Misa Misaki

Go down

Misa Misaki Empty Misa Misaki

Témanyitás by Misa Misaki Kedd Márc. 06, 2018 9:36 pm

Játékmód típusa: Hardcore
Név: Misa Misaki
Becenév/Hős név: Rainbow
Nem: Lány
Foglakozás: Diák
Kor: 16
Osztály-évfolyam/specializáció: 1-G




Kinézet:
Talán a szülői házból való elszabadultság, esetleg a tinédzserkor önfelfedező és megalkotó mivoltának köszönhető, hogy pár hét alatt egészen kivirágoztattam a stílusomat.
A feketéről rózsaszínre festett hajam, most egy kissé természetesebb árnyalatot öltött a maga vöröses-barna színeiben, amiben frufrumnál két kusza türkiz tincs éktelenkedik. Míg eddig göndörítve, kiengedve hordtam azt, most két copfba fogva kötöm fel, vagy kontyként hordom, hogy a legkevésbé legyen zavaró az, akár írásnál az órákon, akár a harcok folyamán. Füleimet két-két arany klipsz tarkítja.
A sportos, kényelmes megjelenést mindig is szerettem. Az öltözködésem is inkább afelé irányul.
Szemeimet élénkzöld kontaktlencsék díszítik, és mint minden hölgynek kell szépségjegy, így nekem ezt egy piros szív alakú arcmatrica biztosítja, néhanapján. Rendszerint hordok nekomimi-s fülhallgatót, és gyakran láttok a jeget szelni korcsolyámmal, vagy épp görkorcsolyázni.
Kép:


Jellem:
- A felszín. - Energikusabb vagyok, mint a környezetem többsége, szertelen és bolondos. Vidám és mosolygós. Csodálatos színekben látom a világot, de butaság volna azt gondolni, hogy nekem is csupán ez az árnyalatom létezik.

- Elvek és kihívások. - Jellemem gördülékenyen alakul az események és társaság közvetlen következményeiként. Miközben hű vagyok elveim többségéhez. Szeretek tanulni és fejlődni, amihez környezetem segít hozzá leginkább. Igyekszem határozottnak tűnni, és kihívások elé állítani magam, hiszen minden az élet nagy tesztje.

- Természetközpontúság, „én”tudatosság. – Fontos része az életemnek, hogy tegyek azért amit szeretek. Így gyakran vállalok önkénteskedést a Z.Ö.L.K.-nél, és igyekszem a környezetemet is tudatosabb életre „téríteni”.

- Chill & Dance. – Talán kevésbé vagyok félénk mint a környezetem, nem gondolok, vagy parázok túl dolgokat, eseményeket. Ugyanakkor szeretek szabályokat szegni, a kihívás és megfelelés miatt.

- Türelmetlenség és jellemhiba. – Kifejezetten rosszul viselem az „üresjáratban” töltött időt, ez legyen várakozás, vagy megvárakoztatás. Rendszerint megpróbálom körülvonni magam mások figyelmével, ha viszont nem megoldható, akkor a liftben is képes vagyok táncra perdülni, hogy elszórakoztassam magam.
Intuitív személyiségjegyemhez még társul némi impulzivitás is, ami kifejezetten rossz kombó. Hiszen hirtelen felindultságból, átgondolás nélkül megcselekedett húzásaim, sokszor kevertek már bajba.

- Népszerűség és egyediség. – Szeretek minél feltűnőbb lenni, bár ezt megjelenésem is egyértelművé teszi. Ezen felül tesztelgetem azokat az apróságot, ami picit főszerezi fellépésemet, megnyilvánulásaimat.

- Kényelem az életem. – A nem tervezett dolgok, mint amikor valaki más szervez programot, és írja át a napomat, valamint… Az alváshiány és éhségérzet, könnyen kihozza belőlem a „szörnyet”.


Amit szeretek:
Figyelmességgel könnyedén levehető vagyok a lábamról.
Ha hasonlóképp szereted az állatokat, és hajlandó vagy védeni is őket, instant piros pont.
Szeretem a színes ruhákat, dekorációkat, és szinte mindent.
Értékelem, ha egy személy, főleg az ellenkező nem képviselője képes túllátni saját egóján és ez által egy stabil énképet képvisel. Ha valakit könnyen ki lehet zökkenteni, az ijesztő.
Örülök a másik örömének.
Népszerűséget és szeretetet, közismeretet, tiszteletet próbálok elérni.
Szeretem a hasamat, és a délutáni csemegéket.
Szeretem tesztelni az embereket, ezzel „okítani” is őket.
Sokszor találkozok másokkal, akiknek a tulajdonságai lenyűgöznek és szeretném ezt saját magamba is beépíteni.

Amit nem szeretek:
Ha valaki ok nélkül hordja fent az orrát.
Amikor visszaélnek az emberek a hatalmukkal, erejükkel és célzottjuk kifejezetten, egy önmaguknál gyengébb, félénkebb vagy tapasztalatlanabb ember.
Ha kifogásolják a megjelenését.
A "szeretet ribancokat." – Azok a személyiségtípusok, akik gyerekesebbnek és cukibbnak tüntetik fel magukat, mint amik. A valótlan esetlenséget, amivel figyelmet, és szeretetett, sőt gondviselést próbálnak kicsikarni.
Önmagával és lelkiismeretével szembekerülni.
A valódi önmagáról beszélni
Haragszik magára, amiért sokszor irigy a környezetére.
Azokat az eseményeket, amik túl hirtelen érik ahhoz, hogy reagálhasson rá, tehát a tehetetlenséget.
Ha megkérdőjeleznek.
Ha elfelejtem bevenni a gyógyszereket, hallucinálok.

Quirk:
Típus: Emitter - Anyagmanipuláció
A környezetemben fellelhető anyagokat tudom szétbontani, majd új formát biztosítani neki. Tehát, egy fából képes vagyok létrehozni egy famedvét, amit akaratom szerint mozgatok. Élőlényt nem tudok átalakítani.
Amennyiben túlhasználom a quirk-öm, az elnyomja a gyógyszereim hatását, így hallucinálni kezdek.



A hozzászólást Misa Misaki összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 18, 2018 5:21 pm-kor.
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

Misa Misaki Empty Re: Misa Misaki

Témanyitás by Misa Misaki Hétf. Márc. 12, 2018 6:24 pm

Tulajdonságok
Erő: D
Elme: D
Kitartás: D
Mozgékonyság: D
Ügyesség: D
Irányítás: C


Felszerelés ( Tárgy leírása + fejlesztések ha van)
- Hősruha - Villog a medál a nyakörvön.


Pénzügy:
Előtörténet: 5000 yen.
Misa Misaki
Misa Misaki

Posts : 71
Reputation : 4
Join date : 2018. Mar. 03.

Character sheet
Játékstílus : Hardcore
Yen: 5600

Vissza az elejére Go down

Misa Misaki Empty Re: Misa Misaki

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.