetleg okozhat?
Miután elfogadjátok a feltételt (ha elfogadjátok) és lenne egyéb igényetek, azt a szervezők megpróbálnak segíteni, és egy hátsó ajtón bevezerik a csarnokba, ahol egyből szembetalálkoztok a nézőkkel, akik ha valaki ismert lép ki az ajtón, rögtön kiabálásba kezdenek. Sajnos (vagy szerencsére) ti nem kaptok ilyen fajta elismerést. Ezen még a sportfelszerelés sem segít.

Daiki:
Ha elfogadod, és belépsz, miután bemész a csarnokba, egy apró termetű férfi a kezedbe ad egy hosszú egyenes fabotot, nem egy tipikus harci bot, de azért próbálkoztak.

Misaki:
Amint belépsz, rögtön meglátod a harctér túloldalán a Zöld Ász néven ismert illetőt. Már ha meg akarod látni....

Shadow Broker:
Minden nehézség nélkül bejutsz a nézőtérre, Viszont amint leülsz, egy férfi hang szólal meg mögüled:
-Még szerencse, hogy a biztonságiak a jelentkezők rostálásával vannak elfoglalva, de nem hiszem, hogy jó ötlet volna fegyvert csempészni egy békésnek szánt rendezvényre.

Határidő: márc. 28 (Szerda)

by **Shadow Broker** Szer. Márc. 21, 2018 3:37 pm

Ahogy gondoltam nem nagy gond behozni egy ilyen helyre egy apró plusszt, hamar le is ültem a helyemre és a kényelmes elhelyezkedésem után egy szemtelen fickó szólt hozzám hátulról...
-micsoda arcátlan feltételezés... nem tudok semmi ilyesmiről... chöfeleltem a tagnak, hiszen a pisztoly még mindig a csizmám talpában csücsült és hacsak nem valami géniusz röntgenlátó, akkor esélytelen, hogy tudjon róla,
ha meg mégis az... Nos fogalmazzunk úgy, hogy nem lenne szerencsés dolog belémkötnie, mert hamar bajba keveredhet... természetesen véletlenül.
De mindegy is ideje felmérni mivel is állunk szemben.
Hmm~ dőlt előre és nézett körbe a tömegen állát dörzsölve~úgy néz ki lesz tömeg jócskán,
hamar telik a lelátó fel. Ami érdekes lehet azonban mégis a harcok figyelése. Nem árt ismerni milyen quirkkel rendelkeznek az emberek a városban, hátha hasznát vehetjük némelyiküknek-dőlt megint hátra a székében és kiült az arcára az elégedett vigyor, hogy megint minden jól alakul...

Nem tudhatja mi is lesz a pontos napi program, de őszintén úgy vélte, hogy most picit kikapcsolódik, bár az ördög sosem alszik, így figyelnie kell mindenre, ezért is tartotta szemmel a kötekedő figurát mögötte, meg próbálta leszűrni a veszélyforrásokat.
A múltja nem engedte, hogy leengedje a védelmét, jobban ismerte ő a világot annál. Bár nem volt információ semmi rendkívüli dologról...
-Sosem árt, ha az ördögtől félsz. És az sem árt ha mindenkiből a legrosszabbat nézed ki, így nem fognak tudni meglepni.

by **Hiiragi Sae** Szer. Márc. 21, 2018 4:59 pm

- Megint elhalmoztak gyümivel? – A vigyora még szélesebbre húzódott, mialatt elfogadta a gyümölcsöt. – köszi. – Mialatt az esemény előnyeiről beszélt, meghámozta a citrust és a mondandója végén majd az egészet be is kapta. Kicsi test nagy száj. Szerencséjére nem kellet sokat győzködnie barátját, azonban a hirtelen felpattanás kissé meglepte, azt meg végkép nem tudta hova tenni, miért fogja meg a vállát. Lélekben egy biztató vagy kioktató, esetleg aggódó monológra készült, ehelyett viszont teljesen mást kapott.
A hirtelen rossz érzés, ami rátört, elbizonytalanította. Nem esett le rögtön, hogy ez a fiú műve és már majdnem nyitotta a száját, hogy lehet annyira mégsem jó ötlet jelentkezni, de szerencséjére Dai megelőzte.
- Kellemetlen. – Válaszolt, színlelve a természetességet. – Valóban összezavarhatja az ellenfelet. Viszont ha csak érintéssel megy, az kicsit nehezebbé teheti a használatát. – „Elemezte” ki.
Sae valóban átlátott a fiú mosolyán így nem firtatta, hogy mikor tanulta ezt meg, viszont mindenképp akart valami biztatót mondani.
- A bűnüldözés is a hősi lét része. Mindenképp jól jön majd ha vannak harci részei is a quirkednek.
Mivel Saenak is szüksége volt arra, hogy még visszamenjen a szobájába, csupán bólintott a felvetésre.
A kapu előtt várta a fiút ,vagy épp csatlakozott hozzá. Szinte kizárt volt, hogy Alisa pont őt szúrná ki a tömegből, viszont Dai elég feltűnő jelenség volt, nem beszélve arról, hogy ő simán ellátott az emberek feje felett. Viszont ha a négy diák összefutott annak láthatóan örült. Minél többen vannak az iskolából annál jobb.
Miután a teremnél elváltak az útjaik nem maradt más a lány számára mint hogy elfogadja a feltételeket. Egy rövid pillanatra elrettentette a tény, hogy akár súlyos sérüléseket szenvedhet, de onnantól, hogy Karinnak megírta a részvételét, nem volt vissza út.
- Megértettem és elfogadom!

by **Takuya Daiki** Csüt. Márc. 22, 2018 10:58 am

note:

