Kezdőlap[Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
2 posters
:: Játéktér :: U.A. Hősképző Akadémia :: Főépület
1 / 1 oldal
[Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
by Misa Misaki Hétf. Márc. 12, 2018 6:13 pm
A reggel a szokásos rutinnal kezdődött, akkor még senki nem számított arra, hogy a mai nap egy meglepetést tartogat számunkra. Az első óra kezdődhetett meg, amikor mi már a helyünkön ültünk és vártuk a tanár úr betoppanását. A csengőszó után halk duruzsolásba kezdett az osztály többsége, mivel az efféle késések egyáltalán nem voltak jellemzőek a tanárokra. A csacsogásban elmerülő osztályt közel tíz perc késés után megjelenő személyek törték meg, ugyanis a tanárúr oldalán egy velünk egykorú, szőke lány sétált be. Pár szót kért az oktató tőle, bemutatkozás gyanánt, miután felkonferálta őt. Addig mindannyian csendben hallgattuk végig. Közben a igyekeztem nem bámulni, de azért megnézni a jövevényt. Szőke haj, europid arcszerkezet, utóbbit nem sűrűn látni japánban, olyat meg végkép, aki nem már itt született, vagy nagyon fiatalon került hozzánk. Első pillanatra rengeteg kérdés futott át az agyamon. Az osztálytitkárunk a héten beteg lett, így a mai nap nem volt, aki helyettesíteni tudta volna. Így miután fel lett téve a „nagy” kérdés, elsőként tettem fel a kezem, és meg is kaptam a jogot. Én leszek ma személyes titkársága és testőrsége Miss. Elsa Von Atmark-nak, aki leginkább egy disney hercegnőre emlékeztetett. Viszonylag távol volt szabad hely tőlem, egy sorral és két paddal mögöttem. Már az óra vége előtt, hátrafordultam egyszer, hogy „ellenőrízzem” felelősségem meglétét, majd amikor ki is csengettek, oda szökkentem mellé.
- Szia, a nevem Misa. – Hajoltam meg illedelmesen.
- A mai nap én foglak körbevezetni az iskolában, a hálókörzetekben és hozzám fordulhatsz, ha bármi kérdésed van. – Talán picit hivatalosra sikeredtem, de lényegében ennyi volt, amit közölni szerettem volna.
- Ajánlom, látogassuk meg a kajáldát. Korábban van reggeli, mert utána ikeróráink lesznek. - Biccentettem kissé félre a felsőtestemet, az ajtó irányába.
- Hoztál magaddal reggelit, vagy irány a büfé? - Tettem még fel egy lényegi kérdést.
- Szia, a nevem Misa. – Hajoltam meg illedelmesen.
- A mai nap én foglak körbevezetni az iskolában, a hálókörzetekben és hozzám fordulhatsz, ha bármi kérdésed van. – Talán picit hivatalosra sikeredtem, de lényegében ennyi volt, amit közölni szerettem volna.
- Ajánlom, látogassuk meg a kajáldát. Korábban van reggeli, mert utána ikeróráink lesznek. - Biccentettem kissé félre a felsőtestemet, az ajtó irányába.
- Hoztál magaddal reggelit, vagy irány a büfé? - Tettem még fel egy lényegi kérdést.
Misa Misaki- Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.
Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600
Re: [Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
by Elisa Von Altmark Hétf. Márc. 12, 2018 7:33 pm
Meglepően nagy tömeg fogadott az akadémia területére lépve. Egy pillanatra meghűlt benne ma vér. Ennyi embert még életemben nem láttam iskola udvaron. Két napja vagyok itt de még mindig letaglózó az itt lévő nyüzsgés. A tömeg mellett vizslató szempárokba is bele futottam. Csak most tűnt, fel hogy itt mennyire kirívó a magasságom. Az utcán viszonylag sok velem egy magas emberrel találkoztam így nem tűnt fel a dolog. De itt a saját korosztályomban nagyon is kiemelkedek a tömegből. Miután átverekedtem magam a tömegen, meglepődve konstatáltam, hogy milyen pontosan sikerült beérnem. Három kerek perccel hamarabb a tervezettnél. Így összességében 5 perccel a megbeszéltek előtt. Örömmel konstatáltam, hogy az itteni vonatra ténylegesen lehet számítani. Türelmesen kivártam a megbeszélt időpontot. öt másodperccel később pedig bekopogtam. Az igazgató úr hívott be. Pár mondatot váltottunk mire megérkezett az osztályfőnököm akivel végül elindultunk a leendő osztály felé. A rövid és tartalmas felkonferálás után a bemagolt etikettnek megfelelően meghajoltam.
-A nevem Elisa Von Altmark. Németországból jöttem a cserediák program keretein belül az Elsőrendű-Állami-Quirk-Gondozó és tehetségfejlesztő Intézetének északi kirendeltségé alá tartozó, Müncheni, emelt fokozatú, speciális képzést és gondozást biztosító szakágának 2+12 osztályos állami oktatási intézményének 8. évfolyam A osztályából.
Miután ezt eldaráltam, tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet.
-Örvendek a találkozásnak.
Egy mosollyal nyugtáztam a bemutatkozást és a tanárra néztem. Ha megadta a jelet, biccentettem és helyet foglaltam egy szabad asztalnál. Csöndben kipakoltam a füzetet, tollat, vonalzót, radírt, hegyezőt. Szépen elrendezve egymástól egyenlő távolságra. Felcsaptam a füzetet és figyelmemet a tanárra szegeztem. Nem törődve a rám szegeződő szempárokkal. Valaki megkísérelt szóba elegyedni de az első pisszegésre mutató ujjamat mutattam felé morcos arckifejezéssel. Jelezvén, erre most nem vagyok vevő. A szünetben a helyettes osztály felelős jött oda hozzám. Révén az órának vége volt, széles és kedves mosollyal fogadtam.
-Örvöndek Misa!
Érdeklődve hallgatom végig.
-Ó! Nagyon rendes tőled. Köszönöm de én...
A mosoly az arcomra fagyot. Jobb szemem alatt megrándult párszor az a bizonyos izom ahogy meghallottam, hogy nem lesz lehetőségem a 2. óra után reggelizni. Nem így terveztem a napot. Megköszörültem a torkom.
-Rendben. Menjünk a büfébe.
Felálltam a padból és vártam hogy mutassa az utat. A folyosón felzárkóztam mellé. Különös érzés volt magamon érezni ennyi figyelő és csodálkozó szempárt. Nem mondanám, hogy feszélyezett, valahol inkább imponált a dolog. Önkénytelenül is megmosolyogtam néhány döbbent arcot. Rövid csöndet követően Misa felé fordultam.
-Misa ugye? Téged mi vitt a hősi pályára?
-A nevem Elisa Von Altmark. Németországból jöttem a cserediák program keretein belül az Elsőrendű-Állami-Quirk-Gondozó és tehetségfejlesztő Intézetének északi kirendeltségé alá tartozó, Müncheni, emelt fokozatú, speciális képzést és gondozást biztosító szakágának 2+12 osztályos állami oktatási intézményének 8. évfolyam A osztályából.
Miután ezt eldaráltam, tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet.
-Örvendek a találkozásnak.
Egy mosollyal nyugtáztam a bemutatkozást és a tanárra néztem. Ha megadta a jelet, biccentettem és helyet foglaltam egy szabad asztalnál. Csöndben kipakoltam a füzetet, tollat, vonalzót, radírt, hegyezőt. Szépen elrendezve egymástól egyenlő távolságra. Felcsaptam a füzetet és figyelmemet a tanárra szegeztem. Nem törődve a rám szegeződő szempárokkal. Valaki megkísérelt szóba elegyedni de az első pisszegésre mutató ujjamat mutattam felé morcos arckifejezéssel. Jelezvén, erre most nem vagyok vevő. A szünetben a helyettes osztály felelős jött oda hozzám. Révén az órának vége volt, széles és kedves mosollyal fogadtam.
-Örvöndek Misa!
Érdeklődve hallgatom végig.
-Ó! Nagyon rendes tőled. Köszönöm de én...
A mosoly az arcomra fagyot. Jobb szemem alatt megrándult párszor az a bizonyos izom ahogy meghallottam, hogy nem lesz lehetőségem a 2. óra után reggelizni. Nem így terveztem a napot. Megköszörültem a torkom.
-Rendben. Menjünk a büfébe.
Felálltam a padból és vártam hogy mutassa az utat. A folyosón felzárkóztam mellé. Különös érzés volt magamon érezni ennyi figyelő és csodálkozó szempárt. Nem mondanám, hogy feszélyezett, valahol inkább imponált a dolog. Önkénytelenül is megmosolyogtam néhány döbbent arcot. Rövid csöndet követően Misa felé fordultam.
-Misa ugye? Téged mi vitt a hősi pályára?
Elisa Von Altmark- Posts : 95
Reputation : 6
Join date : 2018. Mar. 11.