- Jah. - nyögte ki egy újabb Kinkan édes savanyú zamatának megízlelése közben. Ezt persze még nem mondta ki sosem hangosan, de Daikinek mindig is jó étvágya volt. Úgyszólván amit elé tesznek, azt megeszi. Ha keveset, akkor annyit, ha sokat, akkor meg annyit. Ez ilyen egyszerűen fejlődött ki nála. Sok háziasszony ilyen férjről álmodik. Nem panaszkodik, hanem eszik, és nem eszi degeszre magát, de nem mondja, hogy az ennyi vagy annyi az már nem amannyi. Krhm... vissza a jelenbe.
- Nincsmit. Felugorhatnál a koliba is, vigyél belőle magaddal plíz. - húzta el az angol szót. Imádtak a mondataikba enghrisül kornyikálni.
Sae egész hosszan fejtette ki a gondolatát arról, amit mutatott neki. Ez jól esett Dainak. Ezt is szerette a lányban. Nem csak "jó" meg "aha" szerepelt a szótárában, hanem ki tudta fejezni magát, és sokat segített vele.
- Hát igen. - Nézte meg a saját kezét, amin egyértelműen semmi nem látszott, egy kis Kinkan levét kivéve. Fogott egy papírzsepit és beletörölte.
- Én nem érzem, de ha rá gondolok borsódzik tőle a hátam. Ahh - Látványosan elhúzta a szája szélét és lerítt róla a kelletlenség. Talán ezért is történt, hogy Sae nem hagyta abba, és hozzá fűzött pár bíztatót is a mondanivalójához. És ez valóban segített is. Dai bólintott.
- Igen igen. Még nem tudom hogyan... de.... Len bácsi is azt tanította, hogy teljesen meg kell ismernem a képességemet. Ha mást nem, hát azért, hogy tudjam hol a határ, vagy hogy ne történjen semmi véletlenül....
Kicsit megforgatta a szemeit. Alig hallhatóan vékonyodott el a hangja a mondat végére, de egyértelmű volt, hogy a fiúnak problémái vannak a quirk irányításával és ezt Sae ismerte leginkább.
Ami a fiút illeti, erre a fraudi elszólásra mindent tudó mosolygással reagált.
Suli után találkoztak a bejáratnál. Szinte egyszerre érkeztek, de csak azért mert Dai futott. Volt egy eldöntendő feladata a koliszobában és sehogy sem ment a választás. A kemény fa vagy a könnyű fa legyen e. Végül az utóbbira esett a választása, csak azért hogy elcipelhesse magával a helyszínre, majd le kelljen adnia, mert hozott fegyverrel nem harcolhat. Szabály.
Nem olvasta el rendesen a leírtakat ej ejj.
Elisát egyből kiszúrta a folyosón, és össze is keveredtek, köszönhetően annak, hogy Dai, egy fejjel a többség fölött rá integetett.
- Oy, Eli chan! Te is? ^^ Mi is!
Regisztráció, majd egyesével járultak egy szobába, ahol egy nagyon komoly hivatalnok arcú férfi, élethalál kérdéseként kezelte, hogy megsérülhetnek.
- Értettem. - Tömör volt, aztán gyorsan hozzá toldotta még, hogy - és elfogadom.
Kiengedték, és ment is átöltözni. Nem telt bele túl sok időbe már kint állt a harctéren.
Kapott egy majdnem jó hosszúságú botot egy alacsony férfitól, amire kis híján elnevette magát, mikor meglátta. Elég viccesen festett a férfi azzal a bottal. Mintha építkezésre indulna éppen. Meghajolt, és tisztelettudóan megköszönte az eszközt. Semmit nem mutatott abból, hogy belül majd szét pukkant mikor meglátta a "párost".
Egy sima fenyőfa bot volt, alias elég olcsó gyártmány. Ennek ellenére szép fehér és olyan mintha drága lenne, ezért sok hobbi boltban méreg drágáért adják. Nagyon kreatívnak tűnnek a fenyőfán futó gyantajáratok, szeretik is az emberek. Harcra kevésbé alkalmas, már Daiki quirkje nélkül. Ez a fa fajta a legpuhábbak közül való és közepesen tartós anyagú. Szilánkosra törik ha nem vigyáz az ember, de egyben hajlékony is.
Megerősíti a sejteket és gumibot lesz, ami úgy hajlik ahogy ő akarja. Szó szerint. Magasságát tekintve körülbelül az álla fölé ér, ami egy pár centivel kisebb, mint a megszokott, azaz az optimális, de ennyi eltérést bárki el tud viselni. Megpörgette és bólintott.
- Megteszi. - Dünnyögött elégedetten.
Hiába az U.A. felszerelés, friss arcokat nem ismer el a közönség. Ők meg még csak kisiskolások voltak az Akadémia hős tagozatán lévőkkel szemben. És ez mind pont nem izgatta Daikit. Tisztában volt azzal, hogy nem annak jött el az ideje, hogy parádézzon. Legalábbis egyelőre. Azért írt a szüleinek, hogy ha adja a tv, vagy az egyik csatorna a NipponYou-n nézzék meg a fiúkat.

by **Elisa Von Altmark** Csüt. Márc. 22, 2018 12:58 pm

A tömeg zúgolódni kezdett. Regisztráció után a résztvevőket egyesével szólították. Sor kezdett kialakulni, nem akartam lemaradni, vagy késni, még ha az adminisztráció miatt is történik a dolog. Sodródni kezdtem a tömeggel. Amikor kihúztam magam, hogy jobban lássak mennyien vannak előttem, a fejem úgy lógott a tömeg fölé, mint valami szőke parókás bója.
Ekkor láttam meg Daikit. Vissza integettem neki és némi küzdelem után sikeresen verődtünk egy csoportba.
-Ahoy!
Köszöntem nekik vidáman mosolyogva. Kapitányi sapkámat a hónom alól a fejemre csaptam és egészen hátra toltam a fejem búbjára, hogy Daikit se takarja ki. Örülök, hogy van még nálam is magasabb osztálytársunk. Az összeverődött kis társasággal gyorsabban telt az idő, mire észbe kaptam már a külön helységben voltam és nekem szegezték talán a legfontosabb kérdést. Határozottan bólintottam.
-Tudomásul vettem, elfogadom.
Egyetlen speciális igényem volt amit a szervezők talán meg tudnak oldani. Minden nyertes meccsem végét gong helyett hajókürt jelezze. Kilépve a másik ajtón pár lépést követően elém tárult az egész néző tér. Feltoltam a sapka apró, fekete shieldjét, hogy végig nézzek a tömegen. Gondolkoztam, hogy valami hatásos belépőt produkáljak e. Rövid időn belül arra jutottam, hogy teljesen fölösleges már most promózni magamat. Egyenlőre a híresebb embereké a főszerep. Illetve nagy belépő után nagy bukás nem igazán lenne előnyös. A hajó kürttel megspékelt diadal, az emlékezetes lesz.

by **Kagetani Mitsukai** Csüt. Márc. 22, 2018 3:35 pm

A regisztráció után egy kis sorban állás következett, ugyanis egy szobába hívtak be minket egyesével. Ami engem illet, várakozás közben a karkötőmet piszkáltam, azzal a gondolattal játszadoztam, hogy esetleg leveszem, de végül aztán úgy határoztam, hogy nem kockáztatom meg. Ugyan nem hiszem, hogy olyan helyzetbe kerülnék, amilyenben szükség lenne a határaim elérésére, vagy esetleg túllépésére is, de ha itt elveszítem az uralmam véletlenül a quirkem felett, annak nagyon súlyos következményei lehetnek... Most nem holmi bűnözők lennének az áldozatok, hanem civilek vagy diákok. Szóval... jobb biztosra menni. Annyit tettem csupán, hogy átraktam a karkötőt a másik csuklómra, és az ott lévő csuklószorító alá rejtettem.
Végül sorra kerültem én is, de nem igazán tudom, mi szükség volt rá, hogy ennyire komplikáltan oldották meg. Elég lett volna a regisztrációnál ráírni a papírra, és ott tájékoztatni... Mindegy, nem az én dolgom, hogy megkérdőjelezzem a bürokrácia útvesztőit ^^"
- Csomószor megsérülök amúgy is, szóval persze, vállalom a kockázatot ^^ Ha esetleg olyan súlyos sebet kapok, szeretném kérni, hogy a Holy Hospitalba szállítsanak, amennyiben lehetséges - válaszoltam a kérdésre, gyorsan hozzátéve egy egyéni kívánságot. A mamánál vagyok a legjobb kezekben, ha valami probléma történne, bár persze nem terveztem se megsérülni, se olyan komoly sérüléseket okozni. Szerencsére a quirkem alkalmassá tesz rá, hogy mozgásképtelenné tegyem az ellenfeleimet, vagy kidobjam őket a küzdőtérről ^^
Mindezek után pedig kiléphettem a csarnokba, ahol küzdeni fogunk. Jó nagy volt, de a Yuueiben már hozzászoktam a gigantikus küzdőterekhez. Azt hiszem kaptam némi tapsot, vagy az nem nekem járt? Mindegy is, csaptam egyet a szárnyammal, és a levegőbe emelkedtem, olyan három méter magasba, hogy alaposan körbenézzek. Voltak diákok a volt iskolámból, de azt hiszem, más egyenruhákat is fel véltem fedezni. Akárhogy is, jól esett kicsit megmozgatni a szárnyaimat, ha nem muszáj, nem használom őket, hiába könnyítenék meg jelentősen a közlekedést.

by **Misa Misaki** Szomb. Márc. 24, 2018 9:11 pm

Izgatottan vártam a mai napot. Szerettem a nagyon rendezvényeket, amikor kissé felbolydul a város és az élet. Korán keltem, bár sokáig képtelen voltam elaludni, mégis hamar kipattant a szemem. Fáradtan ébredtem, ami az eltelt percekkel sem javult és még a megszokott erős fekete sem segített rajtam. Túlzottan izgatott voltam, hiszen neveztem egy olyan eseményre… amitől nem tudom pontosan mit is várhatok, mégis a résztvevője leszek. Bevallom, nem számítok arra hogy tovább jutok, vagy sikereket érek el, így hatalmas csalódás nem érhet, tehát nem a félelem miatt voltam nyugtalan. A nagy miértekre való válaszkeresés nem az én területem volt, így csupán elfogadtam az érzéseimet és alkalmazkodtam hozzájuk.
A csendes reggelnek hamar búcsút inthettem. A város nyüzsgött, a forgalom akadozott az emberek pedig szinte mind egy helyre gyülekeztek. Arra a pontra ahol egy pillanatig sztár lehetek.

Odaérve hatalmas zsúfoltság fogadott. Ismerős arcokat kerestem, olyanokat akik kilógnak a sorból, de talán a sok ismeretlen emberzuhatagban olyan könnyen elkeveredtek. Tudtam, hogy nem egyedül jelentkeztem, mégis… elfogott egy pillanatra az a furcsa magány. A szorongás… A légszomj… Megtorpantam egy pillanatra, körbetekintettem az arcokon, főleg csoportokba verődött fiatalokat, családokat láttam. A szüleim is eljönnek, de ők kint a lelátónál lesznek. Magam voltam. Az érzés egy pillanat alatt lebénított és értetlenül álltam a dolgok előtt. Lehunytam a szemem. Amikor kicsi voltam mindig azt képzeltem, hogy az emberi test csupán egy marionett bábu és mi a szellemek vagyunk a bábmesterek. A magunk és a testünk urai vagyunk. Ha kell kívül”lépek” magamon és mint egy nagyobb erő veszem át az irányítást a lényem felett. Tudom mit akarok! Azt is, hogy hogy és miért! Kinyitottam a szemeim, és lassú mosoly húzódott az ajkaimra. A mai nap az enyém!

Máshol sem láttam ismerősöket. Talán majd a pályán. Lehet elkéstem, vagy épp hogy ők késnek. Csupán elvesztek a tömegben, de itt vannak. Előhúztam a telefonomat, meg vannak ismerősnek és CocoaTalk-on is. Megnyitom az alkalmazást, offline-ok. Talán a sors akarata, lehet nem is volna jó most őket zargatni.
A regisztrációs sorban hülyét tudtam volna kapni. A telefont nyomkodtam, pár lementett órai anyagot futottam át, de csak azért mert a kötetlen szabadidőmet mindig is sajnáltam a tanulásra áldozni. Meghaltam az unalomtól… Ekkor döntöttem úgy, hogy ideje terrorizálni valakit. Nyílván csak a sorból és egyértelmű, hogy az előttem álló tag lett a szerencsés álozat. A trükk pedig nem volt más, mintsem beférkőzni a személyes terébe és figyelni őt. Hihetetlen mennyire rosszul tudnak lenni, az emberek ettől az aprócska csínytől. Az első a felfedezés, amikor észreveszik a szituációt, ezt meghökkenéssel jelzik. A második fázis, amikor nem szólnak csupán tűrik a kellemetlenséget, csendben és hősiesen, időről időre rám pillantva, hogy még mindig szugerálom-e. Amikor többször is meggyőződtek erről, jön az értetlenség és a zavarodottság. Amikor ezt is megunták, akkor viszont szóra nyitják a szájukat. A kérdésre, hogy mit szeretnék tőlük.. csupán kitartóan és válasz nélkül folytatom a csínyemet. Ezt utálják a legjobban. Ekkor jön a kitörés próbája, tehát… hogy távol kerüljön tőlem. Az esetünkben, ha ezt megteszi akkor ő rosszul én jól járok. Megérte folytatni nem? De nem tudtam elüldözni a kedves vetélytársamat, sajnos nem olyan fából faragták. Ahelyett, hogy magára vette volna, csak fújtatott egyet majd elővette a mini könyvét, alig lehetett 8x10 centi és abba bújt bele, ügyet se vetve rám. Ezt a meccset elvesztettem. Kiakadás helyett lekoppintott, amit szomorú csalódottsággal, de tudomásul vettem. Viszont elég volt mindez ahhoz, hogy pár perc múlva sorra kerüljünk. Megtörtént. Csak pislogtam a kérdésre, majd sikerült végre szavakat formálnom.
- Persze. – Tudtam, hogy mire vállalkoztam, azt hiszem… Bár nem gladiátorharcra számítok. Azért nem ölésre játsszunk és… és ez csak egy játék. Egy barátságos mérkőzés… nem?...Nem? A kérdés bogarat ületet a fülembe, újra kellett gondolnom a határokat. A saját határaimat.
Sokáig nem mélázhattam mindezen, hiszen rögvest a harctérre irányítottak engem. A lépteimet követve a szívem egyre hevesebben vert és kényelmetlen izzadás lett úrrá rajtam. Nem szoktam tartani az idegen helyzetektől, így mindez… kifejezetten furán, sőt megmagyarázhatatlanul ért engem. Szeretek az újba fejest ugrani, most mégis kényelmetlen érzések kerítettek hatalmukba.

A zárt tér nyomott levegője után, szinte arcon csapásként érintett a kinti hűvös levegő. Szembe velem viszont egy ismerős arcot véltem felfedezni. Ajkaim hamar elkeskenyedett mosolyra húzódtak, a karommal pedig heves kalimpálásba kezdtem. Egy pillanatra még a nézőtéren várakozó szüleimet is elfelejtettem megkeresni. De hamar észbe kaptam, és erős koncentrálással de a tömeget próbáltam lebontani ismerős arcokra. Ugyan tapsokat nem kaptam, csupán egy kis pontról a lelátón, ennél több se kellett, hogy megleljem őket. Vagy legalábbis sejtsem a helyzetüket az emelvényen.