Character sheet
Játékstílus : Normál
Yen: 4750
Re: [Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
by Misa Misaki Szer. Márc. 14, 2018 2:33 pm
Elsa, az új lány. Tanár úr felkonferálása után, szinte egy levegőnek tűnt a monológ ami elhagyta a száját és a felét meg sem tudtam jegyezni. Két momentum ragadta meg a fülemet. Az egyik, hogy német a másik pedig, hogy „A”-osztály. Meg voltam győződve, hogy az efféle besorolások ekvivalens mindenhol. Miután ő leült, megbeszéltük, hogy ki fogadja gondozása alá venni a jövevényt és szerencsémre rám esett a választás. Izgatottan vártam az óra végét és végre odaléphettem hozzá.
Bemutatkoztam, és köszöntöttük egymást, én meg is hajoltam.
Elmondtam neki az elkövetkező nap kisebb dolgait, amit rendkívül rosszul viselt, bár… lehet a németeknél gyakori betegség az idegösszeroppanás apróbb megnyilvánulásai, így nem mertem felhozni neki, nehogy bármiféle fájó pontra lépjek. Az akadályokat viszont jól vettük, hiszen a következő állomásunk a büfé lesz. Amikor felállt mellettem a székről, akkor tűnt csak fel, milyen aprócska porszem is vagyok mellette. Közel két fejjel alacsonyabb és még vékonyabb is. Ajkaimat összepréseltem a „torony” előtt, ilyen magas lánnyal én még nem találkoztam. Reméltem legbelül, hogy ényleg az, bár az uniform szoknyáját viseli, mégis furcsállottam az érzést, hogy ő egy nő, pedig az volt. Minden külső tulajdonsága azt sugallta, csak a masszivitása nem. A gondolatok picit összezavartak, és a kérdése rángatott vissza a járókelők közé. Megköszörültem a torkom.
- Igen. Az ember és környezetszeretet. – Egyszerű és megkapós válasz, ami mindent lefed, de mégsem mond… szinte semmit. Ezt hívják talán, klisésnek… vagy, ami jobb kifejezés rá, a közhely.
- Jobbra van a női mosdó, de a folyosó végén lévő. – Emeltem az előttünk lévő irányba, kissé balra húzva.
- A bal oldali jobb, ott kevesebb osztály van, és ritkábban is járnak. – Adtam egy praktikus tanácsot neki, miközben haladtunk előre.
- A büféhez erre. – A folyosó végén lekanyarodtunk jobbra, majd a lépcsőn lehaladtunk a földszintre, onnan pedig egy szűkebb, de már zsúfolásig telt folyosóra.
- Fhuu – Fújtattam, meglátva a tömeget, majd elkalandoztam, hogy Elsaval előrébb lehetne törni, elvégre máris olyan mint egy hegyomlás, legalábbis mellettem. Beálltunk a sor végére, ha ő is úgy gondolta.
- És téged? Tényleg, ahonnan jöttél tényleg kézzel öltök medvéket? – Próbáltam beszélgetésbe elegyedni. Mivel a sor lassan haladt, így volt időnk bőven. Többen megbámulták, ami… bevallom picit zavart, de előnyt tudtam belőle kovácsolni. Közel húzódtam hozzá, hogy jól lássák: igen, vele vagyok. Valamint mosolyogtam és bólogattam minden szavára, méghozzá látványosan. Nyilván figyeltem is rá, elvégre most az én felelősségem a lány közénk „nevelése”.
Bemutatkoztam, és köszöntöttük egymást, én meg is hajoltam.
Elmondtam neki az elkövetkező nap kisebb dolgait, amit rendkívül rosszul viselt, bár… lehet a németeknél gyakori betegség az idegösszeroppanás apróbb megnyilvánulásai, így nem mertem felhozni neki, nehogy bármiféle fájó pontra lépjek. Az akadályokat viszont jól vettük, hiszen a következő állomásunk a büfé lesz. Amikor felállt mellettem a székről, akkor tűnt csak fel, milyen aprócska porszem is vagyok mellette. Közel két fejjel alacsonyabb és még vékonyabb is. Ajkaimat összepréseltem a „torony” előtt, ilyen magas lánnyal én még nem találkoztam. Reméltem legbelül, hogy ényleg az, bár az uniform szoknyáját viseli, mégis furcsállottam az érzést, hogy ő egy nő, pedig az volt. Minden külső tulajdonsága azt sugallta, csak a masszivitása nem. A gondolatok picit összezavartak, és a kérdése rángatott vissza a járókelők közé. Megköszörültem a torkom.
- Igen. Az ember és környezetszeretet. – Egyszerű és megkapós válasz, ami mindent lefed, de mégsem mond… szinte semmit. Ezt hívják talán, klisésnek… vagy, ami jobb kifejezés rá, a közhely.
- Jobbra van a női mosdó, de a folyosó végén lévő. – Emeltem az előttünk lévő irányba, kissé balra húzva.
- A bal oldali jobb, ott kevesebb osztály van, és ritkábban is járnak. – Adtam egy praktikus tanácsot neki, miközben haladtunk előre.
- A büféhez erre. – A folyosó végén lekanyarodtunk jobbra, majd a lépcsőn lehaladtunk a földszintre, onnan pedig egy szűkebb, de már zsúfolásig telt folyosóra.
- Fhuu – Fújtattam, meglátva a tömeget, majd elkalandoztam, hogy Elsaval előrébb lehetne törni, elvégre máris olyan mint egy hegyomlás, legalábbis mellettem. Beálltunk a sor végére, ha ő is úgy gondolta.
- És téged? Tényleg, ahonnan jöttél tényleg kézzel öltök medvéket? – Próbáltam beszélgetésbe elegyedni. Mivel a sor lassan haladt, így volt időnk bőven. Többen megbámulták, ami… bevallom picit zavart, de előnyt tudtam belőle kovácsolni. Közel húzódtam hozzá, hogy jól lássák: igen, vele vagyok. Valamint mosolyogtam és bólogattam minden szavára, méghozzá látványosan. Nyilván figyeltem is rá, elvégre most az én felelősségem a lány közénk „nevelése”.
Misa Misaki- Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.
Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600
Re: [Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
by Elisa Von Altmark Kedd Márc. 20, 2018 6:46 pm
Nagyon de nagyon sokszor hallom ezt az emberektől, hogy ők csak a természetért, meg az emberekért akarnak hősök lenni, nem érdekli őket a hírnév és a vagyon. Ha ez így lenne, nem emlegetnék a "miért nem"-eket. A hanghordozásukból is kiszűrődik ez a sablon jelleg. De ez a lány más volt.
~Érdekes...
Fut végig rajta tekintetem. A mosdó helyét igyekszem memorizálni és fejbiccentéssel jelzek Misa-nak, hogy tudomásul vettem az információkat. Alig haladunk tovább, bele ütközünk a hatalmas embertömegbe.
-Wunderbar...
Szakad ki belőlem ahogy elhűlve nézek végig a helységen. Beálltunk a sorba, ekkor egy lépéssel közelebb léptem Misa-hoz. Kérdésére a hitetlenkedés és a nevetés egy groteszk vegyülete rajzolódott ki az arcomra. Nálunk is bevett szokás az oroszokról azt hinni, hogy medvén lovagolnak, vagy azt eszik... De az hogy ezt képes volt ilyen ártatlanul megkérdezni, azt nem tudtam hova tenni. Végül felkacagtam a kérdésen. Miután kaptam levegőt felemeltem a kezem és a markomba néztem. Éreztem ahogy a benne feszülő energia koncentrálódni kezd.
-Ha választhatok, hogy segítek, vagy ártok az embereknek, inkább segítenék rajtuk. Megakarom tanulni, hogy a medveölő kezemet miként használhatom jóra.
Ökölbe szorítom a kezem és igyekszem vissza egyengetni az energiát az egész kezembe. Lassan de biztosan feltűntek ismét a figyelő szemek. Magabiztosan mosolyogtam, nem egy-egy embernek, hanem a tömegnek. Misa keze után nyúltam és megpróbáltam belé karolni. Egy lépéssel még közelebb léptem hozzá. Egészen hozzá simultam. Figyeltem a tömeg reakcióját, hátha feladnak a bámészkodással ha látják, hogy esetleg foglalt vagyok. Fél szemmel figyeltem Misa-chan-ra is vevő e a kis közjátékra.
~Érdekes...
Fut végig rajta tekintetem. A mosdó helyét igyekszem memorizálni és fejbiccentéssel jelzek Misa-nak, hogy tudomásul vettem az információkat. Alig haladunk tovább, bele ütközünk a hatalmas embertömegbe.
-Wunderbar...
Szakad ki belőlem ahogy elhűlve nézek végig a helységen. Beálltunk a sorba, ekkor egy lépéssel közelebb léptem Misa-hoz. Kérdésére a hitetlenkedés és a nevetés egy groteszk vegyülete rajzolódott ki az arcomra. Nálunk is bevett szokás az oroszokról azt hinni, hogy medvén lovagolnak, vagy azt eszik... De az hogy ezt képes volt ilyen ártatlanul megkérdezni, azt nem tudtam hova tenni. Végül felkacagtam a kérdésen. Miután kaptam levegőt felemeltem a kezem és a markomba néztem. Éreztem ahogy a benne feszülő energia koncentrálódni kezd.
-Ha választhatok, hogy segítek, vagy ártok az embereknek, inkább segítenék rajtuk. Megakarom tanulni, hogy a medveölő kezemet miként használhatom jóra.
Ökölbe szorítom a kezem és igyekszem vissza egyengetni az energiát az egész kezembe. Lassan de biztosan feltűntek ismét a figyelő szemek. Magabiztosan mosolyogtam, nem egy-egy embernek, hanem a tömegnek. Misa keze után nyúltam és megpróbáltam belé karolni. Egy lépéssel még közelebb léptem hozzá. Egészen hozzá simultam. Figyeltem a tömeg reakcióját, hátha feladnak a bámészkodással ha látják, hogy esetleg foglalt vagyok. Fél szemmel figyeltem Misa-chan-ra is vevő e a kis közjátékra.
Elisa Von Altmark- Posts : 95
Reputation : 6
Join date : 2018. Mar. 11.
Character sheet
Játékstílus : Normál
Yen: 4750
Re: [Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
by Misa Misaki Vas. Márc. 25, 2018 11:37 am
Hosszas mondatokban fejtegethettem volna ki, mégis miért akarok hős lenni. De a félelmeit, ugye nem osztja meg az ember egy, egyenlőre még idegennel. Még akkor sem, ha pont az ő csoportjukkal a legkönnyebb ilyenekről beszélni, de mivel az osztálytársunk, így szerves tagját képezi majd a mindennapjainknak. Arról nem is beszélve,hogy Z.Ö.L.K tagként, nem is hazudtam egy fél szót sem.
- Ne káromkodj! – Szóltam rá, megjátszott felháborodással az arcomon. Fogalmam sincs mit mondott, de viccesen hangzott. Persze csak reméltem, hogy nem a nénikém térdkalácsát szidta az ötletem miatt…
Beálltunk a sorba, próbáltam szórakoztatni valamint érdeklődtem is iránta. A kérdés teljes mértékig őszinte volt, elég csak ránézni. Kecses mégis masszív alkat, és én csak hónalj-cirkáló vagyok mellette… ><” Így… hogy ezt végig is gondoltam éreztem, hogy a kezd a kisebbségi komplexusom is kialakulni… Na jó, azért nem. De így talán érthető a kérdésem. Az enyhén groteszk vigyorból felkacagott, majd a tenyerét kezdte el figyelni. Az ajkaim összepréselődtek, a szemeim meg azt sem tudták merre nézzenek egy pillanatig, amit a szokásosnál sűrűbb pislogással próbáltam leplezni. Biztos voltam benne, hogy demonstrációt akar bemutatni, így ezt megakadályozva, mindkét kezem az övére tettem, majd gyengéden lefelé nyomtam azokat.
- Majd máshol demonstárol, de itt túl sokan vagyunk. – Szinte odasúgtam neki. Az kéne még csak, hogy én vigyázok rá és tömegkatasztrófát okoz nekünk a büfében…
Amennyiben ezek után is elhangzott a mondata, akkor felpillantottam rá és barátságos, széles mosoly ült ki az arcomra, a szemeim pedig csillogtak. Elhárítottam a veszélyt. Az emberek így is minket bámultak, és szinte a nyakamban éreztem a leheletüket. Ahelyett, hogy frusztrált volna élveztem. Szerettem a népszerűséget, vagyis szerettem volna. Így, mivel az új lány kisebb csodával ér fel japánban, talán pont ezért kaptam én is az érdeklődésből. A lány a karomba kapaszkodott, de az ő országuk biztos, ilyen túl... hmm~ barátságos népség. A heves ölelések és csókok országa. A kultúrák közötti különbséget viszont el kell tudni fogadni. Valamint… nézhetem úgy is, hogy megszelídítettem egy oroszlánt. Büszkén és boldog mosollyal fogadtam az karolást.
- Mit akarsz majd venni? – Kérdeztem rá, amikor közeledtünk a sorhoz. Nekem volt elkészítve bentóm, de a nasikat sose vetettem meg. Megvártam, ameddig kikéri az étkeket, majd én jöttem.
- Kérek két kiwit és banánt. Kérek egy zöldteás KittKatt-et. – Tonhalas szendvicset is szívesen vettem volna, de akkor nem fogy el a bentó, így azt meghagyom holnapra. Fizettem és engedtük is tovább a sort. Visszafelé menet, felbontottam a csokit és a választék mentén ketté törtem azt, majd átnyújtottam Elisa-sannak.
- Mond csak, milyennek látsz minket japánokat? - Kérdeztem tőle, miután lenyeltem a számban lévő falatot.
- Ne káromkodj! – Szóltam rá, megjátszott felháborodással az arcomon. Fogalmam sincs mit mondott, de viccesen hangzott. Persze csak reméltem, hogy nem a nénikém térdkalácsát szidta az ötletem miatt…
Beálltunk a sorba, próbáltam szórakoztatni valamint érdeklődtem is iránta. A kérdés teljes mértékig őszinte volt, elég csak ránézni. Kecses mégis masszív alkat, és én csak hónalj-cirkáló vagyok mellette… ><” Így… hogy ezt végig is gondoltam éreztem, hogy a kezd a kisebbségi komplexusom is kialakulni… Na jó, azért nem. De így talán érthető a kérdésem. Az enyhén groteszk vigyorból felkacagott, majd a tenyerét kezdte el figyelni. Az ajkaim összepréselődtek, a szemeim meg azt sem tudták merre nézzenek egy pillanatig, amit a szokásosnál sűrűbb pislogással próbáltam leplezni. Biztos voltam benne, hogy demonstrációt akar bemutatni, így ezt megakadályozva, mindkét kezem az övére tettem, majd gyengéden lefelé nyomtam azokat.
- Majd máshol demonstárol, de itt túl sokan vagyunk. – Szinte odasúgtam neki. Az kéne még csak, hogy én vigyázok rá és tömegkatasztrófát okoz nekünk a büfében…
Amennyiben ezek után is elhangzott a mondata, akkor felpillantottam rá és barátságos, széles mosoly ült ki az arcomra, a szemeim pedig csillogtak. Elhárítottam a veszélyt. Az emberek így is minket bámultak, és szinte a nyakamban éreztem a leheletüket. Ahelyett, hogy frusztrált volna élveztem. Szerettem a népszerűséget, vagyis szerettem volna. Így, mivel az új lány kisebb csodával ér fel japánban, talán pont ezért kaptam én is az érdeklődésből. A lány a karomba kapaszkodott, de az ő országuk biztos, ilyen túl... hmm~ barátságos népség. A heves ölelések és csókok országa. A kultúrák közötti különbséget viszont el kell tudni fogadni. Valamint… nézhetem úgy is, hogy megszelídítettem egy oroszlánt. Büszkén és boldog mosollyal fogadtam az karolást.
- Mit akarsz majd venni? – Kérdeztem rá, amikor közeledtünk a sorhoz. Nekem volt elkészítve bentóm, de a nasikat sose vetettem meg. Megvártam, ameddig kikéri az étkeket, majd én jöttem.
- Kérek két kiwit és banánt. Kérek egy zöldteás KittKatt-et. – Tonhalas szendvicset is szívesen vettem volna, de akkor nem fogy el a bentó, így azt meghagyom holnapra. Fizettem és engedtük is tovább a sort. Visszafelé menet, felbontottam a csokit és a választék mentén ketté törtem azt, majd átnyújtottam Elisa-sannak.
- Mond csak, milyennek látsz minket japánokat? - Kérdeztem tőle, miután lenyeltem a számban lévő falatot.
Misa Misaki- Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.
Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600
Re: [Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
by Elisa Von Altmark Vas. Márc. 25, 2018 7:00 pm
-Ehehe, gomen...
Arcomra zavarodott mosolyt telepszik és kínomban a tarkómat vakarom.
-Mi így fejezzük ki, hogy mennyire kellemetlen... vagyis... "mendokusai" valami. Azt jelenti, hogy: "Csodálatos"...
Magyarázkodom a dolgot, a végén pedig ugyan olyan hanglejtéssel ejtem, mint németül. Illene lassan rászoknom, hogy nem németül beszélek, de ezeket a zsigeri reakciókat nehéz átirányítani. Talán azért különösen nehéz, mert nem vagyok biztos benne, hogy ez jó. Elvégre, német vagyok. Nem baj ha úgy is reagálok.
Öklömről Misa-ra pillantottam aki nagyon rá koncentrált. Kíváncsiságból és némi gonoszságtól vezérelve picit jobbra, majd balra mozdítottam a kezem. Figyelve, hogy követi e a mozgását. Ha igen azt megmosolygom.
-Jajj isten ments...
Engedtme le kezem, minimális ráhatására. Ismét egy gonosz félmosoly ült ki arcomra.