A mesélőnek:

by **Mera** Vas. Márc. 25, 2018 10:17 pm

sorrend:

Shadow:
Mind a ketten tudjuk, hogy nem csak feltételezés...
Még érezheted, hogy folytatná, de megszólal a távbeszélője.
-Ennyi elég volt. A végén még elrontasz mindent.
A férfi dúl magában egyet-kettőt, de ha pár pillanat múlva már el is tűnik mögüled.

Elisa:
A kérésedre megakadnak egy pillanatra. Az előtted ülő gyorsan átlapoz néhány papírt.
-Lehet róla szó. Viszont ehhez be kell jutnia a legjobb harminckettő közé.
Majd felír néhány sort a jegyzetébe mielőtt tovább küldene.

Mitsukai:
-Reméljük nem fog hasonlóra sor kerülni, ha így lenne, akkor mindenképp teljesítjük a kérését.

Misaki:
Egy darabig eltart míg leesik az illetőnek, míg rájön, hogy neki integetsz, visszainteget neked.
Ha közelebb mész, láthatod, hogy neki már megvan a maga klikkje. Leginkább azok az emberek, akiket az akadémián is láthatsz körülötte, meg még egy-kettő ember, akiket csak azért tudsz elkülöníteni, mert nem az U. A. szokásos egyenruhájában vannak.

Mindenki:
Amint az utolsó résztvevő is megérkezik, egy pillanatra elhalványodnak a fények, és a magasban egy férfira szegeződnek a reflektorfények. A gyakorlatlan szemnek úgy néz ki, mint aki repülne, de őt most kötelek tartják a magasban. Shadow felismerheti benne az illetőt, aki eddig zaklatta a fegyvere miatt.
-Üdvözlök minden nézőt és résztvevőt a mi kis különleges tréningünkön. A különleges viszonyoknak köszönhetően rengeteg résztvevő gyűlt össze. Szám szerint 872-en.
Tart egy kis hatásszünetet, mintha ez egy nagyon fontos adat volna.
-A nagy létszámra tekintettel egy előselejtezőt tartunk, ahol a legfontosabb kritériumok a résztvevők kitartása és előrelátása lesz. A küzdelemben minden résztvevő egyszerre vesz részt. Az épület különböző pontjaira képernyőket tettünk elszórva. Ezeken és minden jelenlévő, mint néző, mint résztvevő kompatibilis telefonjára el fogjuk küldeni a kisorsolt listát. A küzdelem akkor kezdődik, mikor ez a lista elérhető lesz, a lényege pedig: párokba fogunk sorolni mindenkit, és ha akárki kiesik a küzdelemből, a párja azonnal szerez egy pontot, és azonnal párosítjuk a következő elérhető pár nélküli résztvevővel. Tehát egyszerre maximum egy embernek nem lesz kijelölt ellenfele. A résztvevő kiesik, ha elhagyja az épületet, mozgásképtelenné teszik, elájul, feladja a küzdelmet, életveszélyes sebet kap vagy meghal. Remélhetőleg utóbbira nem kerül sor. Az utolsó száz állva maradt résztvevő közül a harminckét legtöbb ponttal rendelkező jut be a végére.
Ebben a pillanatban füst keletkezik a kommentár helyén, majd el is tűnik. Ezzel egy időben fel is izzanak a monitorok. Egy dologgal azonban senki sem számolt... A listán annyi név van felsorolva, hogy nem egyszerű megtalálni a sajátotokat, ráadásul nem is feltétlenül ismeritek az ellenfeletek nevét. Még talán meg se találjátok a saját neveteket, de a következő pillanatban a lista már változik is. Két név ki is esik szinte egyszerre, majd egy pillanatra a harmadik is, és egy Professzor nevű illető a lista elejére ugrik két ponttal. Majd a következő pillanatban a Zöld Ász is a második helyre kúszik. Ráadásul ő még mindig a listát bújja. Ezt látva viszonylag sokan nem is foglalkoznak tovább a listával, inkább számukra veszélyesnek tűnő ellenfelekre támadnak rá.

Elisa:
Elrepül a füled felett egy törpe, és ha utána nézel, láthatod, hogy Daikit vette célba. Azt is láthatod, hogy mindenki kitér a repülő törpe elöl. Pontosabban az őt követő gorilla testű ember felül.

Daiki:
Te azért pontosabban látod, mi történt szegény törpével. Ráadásul felismered benne a segédet, akitől a fegyver kaptad. A gorilla-ember felvette a földről és feléd hajította.
Miután sikerül kikerülnöd az első csapást, a hústorony már előtted is van, és fenyegetően így szól:
-Én legyőz te. Nem fegyver is.
Úgy néz ki, nem a legokosabb ellenfelet kaptad ki. (vagy kaptátok ki, ha Elisa is besegít.)

Mitsukai:
A néhány pillanat habozás után többen is úgy látták jónak, hogy egyszerre támadjanak rád. Ráadásul valaki a hátad mögül a szárnyadat célozza meg, és próbálja meg elszorítani egy kötéllel... Hogy a kötéllel mért nem fogja le a testedet is, az egy rejtély (még).

Sae, Misa:
Körülöttetek zajlanak a küzdelmek, de titeket egyenlőre még nem talált meg senki, ezért ti, ha akarjátok le tudjátok csekkolni a kisorsolt ellenfeleteket. Misának egy Hústorony nevű ellenfele van. Sae-nek pedig egy Szikra nevezetű. Próbáljátok megtalálni az ellenfeleteket a tömegben. (Egy kis segítség, Misa ellenfele éppen Daikival küzd.)

konferenszié:

Zöld Ász:

by **Elisa Von Altmark** Hétf. Márc. 26, 2018 12:17 am

Egy kacsintással jeleztem a segítőnek, hogy az a 32 az nem is lesz problémás. Ez a magbiztosság egészen addig maradt meg ameddig be nem jelentették a résztvevők pontos számát...
~Hachihaku-nanayu-ni.... az annyi mint... 800, 70 és 2...
Fordítottam le lassan de biztosan a hallottakat. Nekem jól jött az a kis hatás szünet.
-Mein Got...
Sóhajtottam egy nagyot és megigazítottam a fejemen a kalapot és tovább hallgattam a bemondót. Pár másodpercig töprengtem, hogy miféle matek lehet a dolog mögött, de nagy vonalakban sejtettem. Nem volt időm a részletekbe bocsátkozni és utána számolni, hogy hány embert kéne lerostálnom a biztos továbbjutáshoz. A füst felszállt. Ezt egyértelmű jelnek tekintettem. Az egész csarnok megelevenedett. Kezdetét vette a selejtező. Tettem egy vállkörzést és kezeimet feltöltöttem. Felpillantottam a kijelzőre, de a sok írásjel nekem még túlságosan is kaotikus volt, hogy bármit is értsek belőle ennyi idő alatt. Nyugtáztam, hogy előbb éljük túl. Ellenfelem úgy is megtalál magának ha akar. Sikerült feltűnően öltöznöm. Ha a szürke térdig érő kabát nem is, de a kalap mindenképpen utal a hajózásra.
Egy árny suhant el felettem, noha már késő volt, behúztam a nyakamat. Eztán fordultam a lövedék irányába aminek gyanúsan ember formája volt. Több sem kellett, hátra fordultam.
Egy orbitális Gorilla száguldott felém, vagy csak az útjában voltam. Nemes egyszerűséggel oldalra léptem, hogy kitérjek az útjából. Úgy tűnt Daiki volt a célpontja, rólam viszont megfeledkezett... Kapva az alkalmon, bal kezemet rászegeztem és szapora, nyújtott léptekkel, íven haladva, helyezkedtem a Gorilla mellé, ügyelve, hogy Daiki ne kerüljön a tűzvonalba. Oldalvást álltam és megvetettem a lábamat stabilan. A jószág a maga sajátos, primitív módján megnyilvánult, hogy Daikival küzdeni szeretne. Nekem már feszítette a kezemet a benne tengő indulat, így útjára engedtem egy egyenes mentén. A cél a gorilla volt. A távolság minimális. A kezem szinte megkönnyebbült ahogy kiadtam belőle az energiát. Feszült figyelemmel néztem a végeredményt.
Ha a Gorilla elröpült, akkor számhoz emelem a gőzölgő mutató ujjam és elfújom, mint egy puska csövet. Mosolyogva kacsintok Daikira, csak hogy minden rossz szándék nélkül, zavarba hozzam.

by **Takuya Daiki** Hétf. Márc. 26, 2018 11:08 pm

Egyből összeállt a kép.
- Huhh ebből fejetlenség lesz.
Mindenki egy helyen volt a nagy küzdőtéren és az a nagy szám igencsak impresszívnek ígérkezett. Ahogy megkapta a telefonjára az üzenetet, elő is vette volna, ha nála is lett volna. Nem igazán tartotta érdemesnek a farzsebébe süllyeszteni, hogy jól szét is törje, ha úgy adódik. Tehát a kivetítőkre hagyatkozhatott csak, azonban már ennek sem volt jelentősége, mivel az első jelentkező ki is szemlélte magának. Első gondolata az volt, hogy visszapasszolja a tagot oda, ahonnan elrugaszkodott, amikor rájött, hogy nem a támadója a repülő ember, hanem az áldozata csak, tényleges ellenfelének.
- Bakker... - Leszúrta a földbe a fehér botot, majd elrugaszkodott a földtől és egy szaltóval kísérve karon ragadta az ismerős törpét. Lelassította a mozgását, a lendülettel pedig egy közelebbi pontra irányította, mögéjük. Nem csodálkozna ha a kis ember elhányná magát, mikorra képessé válna arra, hogy felálljon.
Ő pontosan egy lépéssel a tai chi bot elé érkezett, térdre. Ekkorra oda ért a kolosszus is. Hátra nyúlt az eszközért, és ajak lebiggyesztve pörgette meg maga mellett kipécézésnek tárgyát, majd megrántotta a vállát. Ha emiatt, akkor emiatt fogja szét rúgni a seggét ennek a túlméretezett majomnak. Természetesen ezzel együtt is, csak hogy megérezhesse, hogy milyen egy fegyver az ő kezében.
- Ennyire irritál, hogy majdnem egymagasak vagyunk? Csak nekem eszem is van hozzá. Pff -
Használta a quirket a boton, ami egyúttal rendőrségi gumibothoz hasonló szívósságot vett fel. A harcra azonban nem került sor, ugyanis Elisa chan besegített. Hátra ugrott párat, kikerülve egy nagyon egymásba feledkezett harcoló párost. Biztosította, hogy nem sodorja el társa képessége őt is. A kacsintásra azonban kicsit összezavarodott, de rendbe szedte magát semmi perc alatt és egy vidám szalúttal válaszolt. Tőle megszokott módon nagy mosolyt is küldött mellé.
Ekkor botorkált ki a füstfelhőből a még mérgesebb majmóca. Daiki megrázta magát. Hát végül mégis cselekednie kell.
- De szívósak vagyunk. - Összehúzta a szemét. Ez a tag szédeleg. - Hehe... nézzük kibírsz e egy ütést a leggyengébb testrészedre.
Szavai közben tett pár vállkörzést, a nyakát is beropogtatta, és nekilendült izomból a majomagyú felé.
Út közben az egyik éppen elesőben lévő tag hátára és arról rugaszkodva el, már a levegőből küldte meg a Majomember fejét a bottal. Tai chi módra, szúró mozdulattal.
Ha a tervek szerint alakult minden, akkor földet érésével együtt a másik is elterült.

by **Kagetani Mitsukai** Kedd Márc. 27, 2018 5:17 pm

Sok ember gyűlt össze, nagyon sok. Próbáltam ismerős arcokat felfedezni, akár olyan iskolásokat, akiket még ismertem, vagy esetleg hősöket, de ennyi ember között ez gyakorlatilag lehetetlen vállalkozásnak bizonyult, szóval inkább visszaereszkedtem a talajra, külön figyelve arra, hogy ne csapjak túl nagyot, és esetleg borítsak fel vele embereket ^^" Aztán volt egy pillanat, amikor elhalványultak a fények, és elkezdődött a show, vagy valami afféle. Volt egy fazon, aki tartott egy kis beszédet, kezdve azzal, hogy számszerűsítette, mi az a nagyon sok ember. Nos öhm... nagyon sok. De legalább most már tudom, hogy néz ki 800 ember egy helyen ^^ Ahogy magyarázott, a hősvizsgák jutottak eszembe, bár ott nem volt ennyire őrült létszám, de a felépítése hasonló volt. Vajon a stratégia is olyasmi lesz? Próbáltam ötletelni, ahogy mondta a részleteket, de elég komplikáltnak hangzott a rendszer, és a lényege úgyis az volt, hogy legyél benne az utolsó százban. Az első perceket túl kell élni... Valószínűleg könnyebb lenne, ha lenne valamiféle csapatom, az iskolások ebből a szempontból jobb helyzetben voltak. Mindenesetre megropogtattam a nyakam, aztán az ujjaim, és csaptam volna egy jó nagyot a szárnyammal, hogy hátralökjem a körülöttem állókat, de... beleakadt valamibe. Felszisszentem, és egy gyors pillantás elég volt ahhoz, hogy felfogjam, mi a baj. Remélhetőleg könnyen orvosolható a probléma, legalábbis én elintézettnek gondoltam annyival, hogy kreálok egy árnyékpengét, elvágom vele a kötelet, és lerázom a kötél maradékát a szárnyamról, mielőtt újra nekiveselkedik a magasba emelkedni. Ezzel ugyan célpontot nyújtok, de még mindig kevesebb ember ér el, mintha a földön maradnék ^^" Ráadásul odafent kifejezetten jó a manőverezőképességem, és addig is kiötölhetem, mi lenne a legcélravezetőbb taktika. Mármint... ha jól értettem, akkor random embereket nem érdemes mozgásképtelenné tennem, mert azért én nem kapok pontot, de más igen... Mondjuuuk... talán azokra kéne vadásznom, akiknek sok pontjuk van ^^ Az mindig egy követhető taktika... de először is éljük túl a kezdeti őrületet. Próbáltam egy olyan helyet keresni a tekintetemmel, ami mögött el lehet bújni. Ha csak fél percem van, hogy kikeressem a nevem a listából, és megnézzem, ki van a tetején, már az is segít :3