-Habár akkor nem kéne sorba állni...
Egy másodpercet játszottam el a gondolattal, el is szontyolodtam elég hamar.
-Meg nem is lenne hova sorba állni...
Tisztában voltam vele, hogy ez félig meddig túlzás. Ehhez mérten igyekeztem hanghordozásommal éreztetni a komolytalanságot a dologban. Alapvetően a potenciál meg van bennem. De nem akarom elveszíteni a kezemet... Zsigerből jobb kezemre fogtam balommal. Megszorítottam a csuklóm feletti részt és lejjebb húztam az ingujjat. Annak ellenére, hogy a hegek amúgy sem látszanak ki az ingem alól.
Kérdésére tanácstalanul ajkam széléhez emeltem mutató ujjamat és ajkamat birizgáltam ahogy a kínálaton mélázott a tekintetem. Szerencsére visszatértünk a hős témához, kifejtettem álláspontomat amire egy szép mosolyt kaptam. Viszonoztam és belé karoltam.
-Hogy mit? Nem is tudom... egy vaskos... szaftos... lókolbász most nagyon jólesne.
Annyira elméláztam, hogy fel sem tűnt amikor végig nyaltam az ajkaimat. Nyeltem egy nagyot mert a nyáltermelésem jelentősen beindult a gondolatra. Az otthon ízei...
-Rendes bőrös kolbász, semmi műanyag vacak... Jó sok... majonézzel és...
Többeknek ekkor szakadt el a cérna körülöttünk. Falfehéren, vérző orral dőltek ki páran. A jelenség nekem újdonság volt így értetlen és teljesen ártatlan ábrázattal néztem végig a körülöttünk állókon. Tanácstalanul fordultam Misa felé.
-Rosszat mondtam?
Választ csak később kaptam, mert annyian kidőltek, hogy mi kerültünk sorra. Egy vörösfejű, fiatal pultos tette fel a nagy kérdést dadogva.
-Gomen! Máris mondom...
Térdeimre támaszkodtam és előre hajoltam, hogy közelebbről szemügyre vehessem a pultban lévő ételeket. A nevüket nem tudtam de kértem egy színpatikus szendvicset meg valami édességet. megköszöntem és Misa-val távoztunk.
-Szegény srác... nagyon le volt strapálva, gondolom reggel óta robotol... Nem kérek köszönöm.
Tartottam fel a kezemet. Ez volt az első édesség amit itt kipróbáltam és nem igazán lopta be magát a szívembe.
-Hogy milyennek? Lássuk csak...
Töprengeni kezdtem. Bizonyos szinten ismerősök voltak.
-A Magyarokra emlékeztettek...Ők egy pici dühös nép Európában. Elsőre mogorvának tűnnek ahogy ti is. Aztán ha az ember jobban megnézi, inkább szomorúnak tűntök, de a felszín alatt ti is meg ők is nagyon kis barátságosak vagytok, Meg okosak... Szédítő mennyi mindent találtatok ki... nekem kicsit furcsák vagytok ezzel az erős Animés kultusszal, a mélyen gyökerező tradíciótokkal karöltve. Nagyon érdekes, hogy ilyen jól egymás mellett tudjátok ezeket kezelni.
Ecsetelem majd beleharapok a szendvicsbe. Elismerően hümmögök. Idegen és nagyon szokatlan az ízvilága, de finom. Bármi is ez.
-Ez jó...
Állapítom meg és újabb falatot tömök a számba. Megrágom és lenyelem mielőtt megszólalnék.
-Neked ki a példaképed ha van?
Arcomra zavarodott mosolyt telepszik és kínomban a tarkómat vakarom.
-Mi így fejezzük ki, hogy mennyire kellemetlen... vagyis... "mendokusai" valami. Azt jelenti, hogy: "Csodálatos"...
Magyarázkodom a dolgot, a végén pedig ugyan olyan hanglejtéssel ejtem, mint németül. Illene lassan rászoknom, hogy nem németül beszélek, de ezeket a zsigeri reakciókat nehéz átirányítani. Talán azért különösen nehéz, mert nem vagyok biztos benne, hogy ez jó. Elvégre, német vagyok. Nem baj ha úgy is reagálok.
Öklömről Misa-ra pillantottam aki nagyon rá koncentrált. Kíváncsiságból és némi gonoszságtól vezérelve picit jobbra, majd balra mozdítottam a kezem. Figyelve, hogy követi e a mozgását. Ha igen azt megmosolygom.
-Jajj isten ments...
Engedtme le kezem, minimális ráhatására. Ismét egy gonosz félmosoly ült ki arcomra.
-Habár akkor nem kéne sorba állni...
Egy másodpercet játszottam el a gondolattal, el is szontyolodtam elég hamar.
-Meg nem is lenne hova sorba állni...
Tisztában voltam vele, hogy ez félig meddig túlzás. Ehhez mérten igyekeztem hanghordozásommal éreztetni a komolytalanságot a dologban. Alapvetően a potenciál meg van bennem. De nem akarom elveszíteni a kezemet... Zsigerből jobb kezemre fogtam balommal. Megszorítottam a csuklóm feletti részt és lejjebb húztam az ingujjat. Annak ellenére, hogy a hegek amúgy sem látszanak ki az ingem alól.
Kérdésére tanácstalanul ajkam széléhez emeltem mutató ujjamat és ajkamat birizgáltam ahogy a kínálaton mélázott a tekintetem. Szerencsére visszatértünk a hős témához, kifejtettem álláspontomat amire egy szép mosolyt kaptam. Viszonoztam és belé karoltam.
-Hogy mit? Nem is tudom... egy vaskos... szaftos... lókolbász most nagyon jólesne.
Annyira elméláztam, hogy fel sem tűnt amikor végig nyaltam az ajkaimat. Nyeltem egy nagyot mert a nyáltermelésem jelentősen beindult a gondolatra. Az otthon ízei...
-Rendes bőrös kolbász, semmi műanyag vacak... Jó sok... majonézzel és...
Többeknek ekkor szakadt el a cérna körülöttünk. Falfehéren, vérző orral dőltek ki páran. A jelenség nekem újdonság volt így értetlen és teljesen ártatlan ábrázattal néztem végig a körülöttünk állókon. Tanácstalanul fordultam Misa felé.
-Rosszat mondtam?
Választ csak később kaptam, mert annyian kidőltek, hogy mi kerültünk sorra. Egy vörösfejű, fiatal pultos tette fel a nagy kérdést dadogva.
-Gomen! Máris mondom...
Térdeimre támaszkodtam és előre hajoltam, hogy közelebbről szemügyre vehessem a pultban lévő ételeket. A nevüket nem tudtam de kértem egy színpatikus szendvicset meg valami édességet. megköszöntem és Misa-val távoztunk.
-Szegény srác... nagyon le volt strapálva, gondolom reggel óta robotol... Nem kérek köszönöm.
Tartottam fel a kezemet. Ez volt az első édesség amit itt kipróbáltam és nem igazán lopta be magát a szívembe.
-Hogy milyennek? Lássuk csak...
Töprengeni kezdtem. Bizonyos szinten ismerősök voltak.
-A Magyarokra emlékeztettek...Ők egy pici dühös nép Európában. Elsőre mogorvának tűnnek ahogy ti is. Aztán ha az ember jobban megnézi, inkább szomorúnak tűntök, de a felszín alatt ti is meg ők is nagyon kis barátságosak vagytok, Meg okosak... Szédítő mennyi mindent találtatok ki... nekem kicsit furcsák vagytok ezzel az erős Animés kultusszal, a mélyen gyökerező tradíciótokkal karöltve. Nagyon érdekes, hogy ilyen jól egymás mellett tudjátok ezeket kezelni.
Ecsetelem majd beleharapok a szendvicsbe. Elismerően hümmögök. Idegen és nagyon szokatlan az ízvilága, de finom. Bármi is ez.
-Ez jó...
Állapítom meg és újabb falatot tömök a számba. Megrágom és lenyelem mielőtt megszólalnék.
-Neked ki a példaképed ha van?
Elisa Von Altmark- Posts : 95
Reputation : 6
Join date : 2018. Mar. 11.
Character sheet
Játékstílus : Normál
Yen: 4750
Re: [Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
by Misa Misaki Pént. Márc. 30, 2018 8:51 pm
- Mondekusai- Ismételtem utána, hogy tanuljak egy picit a nyelvén. Még a „hörgést” is megpróbáltam leutánozni. Amikor a mondandóm végén Elisa-san érezhetően demonstrációt akart tartani, picit megszeppenve figyeltem kezét, miközben próbáltam lebeszélni valahogy róla. Amikor mozgatni kezdte, tekintetem és fejem mozgása is követte azt. Meg is mosolyogta ezt, miközben én elég szorult helyzetnek éltem meg, hiszen hatalmas bajban lennék ha a felügyeletem alatt „rosszalkodna”. A viccet megmosolyogtam, érezhetően megnyugodtam és a folytatásnál részvételemet kifejezve hátba is veregettem.
- Igen-igen. – Pontosan, lehet nem lenne sor, de mégsem jutnánk közelebb a vásárlás lehetőségéhez. Majd ahogy közelebb értünk, a választási lehetőségek úgy tárultak elénk, így adott lett egy kérdés.
- Ló-ló…lókolbász? – Amennyire nem hallották az ő szavát, akkor most az enyémet biztosan.
- Hogy? Ti megeszitek a lovakat? – Sápítoztam, hüledeztem és arcomról is lassan kikopott a pirospozsgás szín. A többieknek is elszakadt a cérna, de ez érthető is. Kik esznek lovat? Talán évszázadokkal ezelőtt, a nagy éhínség idején, de most? Teljesen kiborultam.
- Mi nem eszünk lovakat. – Válaszoltam, amikor megkérdezte, hogy rosszat mondott-e. Addig beszélgettünk, amire sorra is kerültünk. A választásait nem igazán értettem, hiszen az ikrás szendvics csak az ínyencek kedvence. A ragadós mochi, viszont annál közkedveltebb édesség nálunk. Megkínáltam a zöldteás csokimból, de úgy tűnt nem kér belőle. Ismét a tanterem felé tartottunk, hiszen hosszú lesz az elkövetkező két óra. Időközben viszont bőven volt még időnk beszélgetni, így fel is tettem az első kérdést. Méghozzá azt, hogy milyennek tűnünk mi az ő szemében. Késként döfött belém a válasza.
- Mogorva? – Sose éreztem magamat, vagy épp a környezetemet mogorvának. Talán egy-két embert leszámítva.
- Szomorú?- A második kés villant egyenest a szívem felé. Teljesen összezavarodtam a válaszaitól. Azt hiszem, nem túl pozitív emberekkel találkozhatott, amiért ilyen véleménye alakult ki. A szomorúságot már rég levetkőztem és tudom kezelni… Sűrűn pislogtam és nagyokat nyeltem, de megvártam, hogy kifejtse magát.
- Furcsa?- Motyogtam magamban, visszhangként követve őt. Viaskodni kezdtek bennem az érzelmek. Egyrészt fájó és sértő, sőt igazságtalannak éreztem ezeket a jelzőket. Másrészt… nem is értettem a miértjét sem. De ott ficánkolt bennem, ha most elintézem… akkor neki lesz igaza. Én kérdeztem tudom, viszont nem akartam lenyelni sem az elhangzottakat. Fájdalmas vélemény volt ez a részéről és nem is tudom kik azok a Madarok, de biztos egy nagyon kétségbeesett nép. Ránk viszont ez, egyáltalán nem jellemző. Eldöntöttem! Meg fogom változtatni a látásmódját rólunk. Téved, de ha ezt így a szemébe mondom, akkor csupán ellenkezésnek tűnik. A lassabb, de biztosabb utat választom.
- Értem. Köszönöm az őszinteséged. De garantálom, ha nyitott szemmel jársz, ez a gondolatod meg fog változni.– Mosolyogtam rá kedvesen, de a szemem sarkában némi tudatosság csillant meg.
- Pedig kevesen szeretik a siokara erjesztett halikrás szendvicset. – Közöltem vele, hogy látszik mennyire ínyenc. És figyeltem, miként forgatja tovább a falatot a szájában. Azért ott van bennem a kisördög.
- Példakép? – Kérdeztem vissza, miközben most én tanakodtam el az ajkaimra tapasztott ujjacskámmal. Majd hirtelen összecsapva a tenyereimet, megtaláltam a választ.
- Igen. Siss Tiguard az. Akemi-san a legtudatosabb nő akit valaha csak láttam, és igazán megingathatatlan és megállíthatatlan. Mindig egy lépéssel a mások előtt jár, vagy ha nem… akkor is eljátssza! Azt hiszem, ő az én példaképem. – Vigyorogtam elégedetten a lányra.
- Neked? – Tettem fel a releváns kérdést.
- Igen-igen. – Pontosan, lehet nem lenne sor, de mégsem jutnánk közelebb a vásárlás lehetőségéhez. Majd ahogy közelebb értünk, a választási lehetőségek úgy tárultak elénk, így adott lett egy kérdés.
- Ló-ló…lókolbász? – Amennyire nem hallották az ő szavát, akkor most az enyémet biztosan.
- Hogy? Ti megeszitek a lovakat? – Sápítoztam, hüledeztem és arcomról is lassan kikopott a pirospozsgás szín. A többieknek is elszakadt a cérna, de ez érthető is. Kik esznek lovat? Talán évszázadokkal ezelőtt, a nagy éhínség idején, de most? Teljesen kiborultam.
- Mi nem eszünk lovakat. – Válaszoltam, amikor megkérdezte, hogy rosszat mondott-e. Addig beszélgettünk, amire sorra is kerültünk. A választásait nem igazán értettem, hiszen az ikrás szendvics csak az ínyencek kedvence. A ragadós mochi, viszont annál közkedveltebb édesség nálunk. Megkínáltam a zöldteás csokimból, de úgy tűnt nem kér belőle. Ismét a tanterem felé tartottunk, hiszen hosszú lesz az elkövetkező két óra. Időközben viszont bőven volt még időnk beszélgetni, így fel is tettem az első kérdést. Méghozzá azt, hogy milyennek tűnünk mi az ő szemében. Késként döfött belém a válasza.
- Mogorva? – Sose éreztem magamat, vagy épp a környezetemet mogorvának. Talán egy-két embert leszámítva.
- Szomorú?- A második kés villant egyenest a szívem felé. Teljesen összezavarodtam a válaszaitól. Azt hiszem, nem túl pozitív emberekkel találkozhatott, amiért ilyen véleménye alakult ki. A szomorúságot már rég levetkőztem és tudom kezelni… Sűrűn pislogtam és nagyokat nyeltem, de megvártam, hogy kifejtse magát.
- Furcsa?- Motyogtam magamban, visszhangként követve őt. Viaskodni kezdtek bennem az érzelmek. Egyrészt fájó és sértő, sőt igazságtalannak éreztem ezeket a jelzőket. Másrészt… nem is értettem a miértjét sem. De ott ficánkolt bennem, ha most elintézem… akkor neki lesz igaza. Én kérdeztem tudom, viszont nem akartam lenyelni sem az elhangzottakat. Fájdalmas vélemény volt ez a részéről és nem is tudom kik azok a Madarok, de biztos egy nagyon kétségbeesett nép. Ránk viszont ez, egyáltalán nem jellemző. Eldöntöttem! Meg fogom változtatni a látásmódját rólunk. Téved, de ha ezt így a szemébe mondom, akkor csupán ellenkezésnek tűnik. A lassabb, de biztosabb utat választom.
- Értem. Köszönöm az őszinteséged. De garantálom, ha nyitott szemmel jársz, ez a gondolatod meg fog változni.– Mosolyogtam rá kedvesen, de a szemem sarkában némi tudatosság csillant meg.
- Pedig kevesen szeretik a siokara erjesztett halikrás szendvicset. – Közöltem vele, hogy látszik mennyire ínyenc. És figyeltem, miként forgatja tovább a falatot a szájában. Azért ott van bennem a kisördög.
- Példakép? – Kérdeztem vissza, miközben most én tanakodtam el az ajkaimra tapasztott ujjacskámmal. Majd hirtelen összecsapva a tenyereimet, megtaláltam a választ.
- Igen. Siss Tiguard az. Akemi-san a legtudatosabb nő akit valaha csak láttam, és igazán megingathatatlan és megállíthatatlan. Mindig egy lépéssel a mások előtt jár, vagy ha nem… akkor is eljátssza! Azt hiszem, ő az én példaképem. – Vigyorogtam elégedetten a lányra.
- Neked? – Tettem fel a releváns kérdést.
Misa Misaki- Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.
Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600
Re: [Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
by Elisa Von Altmark Szomb. Márc. 31, 2018 10:31 am
-Jajj! Mein Got! Dehogyis!
Kalimpáltam a kezeimmel.
-Mi nem eszünk lovat... Csak medvét...
Kacsintottam rá és eleinte csak mosolyogtam aztán el is nevettem a dolgot..
-Csak én így hívom a nagy kolbászt.
Próbáltam nyugtatni. Elég látványosan fennakadt a dolgon. A ló hús az nem a mi reszortunk. Tőlünk délkeletre élő népekre inkább jellemző a dolog.
A tanterem felé haladva kifejtettem eddigi álláspontomat róluk. Többször is ránéztem. Különös jeleket véltem felfedezni rajta. Motyogását nem értettem tisztán. Szolidan fürkésztem, megbámulni azért nem akartam. Végig gondoltam az eddig elhangzottakat. Nekem nem tűnt úgy, hogy bármi sértőt mondtam volna. A "furcsa"-n bizonytalanodtam el. Az lehet tényleg kicsit erős volt. De nem találtam rá jobb szót. Ahogy kutattam a tekintetét hirtelen ő is mosolyra fakadt. Ez és a határozott szavai engem is jókedvre derítettek.