by **Misa Misaki** Pént. Márc. 30, 2018 9:39 pm

A Zöld Ász-t messziről kiszúrtam. Magasba emelt karokkal intettem neki, és produkáltam ezt, ameddig ő is kiszúrt a tömegből. Leplezetlen örömmel fogadtam a jelenlétét. Belépve hatalmas tömeg fogadott, legalább akkora mint a nézőtér, talán egy kisebb túlzással. A szüleimnek is hamar kiszúrtak és boldogan intettem feléjük. A kezdeti aggályaimat sikerült levetkőznöm, vagy talán csak az adrenalin dobta meg egy kissé? Bele se mertem gondolni mi fog ránk várni. És tényleg, egy kósza gondolatot sem töltöttem el spekulációkkal. Helyette inkább a rendező úr, vagyis a konferáló úr szavaiból szűrtem ki a lényeget. Először bonyolultnak tűnt. Főleg amikor a monitoron megjelenő több száz név közül kellett kikeresnünk magunkat. Először azt néztem meg, hogy abc sorrendben vagyunk-e rajta. Vagy valami más elrendezésként vagyunk felsorolva. Amint kibogarászhattam volna magam, a lista már is változott.
- Szuper vagy ZÖLD ÁSZ!!! – Ujjongtam, és lelkesedtem meglehetősen hangosan és felelőtlenül. Talán a véletlenek köszönhető, hogy a szemem sarkából pont megtaláltam a nevem, mellette… pedig egy másikat. „Hústorony”.
~Hát… hozzám képest itt szinte mindenki az. .___.~… Így ez baromira nem volt segítség, mint ahogy a neveink sincsenek feltüntetve… ez egy igazságtalan és reménytelen rendszer. Ennyi emberből pont kifogni azt akit nekünk szántak. Mérges lettem, de nagyon. Korcsolyámmal siklani kezdtem az emberek között. Talán ekkor szaladt el az orrom előtt egy hatalmas gorilla. Megtorpantam és hirtelen ötlettől vezérelve guggoltam, és medve írásjelét simítottam a földbe, ha föld talajunk volt. Ha beton esetleg aszfalt, akkor az övemre szerelt tollkészletből vettem elő egy fekete alkoholos filcet. Majd ezzel firkantottam fel, pillanatok alatt a medve írásjelét. Amint ez sikerült abból az anyagból keletkező az állattal azonos méretű medve emelkedett ki a tömegbe, majd iramodott meg a gorilla után. Sajnálatomra az előző procedúrám elég időt vett el tőlem, hogy mások is kiszemelhessék, így egy hatalmas fénycsóva teríthette le az állatott, bár a szívóssága kérdéses. Amennyiben sikerült leteríteni, úgy… a medvém odasomfordált a majomhoz. Én pedig a szemeimmel felkutattam az események gyökerét. Elsa csodálatos képessége volt, bár most rosszkor használta… vagy mégsem? Láttam az ő és Dai közötti interakciót, így morgolódva vettem tudomásul…
- Ő az enyém volt!... ˇ^ˇ- A medve hátsó lábával még egy utolsót rúgtam a majomba. Csak, hogy az örömöm is megmaradhasson. Új ellenfél elé néztem. A táblát kutattam… ír-e valamit. Így, hogy tudtam merre keressem a nevem, talán könnyebb volt. Talán ennek köszönhetően szúrtam ki Angelt is a magasba.
- Szióka Angel-sama!~ Ügyes legyél! - Intettem oda neki, a tömegből boldogan. És persze picit számítóan. De ennyi gonoszság talán még belefér. :3 Hiszen ki támadna egy iskolást, amikor.... :3 Bár ez is csak azokra az ostobákra vonatkozik, akik nem értik a lényegét a "játéknak". Azok pedig remélhetőleg, lassan kirostálódnak. Ami viszont aggaszt....az a professzor. Őt kéne megtaláljam. Erre viszont nincs kiforrott taktikám. Amit viszont észrevehettem, hogy a létszámunk is csökkenni kezdett. Kihúzni a végét valahol elbújva... nem jó taktika.

by **Shadow Broker** Szomb. Márc. 31, 2018 1:57 am

Az az egy fickó mögöttem elég zavaró dolog volt, de végülis nem aggódtam miatta, ha baja van akkor ahhoz komoly lépéseket tennie az irányomba, ami persze fáradtság lenne. Plusz ha ez nem elég még szólnak is neki, hogy hagyjon engem békén. Amikor lassan elindult mögülem egy egyszerű -chö-vel nyugtáztam a helyzetet. Nem tudhat ő semmit rólam, pláne nem a pisztolyomról, így kit érdekel, ha kötekszik?

Aztán pár pillanat mulva feltűnt a levegőben...
-Very Impressive-fejeztem ki magam az idegen nyelven, mely most oly szépen csengett a helyzethez. Kár, hogy a látvány nem volt Epic, hiszen így csak annyit hozozz ki belőlem a mondókája, hogy előre dőltem és vártam a küzdelmet.

Ami nem sokára elkezdődött. A nép felpezsdült, és pár nagyon látványos produkcióval szolgált, nagyon tetszett például ahogyan az egyik kiscsaj szinte egy lövéssel nullázott egy gorillát. Lerítt róla, hogy nem japán születésű, így valamelyest el is várható, hogy többet nyújtson. Érdekes látképet adott, ahogyan a sok harcos egymásnak ugrott, akár egy régi római gladiátor küzdelemben, néhányan elmentek volna vadállatnak is, a kinézetük alapján persze.

Így én mivel jobb dolgom nem akadt, figyeltem a tömeget, és próbáltam neveket és arcokat megjegyezni.

by **Hiiragi Sae** Szomb. Márc. 31, 2018 4:09 pm

A lány erősen figyelte, amit a repülő férfi mond és igyekezett minden szót pontosan megjegyezni. Ő maga 1v1 küzdelmekre számított, de nagyon nem így lett. Első körben egyszerre több, mint 850 ember fog küzdeni egymással és bár mindenkinek megvolt a maga ellenfele, várható volt a kezdeti káosz. Miután kiderült, hogy a képernyőkön levő lista szinte használhatatlan, hamar elkezdődött a free for all. A lánynak szerencséje volt ilyen téren. A kutya nem foglalkozott vele. Viszont éppen csak sikerült kikerülnie a körülötte küzdők tűzvonalból. Igyekezett megkeresni a listán a nevét mikor érezte, hogy rezeg a zsebe. Ekkor ugrott be, hogy telefonon is megkapják a listát, az pedig szintén a szerencsének köszönhető, hogy a lány magánál felejtette. Így hát rá tudott keresni a saját nevére és láthatta az ellenfeléét is. Ám nem csak a sajátját, de Dai, Misa és Elisa nevére is rákeresett. Misa esetében még a kódnevet is tudta, ha esetleg nem a rendes neve lenne (róla bár nem találkoztak a helyszínen tudta, hogy részt vesz). Ezután tűnt fel neki a villanás, ami számára félreértelmezhetetlen. Elisa képességét már láthatta gyakorlati órán, így azt a pontot vette célba. A csápok a ruha alatt a lábainál bújtak ki és lőtte ki magát a plafon felé, míg a melegítő felsőjének ujjából egy újabb csáp nyúlt előre, megkapaszkodva vagy épp megtapadva a plafonon, úgy lendült el a tömeg felett, egészen a csipet csapat közé.
- Hali. - Nem tudhatta előre, hogy mire odaér már kilesz-e ütve a hústorony és így beszámolja-e Misának, de ha igen akkor azt meg is osztotta a csapattal és figyelte (Misa mellett) kit kap majd.