[color=#FF9933]-Ha ilyen helyes idegen vezetőm lesz, biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar megismerhetem Japán igazi arcát./color]
Kacsintok rá jókedvűen. Majd haraptam egy nagyot a szendvicsbe. A falat felénél jártam amikor részletezte, hogy vajólában mit is eszek. Lassan rágtam rajta még kettőt, és belenéztem a szendvicsbe. Párszor átgondoltam, hogy mit is mondott, hogy jól értettem e. A falatot nyelvemmel tmozgattam a számban. Aztán vállat vontam és rágtam tovább.
-Erjesztett kaviár... Wunderbar!.
Hanghordozásomból érezhető, hogy most örömöt fejezek ki ezzel a szóval. Ha értetlenség jelét adná fordítok nbeki:
-Csodálatos.
Utána kíváncsian hallgattam, hogy ki és milyen ember az ő példaképe. Lelkesen bólogattam. Elismerésre méltó erények. Utána persze fejemhez kaptam a kérdést. Amin valójában még nem is gondolkodtam el soha sem.
-Hm... A nagynéném. Schutzengel. Őrangyal. Katona orvos. A katasztrófa védelemnél dolgozik. Több ezer ember mentett már meg világszerte. Köztük engem is.
Mosolyodom el lágyan. Nosztalgikus hangulatba kerültem. Talán ő az egyetlen aki hiányozni fog úgy igazán az otthoniak közül. Jobb kezem ujjait átmozgatom és az öklöm is megfeszül és elernyed vagy kétszer. Időközben elfogy a szendvicsem is és áttérek a sütire. Először csak furcsán nézek rá és nyomkodom. Igen különös állaga van. Valójában elbizonytalanodtam, hogy megakarom e enni ezt a furcsa valamit.
Kalimpáltam a kezeimmel.
-Mi nem eszünk lovat... Csak medvét...
Kacsintottam rá és eleinte csak mosolyogtam aztán el is nevettem a dolgot..
-Csak én így hívom a nagy kolbászt.
Próbáltam nyugtatni. Elég látványosan fennakadt a dolgon. A ló hús az nem a mi reszortunk. Tőlünk délkeletre élő népekre inkább jellemző a dolog.
A tanterem felé haladva kifejtettem eddigi álláspontomat róluk. Többször is ránéztem. Különös jeleket véltem felfedezni rajta. Motyogását nem értettem tisztán. Szolidan fürkésztem, megbámulni azért nem akartam. Végig gondoltam az eddig elhangzottakat. Nekem nem tűnt úgy, hogy bármi sértőt mondtam volna. A "furcsa"-n bizonytalanodtam el. Az lehet tényleg kicsit erős volt. De nem találtam rá jobb szót. Ahogy kutattam a tekintetét hirtelen ő is mosolyra fakadt. Ez és a határozott szavai engem is jókedvre derítettek.
[color=#FF9933]-Ha ilyen helyes idegen vezetőm lesz, biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar megismerhetem Japán igazi arcát./color]
Kacsintok rá jókedvűen. Majd haraptam egy nagyot a szendvicsbe. A falat felénél jártam amikor részletezte, hogy vajólában mit is eszek. Lassan rágtam rajta még kettőt, és belenéztem a szendvicsbe. Párszor átgondoltam, hogy mit is mondott, hogy jól értettem e. A falatot nyelvemmel tmozgattam a számban. Aztán vállat vontam és rágtam tovább.
-Erjesztett kaviár... Wunderbar!.
Hanghordozásomból érezhető, hogy most örömöt fejezek ki ezzel a szóval. Ha értetlenség jelét adná fordítok nbeki:
-Csodálatos.
Utána kíváncsian hallgattam, hogy ki és milyen ember az ő példaképe. Lelkesen bólogattam. Elismerésre méltó erények. Utána persze fejemhez kaptam a kérdést. Amin valójában még nem is gondolkodtam el soha sem.
-Hm... A nagynéném. Schutzengel. Őrangyal. Katona orvos. A katasztrófa védelemnél dolgozik. Több ezer ember mentett már meg világszerte. Köztük engem is.
Mosolyodom el lágyan. Nosztalgikus hangulatba kerültem. Talán ő az egyetlen aki hiányozni fog úgy igazán az otthoniak közül. Jobb kezem ujjait átmozgatom és az öklöm is megfeszül és elernyed vagy kétszer. Időközben elfogy a szendvicsem is és áttérek a sütire. Először csak furcsán nézek rá és nyomkodom. Igen különös állaga van. Valójában elbizonytalanodtam, hogy megakarom e enni ezt a furcsa valamit.
Elisa Von Altmark- Posts : 95
Reputation : 6
Join date : 2018. Mar. 11.
Character sheet
Játékstílus : Normál
Yen: 4750
Re: [Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
by Misa Misaki Kedd Május 08, 2018 5:36 pm
Már kezdtem megnyugodni a tagadására, de amikor kontrázott elkerekedett a szemem. Idővel ugyan leesett, hogy csupán a véremet szívja, de akkor is hideg-vízként érintett a kis játéka. Tudom, hogy sok helyen fura állatokat esznek és ezért nem is kell messzire utazni, de minél távolabbi útvonalakat nézünk, annál különlegesebb gasztronómiai ínyencségeket találunk, lád.: a krokodil, csótány, sült kukacok… A gondolatra még az éhségem is elillant. Miután végeztünk a vásárlással és elhagytuk a büfé lassan kacskaringózó sorait kifaggattam pár érdekes dologról. Köztük, hogy mi japánok miként is festünk a szemében. … A válasza összetörte kissé az egómat, azt amiről úgy gondoltam, hogy képviselek a származásommal. Azt amiről azt hittem tökéletesnek tűnhetünk a külföldiek szemében, mégis… valami egészen más választ kaptam, mondhatni… pont az ellenkezőjét a várt kritikának. Viszont még inkább a fejembe vettem, hogy megmutassam, nálunk minden működik és mi amit elhatározunk az úgy is lesz és mindezt könnyedén és mosolyogva. Megváltoztatom azt a szörnyű képet, amit nem is tudom hogy vagy ki által, de kialakított magában.
Gonoszkodni szerettem volna vele kissé, így felvilágosítottam mit is eszik. Hisz ez még nálunk is különleges ételnek számít. A reakciója ismét padlóra küldött, és értetlenül, kissé döbbenve fogtam fel. Nem a japánokkal van a gond, nem velem és nem is az étellel. Ez a lány van fordítva bekötve. Legalábbis szeretném, ha ilyen egyszerű volna, de eddig ez a tézisem tűnik igaznak. Amikor érthetően is kifejtette a véleményét, csupán vállon veregettem egy fura mosollyal az arcomon. Pár falat után, viszont tök érdekes kérdést tett fel. Örültem, hogy ilyesmi is érdekli, hiszen eddig keveseknek tudtam, vagy mertem dicsekedni a másik „életemről”. Miután megtettem, természetesen visszadobtam a labdát.
Ahogy elhangzott a német név, tudtam: Kizárt, hogy én ezeket valaha is megjegyzem. De a rokoni ágát remélem sikerül. Csodálatos embernek tűnik a nagynénje és rengeteg kérdést vetett fel bennem, de a legalapvetőbbet tettem fel elsőnek.
- Téged is? – Pillantottam rá kíváncsian, éreztem: nem mindennapi történetet fogok most hallani.
- Ott egy pad, még le tudunk ülni, ha nem akarsz rögtön bemenni a terembe. - Ajánlottam fel szinte rögtön az előző mondatom után, hiszen úgy éreztem mivel ez egy személyes élmény lesz, így talán kényelmesebb lesz neki.
Gonoszkodni szerettem volna vele kissé, így felvilágosítottam mit is eszik. Hisz ez még nálunk is különleges ételnek számít. A reakciója ismét padlóra küldött, és értetlenül, kissé döbbenve fogtam fel. Nem a japánokkal van a gond, nem velem és nem is az étellel. Ez a lány van fordítva bekötve. Legalábbis szeretném, ha ilyen egyszerű volna, de eddig ez a tézisem tűnik igaznak. Amikor érthetően is kifejtette a véleményét, csupán vállon veregettem egy fura mosollyal az arcomon. Pár falat után, viszont tök érdekes kérdést tett fel. Örültem, hogy ilyesmi is érdekli, hiszen eddig keveseknek tudtam, vagy mertem dicsekedni a másik „életemről”. Miután megtettem, természetesen visszadobtam a labdát.
Ahogy elhangzott a német név, tudtam: Kizárt, hogy én ezeket valaha is megjegyzem. De a rokoni ágát remélem sikerül. Csodálatos embernek tűnik a nagynénje és rengeteg kérdést vetett fel bennem, de a legalapvetőbbet tettem fel elsőnek.
- Téged is? – Pillantottam rá kíváncsian, éreztem: nem mindennapi történetet fogok most hallani.
- Ott egy pad, még le tudunk ülni, ha nem akarsz rögtön bemenni a terembe. - Ajánlottam fel szinte rögtön az előző mondatom után, hiszen úgy éreztem mivel ez egy személyes élmény lesz, így talán kényelmesebb lesz neki.
Misa Misaki- Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.
Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600
Re: [Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
by Elisa Von Altmark Szer. Május 30, 2018 9:53 pm
Nem vagyok benne biztos... Illetve mondhatni, hogy megalapozott a gyanúm afelől, hogy ez a valami nyers tészta... Egy ideig még szemezek a falat édességgel.
-Ein libe ein sterne...ich will esse...
Motyogom és megvonom vállaimat. Nagy levegőt vezsek szemeimet becsukom és bedobom a számba az ételt. Számat óvatosan csukom be és még lassabban harapom el. A benne lévő töltelék kifolyik. Szemeim csillogva nyílnak fel. nem tudom behatárolni, hogy mvel si van töltve de isteni íze van. Gyermeteg vigyorral és hatalmas csillogó szemekkel fordulok Misa felé. Aprókat bólogatok kérdésére. Majd vidáman rágcsálom el teljesen az édességet. Bólogatok és fejjel intek az azstal felé. Lenyelem a falatot és elégedetten sóhajtok.
-Wunderbar!
Csattanok fel vidáman. Átsétálunk a padhoz és leülünk. Míg odaérek kicsit elmélázok. A korábbi vidámság is lassan elvész arcomról és mélabúsan ülök le. Egy ideig a padlót bámulom és jobb alkaromat markolászom. Észre sem veszem de a szám szélét rágcsálom míg őrlődöm, hogy elmondjam e a dolgot vagy sem. Egész hamar arra az elhatározásra jutok, hogy nem sok teteje van rejtegetni. Illetve magamat is emlékeztetem arra, hogy mindig észnél kell lennem. Veszek egy mély levegőt és belekezdek.
-Pár éve, tesiórán az egyik srác, Älfred... Alias: Vector felmérgelt...
Közben elkdztem kigombolni az ingme ujját a jobb kezemen.
-Elvesztettem a fejemet és rá lőttem. Teljes erőmből...
Lassan elkezdem felgöngyölíteni az inget. Csuklómtól kezdődően egyre több heg tárul fel ahogy a textil lassan lekerül róla. Könyökömig tekerem csak. Feljebb még rosszabb a helyzet.
-Ha ő nincs akkor Vector valószínűleg tolószékben töltené hátralévő életét, én pedig félkézzel... vagy sehogy.
Amint lepillantok a kezemre és meglátom a hegeket, abban a pillanatban úgy érzem, mintha égnének. Kezem ökölbe szorul a pszichés fájdalomtól, egész kezem megfeszül és remegni kezd. Lehúzom rá az ing ujját és markolászni kezdem, gyűrni a bőrt, hogy valós fájdalommal nyomjam el a pszichéset. Látszólag higgadtan és jól tűröm a dolgot.
-Napokig voltam kiütve, ő pedig nap mint nap több órát töltött azzal, hogy rendbe hozza a kezemet. Nem száz százalék de az is orvosi csoda, hogy megmaradt és mozog. Nemhogy még pálcikával is tudok enni vele...
Viccelődöm el, közben már a mandzsetta gombot babrálom.
-Ő az egyetlen a családból akinek a Quirkje nem pusztításra hanem tisztán életmentésre alkalmas.
-Ein libe ein sterne...ich will esse...
Motyogom és megvonom vállaimat. Nagy levegőt vezsek szemeimet becsukom és bedobom a számba az ételt. Számat óvatosan csukom be és még lassabban harapom el. A benne lévő töltelék kifolyik. Szemeim csillogva nyílnak fel. nem tudom behatárolni, hogy mvel si van töltve de isteni íze van. Gyermeteg vigyorral és hatalmas csillogó szemekkel fordulok Misa felé. Aprókat bólogatok kérdésére. Majd vidáman rágcsálom el teljesen az édességet. Bólogatok és fejjel intek az azstal felé. Lenyelem a falatot és elégedetten sóhajtok.
-Wunderbar!
Csattanok fel vidáman. Átsétálunk a padhoz és leülünk. Míg odaérek kicsit elmélázok. A korábbi vidámság is lassan elvész arcomról és mélabúsan ülök le. Egy ideig a padlót bámulom és jobb alkaromat markolászom. Észre sem veszem de a szám szélét rágcsálom míg őrlődöm, hogy elmondjam e a dolgot vagy sem. Egész hamar arra az elhatározásra jutok, hogy nem sok teteje van rejtegetni. Illetve magamat is emlékeztetem arra, hogy mindig észnél kell lennem. Veszek egy mély levegőt és belekezdek.
-Pár éve, tesiórán az egyik srác, Älfred... Alias: Vector felmérgelt...
Közben elkdztem kigombolni az ingme ujját a jobb kezemen.
-Elvesztettem a fejemet és rá lőttem. Teljes erőmből...
Lassan elkezdem felgöngyölíteni az inget. Csuklómtól kezdődően egyre több heg tárul fel ahogy a textil lassan lekerül róla. Könyökömig tekerem csak. Feljebb még rosszabb a helyzet.
-Ha ő nincs akkor Vector valószínűleg tolószékben töltené hátralévő életét, én pedig félkézzel... vagy sehogy.
Amint lepillantok a kezemre és meglátom a hegeket, abban a pillanatban úgy érzem, mintha égnének. Kezem ökölbe szorul a pszichés fájdalomtól, egész kezem megfeszül és remegni kezd. Lehúzom rá az ing ujját és markolászni kezdem, gyűrni a bőrt, hogy valós fájdalommal nyomjam el a pszichéset. Látszólag higgadtan és jól tűröm a dolgot.
-Napokig voltam kiütve, ő pedig nap mint nap több órát töltött azzal, hogy rendbe hozza a kezemet. Nem száz százalék de az is orvosi csoda, hogy megmaradt és mozog. Nemhogy még pálcikával is tudok enni vele...
Viccelődöm el, közben már a mandzsetta gombot babrálom.
-Ő az egyetlen a családból akinek a Quirkje nem pusztításra hanem tisztán életmentésre alkalmas.
Elisa Von Altmark- Posts : 95
Reputation : 6
Join date : 2018. Mar. 11.
Character sheet
Játékstílus : Normál
Yen: 4750
Re: [Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
by Misa Misaki Vas. Jún. 03, 2018 7:06 pm
Figyeltem a nyelvet amit használ, japán fülnek kifejezetten fura, erőszakosnak hat, épp olyan mint egy ősi démonidéző szertartás mágikus rigmusa. Csupán a testbeszédéből tudok viszonyítani, miről is lehet szó. És bár picit frusztráló, hogy nem értem, hogy mit is mond, mégis iszom minden különleges szavát. Miközben próbálom meg-megjegyezgetni a kifejezései egy részét.
- Különleges ez a német nyelv. – Jegyzem meg neki, dicséret gyanánt.
- Misztikus és erőszakos mégis van benne valami... egzotikus. – Ugyan nem tudtam tényleg a megfelelő jelzőket használom-e, de... valahogy így éreztem én és így tudtam leginkább szavakba foglalni mit is vált ki belőlem a különleges szavak áradata. Ha a kapcsolatunk megfelelően alakul, biztos megkérem majd, hogy tanítson, de még korai volna talán.
Visszafele véve az irányt, felvetettem, miszerint üljünk le egy padra, ameddig van időnk, hiszen visszamenni talán még korai volna, úgyis hosszú lesz ez a dupla óra, ami ránk vár.
Mesélni kezdtünk egymásnak magunkról és kérdés kérdést követet. Majd az eseményekhez hűen felttetem azt, ami kikívánkozott belőlem. Éreztem, ahogy a kisugárzása megváltozik és kissé magába fordul.
- Ne-nem muszáj, ha nem akarsz! – Visszakoztam kézzel, lábbal. Cseppet sem szerettem volna, ha feszeng vagy kellemetlen emlékeket idéz fel miattam. De természetesen, meghallgattam ha mégis megosztotta velem.
Nyomasztó volt rá pillantani, ahogy a hangulata egy pillanat alatt fagyott meg. Az első gondolatom az volt, hogy valami kelletlenbe nyúltam bele. Hogy szomorúbb sorsa lehetett, mint ahogy azt elsőre gondoltam volna. Csendben és türelmesen hallgattam végig, fürkészve az arcát és követve kezének irányát, ahogy kigombolja az ingjét. Elképedve láttam az ocsmány hegeket a kezén, aminek nem kéne ott lenniük. Súlyos és fájdalmas sebekről árulkodtak. Félelmetes pillanatokról, gyötrelmes gyógyulásról. Ugyan az arca rejtegette valós érzéseit, de ha látni nem is lehetet, a levegőben ott volt és éreztem, átéreztem a fájdalmát. Amikor markolászni kezdte a kezét, a sajátommal simítottam végig rajta, ha kellett mindkét kezemmel lefogtam a sérültet, hogy ne tudjon ártani magának.