Ha a hústornyot sikerült Dai-nak és Elisának kiütnie.

– Valahogy sejtettem, hogy rögtön harcba keveredsz. – Nézett oda Dai-ra az általa jól ismert, szemrehányó tekintetével. Ennél többet nem is kellet mondania, hisz a fiú már érthette, hogy egyáltalán nincs elragadtatva attól, amire barátja érkezett. – Szerencsénk van, hogy ilyen könnyen összegyűltünk. Maradjon is így! Ha összedolgozunk, nagyobb eséllyel jutunk be a legjobb harminckettő közé. – Mondják, hogy az elme nem esik messze a fájától. Hát a lány most megmutatta. A hangsúlyából könnyedén kivehető, volt, hogy ezt nem javaslatnak szánta. – Ahogy értelmeztem a szabályokat, minden fölösleges harccal másnak szerzünk pontokat. Egyelőre, amíg ilyen sokan vagyunk, kerüljük a feltűnést és a harcot. – Itt Misára pillantott jelezve, hogy jó lenne ha eltüntetné a medvéjét és kevésbé kalimpálna mindenkinek. – Ha szerencsénk van, úgy fogják kiütni a „párjainkat” hogy meg se kell mozdulnunk. – Mialatt próbálta túlkiabálni a körülötte levőket és megosztani az információt osztálytársaival, elkezdte levenni a felsőjét. Alatta csupán csak egy sportmelltartó volt. Remélte, hogy ezzel nem hív magára ellenfeleket, de muszáj volt levennie annak érdekében, hogy szabadon tudja használni a quirkjét. – Az én ellenfelem neve szikra… - Közölte, még mindig a telefonnal a kezében. Egyúttal itt volt a remek alkalom, hogy esetleg megtudja Dai és Elisa regisztrált nevét és megkeresse az ő ellenfelei nevét is. A telefon keresőjével nem volt nehéz dolga.

Amennyiben a hústorony még harcolna.

A megérkezést követően ledobta magáról a felsőjét és a még „pihenő” állapotban levő csápjai közül kettőt-kettőt a férfi csuklójára próbált fonni és teljes erejéből hátrafelé kezdte húzni, még a megmaradt egy, a férfi arcára tapadt, eltakarva a száját és orrát. Így próbálta a lány akadályozni, hogy a férfi levegőt kapjon és gyengítse őt, még a többiek vagy ki nem ütik, vagy el nem ájul.
Amennyiben a férfi a földön van, úgy elkezdte mondani a fentebbi stratégiáját, ha tudta.

by **Mera** Szomb. Márc. 31, 2018 5:41 pm

Dai, Elisa, Misa és Sae:

Négyőtöknek sikerült összeverődnötök, úgy néz ki. Elisa és Daiki kettős csapása ki is üti a hústornyot. (Ezzel megadva Misának az első pontját.) Egy segéd odamegy hozzá, de mivel nem súlyosan sérült, hanem csak ájult, továbbmegy másoknak segíteni. Néhány pillanattal azután, hogy Sae megemlíti az ellenfele nevét, egy kisebb áramütés éri a kezét, ezzel a telefonját is kisütve. Majd kis idővel később újabb, és újabb áramütések érik a testje különböző részein. Úgy néz, ki, hogy a terv, miszerint észrevétlenül kéne maradniuk nem jött össze, és az ellenfele se mutatta meg magát.
A többiek csak azt láthatják, ahogy Sae reagál ezekre a csapásokra, de mások nem támadnak rátok. Egyenlőre még nem életveszélyesek a sérülések, és elkerülték a fontosabb szerveket.

Mitsukai:
Az árnyékok nem működnek, akárhogyan is próbálkozol. Mikor taktikát váltasz, hogy szembenézz a támadóddal, láthatod ahogy egy lövedéket eltalálja először a kötelet, de a töltény az árnyékodhoz hasonlóan csak áthalad a kötélen. A következő töltény már a kezet vette célba, és el is találja, minek a hatására a szárnyad kiszabadulnak a szorításból. Viszont miközben lerázod magadról a kötelet, a megmentőd rád szegezi a fegyvert. Mármint a fegyvereit, mert kettő is van nála.
-Te vagy ez az angyal nevezetű? Ha igen, én vagyok az ellenfeled.
Ahogy végignézel rajta, láthatod, hogy egy hősdiák-egyenruhát hord, viszont nem az U. Á.-ét.
-Wallter, intézd el, hogy senki se szóljon bele a játékunkba.
Néhány lövedék felétek repül, de mintha egy láthatatlan fal minden irányba megvédene titeket.

A pisztolyos:

Shadow:
Ahogy nézed a küzdelmet láthatod, hogy a küzdőtér és a nézőtér közt semmilyen védőfal sincsen. Az egyik résztvevő feléd is repül, míg egy másik az arcod előtt el nem kapja, és ledobja a földre.
-Ezzel meg is van a biztos továbbjutás...
Az irányodba fordul. (Vagyis neked úgy tünhet, hogy egyenesen a szemedbe néz, de nem lehetsz teljesen biztos benne)
-Nem lenne probléma, ha innen nézem tovább a mérkőzéseket?
Majd meg sem várva bárkinek a válaszát, egyszerűen leül arra a helyre, ahonnan a küzdelem előtt lelépett a minden lében kanál illető.
-Jó napot. A Professzor vagyok.
Nem mintha bárki kérdezte volna...

A professzor:

Jelenlego állás:
Profeszor: 13
Zöld Ász: 4
.
.
.
Misa: 1
.
.
Sae: 0
Daiki: 0
Mitsukai: 0
Elisa (Bismarck):0

by **Hiiragi Sae** Vas. Ápr. 01, 2018 12:37 am

Nem kellet sokat várniuk, hogy Szikra pajtás előbukkanjon. A lányt meglepetésként érte a támadás. Előbb a telefonját „dobta” el, ahogy az izmok összerándultak.
- Itt is van… - Jegyezte meg a többieknek, majd ahogy ezt kimondta, újabb találatok érték a könyökén, térdén és egyéb testrészein. Ezek hatására a lány önkéntelenül is összerándult, majd négykézlábra zuhant. Cseppet sem volt kellemes érzés és fogait összeszorítva folytotta el a sikolyát. Szemével az ellenfelet kereste, mialatt a két csápja a lábaitól indulva elkezdték betekerni őt és egy rövid pillanat múlva az egész testét befedte. Csupán a szemeinek maradt egy apró rés, illetve a megmaradt csápoknak egy-egy pont, ahol azok kinőttek. Nem sokban különbözött a helyzet attól, amikor bekötött szemmel kellet védekeznie gyakorlás közben, így azt a "protokollt" követte amit ott tanult. A csápjai, bár nem álltak ellen az elektromosságnak, mivel sokkal kevesebb ideg volt benne, így legalább a fájdalmat képes volt jócskán enyhíteni, plusz képes volt magát földelni, így a például a létfontosságú szerveit tudta védeni. Direkt kissé lazábbra hagyta a csápok ölelését, az izom görcsök miatt. Szikra nem lehetett messze tőle. Nem kiabált annyira hangosan, hogy a tömegben ezt csak úgy meghallják, ráadásul ha elektromos kisüléseket használt, még ha nem is látta, a tömegben nehéz lenne vele célozni. Ezen feltételezés alapján tehát, Sae a környezetét kezdte vizsgálni. Az is lehet, hogy másképp vezeti bele az áramot. Egy gyors pillantást vetett a padlóra, hogy mennyire lehet képes vezetni az áramot.
~ Hol vagy? ~

by **Kagetani Mitsukai** Vas. Ápr. 01, 2018 2:55 pm

Legnagyobb meglepetésemre nem szabadultam ki, pedig biztos voltam benne, hogy az árnypengém összetalálkozott a kötéllel, vagy legalábbis útba ejtette. Gondoltam rá, hogy újra megpróbálom, de ha valamit megtanultam, akkor az az volt, hogy a siker kulcsa a gyors cselekvés. Nem volt szabad az időmet pazarolni olyasmire, ami egyszer már nem sikerült, szóval inkább megfordultam, hogy megragadjam a kötelet, és megpróbáljam kirántani a támadóm kezéből. Lány létemre elég sok erő volt a karomban, legalábbis egy átlagemberhez képest, szóval bizakodó voltam ^^
Mire azonban megfordultam, már valaki akcióba lépett helyettem, és azalatt a pár másodperc alatt, amíg megszabadulhattam a kötéltől, lett egy sejtésem az illető quirkjéről. Nem mintha ez számított volna, mert már nem ő volt az ellenfelem, hanem egy pisztolyos kissrác.
- Szárnyas hős, Fallen Angel szolgálatodra ^^ Köszönöm, hogy megvédtél :3 - biccentettem mosolyogva. Tisztában voltam vele, hogy azért tette, mert maga akar kiejteni, bár szerintem ez rossz taktika volt, hiszen felfedte magát előttem, miközben azzal a másikkal is meggyűlhetett volna a bajom... Körbenéztem, és így ránézésre volt egy néhány méternyi hely, ahová nem jutott be semmi körülöttünk. Ahhoz nem volt elég terem, hogy a szárnyaimat használjam... Azt hiszem muszáj lesz megint átadnom magam a sötétségnek, de a sensei eleve ezért küldött, hogy gyakoroljak a quirkemmel, szóval... ^^" Ellene csak működni fog, nem? Nem vagyok elég gyors ahhoz, hogy lövedékeket állítsak meg, ő pedig diákruhát hord, szóval talán ő se fog tudni mit kezdeni az én sebességemmel. Az fog nyerni, aki hamarabb lecsap.
- Ne haragudj... - motyogtam a nemlétező bajszom alá, és az ő árnyékát használva indítottam támadást. Négy árnykötelet csináltam belőle, nagyjából ennyire tudtam egyszerre odafigyelni, és a padlóból kilövő béklyókkal megkíséreltem a kezeit a testéhez kötözni. Ha úgy fest, hogy nem tudja kikerülni, csak akkor osztottam tovább a köteleket, hogy a felkarjától egészen a csuklójáig befedjem árnyékszalagokkal, és ezzel lebénítsam. Egyéb esetben a négy kötéllel hullámokban támadva próbáltam védekezésre kényszeríteni. Addig se rám lövöldöz ^^

by **Misa Misaki** Hétf. Ápr. 02, 2018 12:49 pm

- Hogy mi? Az ájult embereket nem viszik ki az arénából?! – Akadtam ki hangosan látva, ahogyan leelenőrzik az állapotát, majd a „segéd” tovább megy. Aggasztó ez, hiszen képtelen a védekezésre és itt… ahol, „röpködnek” a quirk-ek, ez bizony veszélyes. Megcsóváltam a fejem, csípőre tettem a kezem, majd megpróbáltam megemelni a hústoronyt, hogy eljussak vele legalább odáig ahol bejutottdarkseagreunk. Amennyiben jól emlékszem, a közelében lesz egy betegellátó.
- Köszi a pontot Eli, de ezt nem hagyhatom. – Így amennyiben nem szólt közbe semmi, kiváltam a csapatból, hogy elvigyem a sózsákot. Bár félő egyedül megemelni sem tudtam, így csak erőlködtem egy keveset. Amennyiben nem sikerült, így quirk-et használtam, a medvém még elemében volt, így felkapta és elszaladt vele, megpróbálva kikerülni a versenytársakat.
Mire visszaértem, vagy visszatérhettem, addigra Sae pánikrohamot kaphatott, hiszen rángatózott és négykézlábra ereszkedve, közeledett a földhöz. Láttam, ahogy a quirk-jével körbefonta magát, mintha csak meleg ölelésre vágyna. Bevillant, hogy akkor is kiesik, amennyiben valaki mozgásképtelen lesz. Jobb ötletem nem támadt, így körbefontam a képességemmel. Egy malac „jelmez” mögé bújtattam. Rést hagyva a száján, a szemei helyén, és a hátán, csupán apró kérget építettem, hogy bármikor át tudja törni a csápjaival. Amennyiben erőm megengedte egy emberi malacalakú páncélba bújtattam, még kis kunkori farkincát is kapott hátul. Viszont éreztem, hogy kezdek kifáradni, így meg kellett húznom magam. Sae pillantása után bizony csendesebb is lettem. Nem is érte meg hangoskodni, hiszen Angel is túlzottan lefoglalta magát. Érthető módon, de azért nah… Sae páncéljának egy problémája volt csupán, egyedül én irányítottam az ajtóból felépített fa alapú jelmezt. A másik amit megemlítenék, hogy mivel én döntöm el az összetevőket, így a fa száraz, nedvességmentes volt. A felfordulásból felvettem Sae telefonját.
- Nektek szóltak, hogy be lehet hozni? - Pislogtam a többiekre. Nekem, meg sem fordult a fejemben, hogy egy ilyen eseményre magammal hozzam. - Bánatomra.
- Akkor most? Mi legyen? - Kérdeztem tanácstalanul a többieket. Időközben nyílván rájöttem, hogy nem roham tört a lányra, hanem valamiféle csúnya támadás áldozatává vállt, és a merénylő a közelünkben lesz.

by Ajánlott tartalom

[Kaland] Combat Training

[Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training

Re: [Kaland] Combat Training