- Már nincs baj. – Nyugtattam meg, hogy mindaz, már a múlt.
- És tudom, hogy te a legjobbat hoztad és hozod ki a történtekből. – Biztattam, bár őszintén gondoltam, kimondva mégis sablonosnak, klisének hangzottak a szavaim.
- De, egy versenyben tuti nem nyernél. – Húztam fel az orrom, viccelődve, és egy picit vidítva az eseményeket. Olyannak tűnt, aki nem sértődne meg egy ilyen élcen, sőt.. kihívásként fogadja majd, reményeim szerint. Az utolsó mondatán elméláztam egy picit.
- A tiéd sem csak pusztításra használható, nem? – Pillantottam rá, ugyan csak hallottam, mit is képes a kezével, de kíváncsi vagyok többnek látja-e önmagát egy puszta fegyvernél.
- Különleges ez a német nyelv. – Jegyzem meg neki, dicséret gyanánt.
- Misztikus és erőszakos mégis van benne valami... egzotikus. – Ugyan nem tudtam tényleg a megfelelő jelzőket használom-e, de... valahogy így éreztem én és így tudtam leginkább szavakba foglalni mit is vált ki belőlem a különleges szavak áradata. Ha a kapcsolatunk megfelelően alakul, biztos megkérem majd, hogy tanítson, de még korai volna talán.
Visszafele véve az irányt, felvetettem, miszerint üljünk le egy padra, ameddig van időnk, hiszen visszamenni talán még korai volna, úgyis hosszú lesz ez a dupla óra, ami ránk vár.
Mesélni kezdtünk egymásnak magunkról és kérdés kérdést követet. Majd az eseményekhez hűen felttetem azt, ami kikívánkozott belőlem. Éreztem, ahogy a kisugárzása megváltozik és kissé magába fordul.
- Ne-nem muszáj, ha nem akarsz! – Visszakoztam kézzel, lábbal. Cseppet sem szerettem volna, ha feszeng vagy kellemetlen emlékeket idéz fel miattam. De természetesen, meghallgattam ha mégis megosztotta velem.
Nyomasztó volt rá pillantani, ahogy a hangulata egy pillanat alatt fagyott meg. Az első gondolatom az volt, hogy valami kelletlenbe nyúltam bele. Hogy szomorúbb sorsa lehetett, mint ahogy azt elsőre gondoltam volna. Csendben és türelmesen hallgattam végig, fürkészve az arcát és követve kezének irányát, ahogy kigombolja az ingjét. Elképedve láttam az ocsmány hegeket a kezén, aminek nem kéne ott lenniük. Súlyos és fájdalmas sebekről árulkodtak. Félelmetes pillanatokról, gyötrelmes gyógyulásról. Ugyan az arca rejtegette valós érzéseit, de ha látni nem is lehetet, a levegőben ott volt és éreztem, átéreztem a fájdalmát. Amikor markolászni kezdte a kezét, a sajátommal simítottam végig rajta, ha kellett mindkét kezemmel lefogtam a sérültet, hogy ne tudjon ártani magának.
- Már nincs baj. – Nyugtattam meg, hogy mindaz, már a múlt.
- És tudom, hogy te a legjobbat hoztad és hozod ki a történtekből. – Biztattam, bár őszintén gondoltam, kimondva mégis sablonosnak, klisének hangzottak a szavaim.
- De, egy versenyben tuti nem nyernél. – Húztam fel az orrom, viccelődve, és egy picit vidítva az eseményeket. Olyannak tűnt, aki nem sértődne meg egy ilyen élcen, sőt.. kihívásként fogadja majd, reményeim szerint. Az utolsó mondatán elméláztam egy picit.
- A tiéd sem csak pusztításra használható, nem? – Pillantottam rá, ugyan csak hallottam, mit is képes a kezével, de kíváncsi vagyok többnek látja-e önmagát egy puszta fegyvernél.
Misa Misaki- Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.
Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600
Re: [Ismerkedős]Elsa & MisaM - Csodadiák - Avagy nagy nap, kis szünettel.
by Elisa Von Altmark Vas. Júl. 01, 2018 10:15 pm
Amint Misa viszakozott egy pillanatra megtorpantam. nagy kő esett le a szívemről, hogy még sem kell megmutatnom. De sosem leszek túl a dolgon, ha nem erőltetem. Elhatároztam, hogy megmutatom, innen már nincs vissza út. Erőt vettem magamon, megacéloztam a szívemet és végül feltűrtem az inget.
Misa érintését érezve a kezemen felszisszentem és elkaptam tőle. Finoman végig simítottam ahol hozzá ért.
-Bocsi de ezt... ne...
Másodpercekig csak néztem rá és tekintetemmel próbáltam meggyőzni, hogy tényleg nem szeretném, hogy hozzá érjen.
-Tudom.
Bólintottam, egyetértően, hogy már nincs baj. Szavai nyomán a jókedv kezd vissza költözni belém. Az sem utolsó tényező, hogy ismét fedésben van a seb és nem látom, nem érzem.
-Igyekszem, ez egy életre emlékeztetni fog, hogy minidg maradjak észnél.
Emelem a magasba sérült kezemet ökölben és határozottan rámarkoltam az alkaromra. Ábrázatom immáron eltökélt és magabiztosan mosolygok Misa-ra.
-Nem e?
Húzom ki magamat. Tekintetem elsötétül, alóla csak fehér fogaim villannak gonosz vigyor képében. Mögöttem szinte lángol a háttér, Már majdnem hallani is lehet ahogy a német seregek masíroznak és szól a Deutchlan deutchland über alles és ropognak a géppuskák.
-Év végére jobban fog menni, mint Po-nak a Kungfu Pandából... Akkor majd megmérkőzünk... Ich werde der Beste sein...
Morgom németül, hogy én leszek a legjobb. Így teljessé téve a feltüzelt állapotomhoz tartozó összképet.
Tekintetem ismát markomba menekül.
-Remélem.
Kezdek bele kérdésére.
-Ezért jöttem el Németországból, hogy ne csak pusztítani tudjak vele, hanem megtanulni az emberek javára fordítani ezt a hatalmas erőt.
Merengésemből Misára nézek és elmosolyodom.
-Az UA-nál pedig nincs erre alkalmasabb hely nem igaz?
Misa érintését érezve a kezemen felszisszentem és elkaptam tőle. Finoman végig simítottam ahol hozzá ért.
-Bocsi de ezt... ne...
Másodpercekig csak néztem rá és tekintetemmel próbáltam meggyőzni, hogy tényleg nem szeretném, hogy hozzá érjen.
-Tudom.
Bólintottam, egyetértően, hogy már nincs baj. Szavai nyomán a jókedv kezd vissza költözni belém. Az sem utolsó tényező, hogy ismét fedésben van a seb és nem látom, nem érzem.
-Igyekszem, ez egy életre emlékeztetni fog, hogy minidg maradjak észnél.
Emelem a magasba sérült kezemet ökölben és határozottan rámarkoltam az alkaromra. Ábrázatom immáron eltökélt és magabiztosan mosolygok Misa-ra.
-Nem e?
Húzom ki magamat. Tekintetem elsötétül, alóla csak fehér fogaim villannak gonosz vigyor képében. Mögöttem szinte lángol a háttér, Már majdnem hallani is lehet ahogy a német seregek masíroznak és szól a Deutchlan deutchland über alles és ropognak a géppuskák.
-Év végére jobban fog menni, mint Po-nak a Kungfu Pandából... Akkor majd megmérkőzünk... Ich werde der Beste sein...
Morgom németül, hogy én leszek a legjobb. Így teljessé téve a feltüzelt állapotomhoz tartozó összképet.
Tekintetem ismát markomba menekül.
-Remélem.
Kezdek bele kérdésére.
-Ezért jöttem el Németországból, hogy ne csak pusztítani tudjak vele, hanem megtanulni az emberek javára fordítani ezt a hatalmas erőt.
Merengésemből Misára nézek és elmosolyodom.
-Az UA-nál pedig nincs erre alkalmasabb hely nem igaz?
Elisa Von Altmark- Posts : 95
Reputation : 6
Join date : 2018. Mar. 11.
Character sheet
Játékstílus : Normál
Yen: 4750
Ajánlott tartalom
Similar topics» [Ismerkedő] Sae és Misa - Zöld, avagy a nagy állatmentés.
» [Ismerkedő] Misukai & MisaM - Az interjú
» [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő
» [Ismerkedős] Kirobbanó kalamajka
» [Ismerkedős - Egy véletlen találkozás]
» [Ismerkedő] Misukai & MisaM - Az interjú
» [Ismerkedő]Thor & MisaM - PihePuha Pihenő
» [Ismerkedős] Kirobbanó kalamajka
» [Ismerkedős - Egy véletlen találkozás]
:: Játéktér :: U.A. Hősképző Akadémia :: Főépület
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.